A FÜGE mutatja: közösen könnyebb

Egyre többször halljuk: veszélyben vannak a független színházak. A 2006-ban bejegyzett, de jelenlegi formáját egy éve elnyerő FÜGE – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület viszont éppen a színházi és összművészeti projektek megvalósításában segédkezik. Intézményi hátteret nyújt nekik, támogatókat és helyszíneket keres, pályázatokat ír, valamint népszerűsíti a struktúrán kívüli műhelyeket.

Sok független társulat munkáját ismerő sajtós, kommunikációs munkatárs hozta létre a FÜGE nevű szervezetet, amely most érzi igazán szükségét annak, hogy hátteret adjon az amúgy meglehetősen szűk forrásból gazdálkodó struktúrán kívülieknek. Rajtuk keresztül adott jelentős szponzorpénzt például az egyik bankkártyatársaság. Tizenötös listát kapott a cég, és arról választotta ki, melyik nyolc csapatot, produkciót támogassa. Ez minden érintettnek kézenfekvő megoldást kínált.

TAP Színház
TAP Színház, 2009-07-10,

A FÜGE-nek köszönhető az EU-s TÁMOP-pályázat „nyereménye” is, amelynek segítségével nevelési-oktatási intézményekbe juthatnak el a független társulatok. A közhasznú egyesület írta meg és adta be ugyanis a beavató-színházi és színház-pedagógiai programra szóló elképzelést – közösen a HOPPart, a KoMa, a TÁP, a Maladype és a Gergye Krisztián-társulat, valamint a Mu, a Sirály és a Közép-Európa Táncszínház mint befogadó helyek nevében. Huszonnyolcmillió forintot nyertek, amelyből ugyan még egy forintot sem kaptak meg, de már október végén elkezdték az augusztus végéig tartó programot, hogy tarthassák az ígért ütemet.

A FÜGE közös promóciót és jegyárusítást is tervez a függetleneknek – meséli Kulcsár Viktória elnök. Ez utóbbi azért is fontos, mert általában az önálló hely nélküli társulatok előadásaira csak este lehet jegyet venni. Most éppen azt latolgatják, a Nagymező utcában bérelnek majd erre helyet. A társulatokat segítő irodát is nyitnának, amire, úgy tűnik, talán majd a Szikra cool-tour-house-ban lesz lehetőség. Mindent összehangoltan csinálnak, két-három projektet egyszerre, hogy minél hatékonyabbak legyenek.

Kicsit olyan a szervezet, mint egy produkciós iroda és érdekvédelmi szerv egyben. De nem profitorientált, tevékenységeik javát társadalmi munkában végzik, és jó néhány ügyet presztízskérdésnek tekintenek. Sőt úgy gondolják, a FÜGE-vel a saját, társulati munkájukat is segítik.

Most éppen – a KoMa társulat ötlete alapján, aMU Színház biztatásával – független színházi jótékonysági eseményt szerveznek a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért. Hét független csapat és két befogadóhely a nehéz helyzet ellenére öszszefog, hogy segítsen a rászorulóknak. A megmozdulás központja a Mu, ahol három társulat – a HOPPart, a KoMa és a TÁP Színház – nemcsak színpadra állítja már játszott előadásait, hanem új, rendhagyó produkciókat is létrehoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.