Márta vagy nem?

A kiadott menetrendtől eltérően mégsem tárgyalt tegnap a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezetőjével kapcsolatos személyi kérdésekről: a vezetőváltásról szóló előterjesztést Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, mint előterjesztő, indoklás nélkül levetette a napirendről.

Mint szerdai számunkban hírül adtuk, a Fesztivál Kft. korábbi vezetőjének mandátuma lejárt, Zimányi Zsófia ezután az ugyancsak általa vezetett Thália Színház irányítására összpontosít. A kft. által jegyzett Budapesti Tavaszi Fesztivál azonban nem kerül veszélybe, azt Zimányiék még megszervezték, szervezik, a napokban a program is megjelent.

Információink szerint a posztot eredetileg az első Orbán-kormány helyettes államtitkárának, a Mai Manó Házat ügyvezető Kőrösi Orsolyának szánták, a hivatalos felkérést azonban, mint megtudtuk, az Új Színház igazgatója, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Márta István kapta, aki ezt akkor érdeklődésünkre meg is erősítette. Lapunk tegnap azonban úgy értesült, Márta mégsem vállalja a kinevezést. Természetesen ezt is szerettük volna megerősíttetni (avagy megcáfoltatni) vele, ő azonban közölte: nem akar nyilatkozni a szándékairól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.