Ennek ellenére a nyelveredet tudománytalan nézetei mögött ideológiailag rendezett erők állnak Magyarországon –magyarázza a nyelv, a történelem, a nemzeti lelkiállapot és az ideológia esetenkénti összemosását Pusztay János nyelvészprofesszor, az uráli nyelvek és népek szombathelyi kutatója, akinek a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrendjét adta át nemrég a finn nagykövet.

Előfordult már, hogy valaki azt vágta a professzor fejéhez: maga ne magyarázzon nekem a finnugor nyelvrokonságról, mert én a szívemből tudom, hogy a magyar nyelvnek hol vannak a gyökerei.

– Hát ez a baj, hogy a szívéből tudja –hűtötte le Pusztay János. – A gondolkodásnak, a tudásnak ugyanis az agy a központja.

Pusztay Az „ugor–török háború” után című könyvével már 1977-ben is borzolta az önmagukat és a nemzetüket a nem létező múlttal hitelesíteni próbáló emberek kedélyeit. Akkor elsősorban az Egyesült Államokban és a világ minden táján elszórtan élő magyarok kérték ki maguknak, hogy bárki is kétségbe vonja az ő sumér kötődéseiket. Valaki meg is írta neki a világ másik feléről, hogy ezek után be ne merje tenni a lábát Argentínába, mert az ottani magyarok kiseprűzik onnan.

A professzor szerint egyébként a nyelvek egyike sem jobb a másiknál. Mindegyik nép nyelve kiszolgálja az adott közösség igényeit. Ezért aztán primitív nyelvek sem léteznek, mint sokan gondolják, hiszen pontosan megfelelnek használóik szükségleteinek, szokásainak.

Szombathelyen, a Savaria Egyetemi Központ uralisztikai tanszékén ülünk a finnugor nyelvek kutatójával, aki 2008-ban a tudomány kategóriában Prima Primissima Díjat vehetett át, azóta a finn oroszlán a legjelentősebb elismerése. A díjátadó ünnepségen azt mondta magáról: magányos farkas, aki a saját útjait keresi, és nem szívesen tart a falkával.

Nyelvrokonságunk megítélésében egyébként nincs vitája a tudományos szakma egészével – vagyis egyetértenek abban, hogy nyelvünk az uráli nyelvcsalád finnugor ágának ugor csoportjába tartozik –, ám ő olyan kérdéseket is feltesz, amelyeket létező módszerek hiányában megválaszolhatatlanoknak tart a szakma. Pusztay János ugyanis azt is vizsgálja: mi történhetett a tudomány által elismerten létező uráli alapnyelvi közösség létrejötte előtt.

– Mintegy hetvenezer éve él az anatómiai szempontból modern ember, jól fejlett aggyal és beszédszervekkel – indokolja kutatási területének létjogosultságát.

– Nyilvánvalóan izgalmas, hogy az uráli nyelvközösség megalakulása előtt hogyan fejlődött az emberi nyelv. Miként jött létre nyelvcsaládunk kiinduló pontja, az uráli alapnyelv? Milyen társadalmi hatások érték az emberi közösségeket, ennek következtében miben változtak szokásaik, hogyan értett szót a más törzsekből házastársnak befogadott idegenekkel? Tudom, hogy az ilyen felvetésnek mindig van tudományos kockázata, ám a tudománynak mindig vállalnia kell a tévedés rizikóját, ha valami újra, eredetire akar bukkanni. A világtörténelem legnagyobb – mai divatos kifejezéssel szólva – „lúzere”, azaz vesztese Kolumbusz Kristóf, hiszen képtelen volt eljutni Indiába, ahová igyekezett, mégis neki köszönhetjük Amerika felfedezését. Pusztay János Szombathelyen érettségizett. Tizenévesen arról álmodozott: egyetemista lesz Budapesten, majd visszatér megalapítani a város színházát. (Jókora késésselJordán Tamás színművész, rendező, igazgató valósíthatja meg most Pusztay álmait.) Az érettségi után az ELTE-re jelentkezett. A felvételi napján végigjárta a bölcsészkar épületét, s a magyar nyelvészeti tanszék egyik szobájának névtábláján meglátta a feliratot: Pusztai Ferenc tanársegéd. Elábrándozott arról, mekkora dicsőség lenne, ha névrokonához hasonlóan oktatói szobája lehetne az egyetemen.

Akkor még a magyar nyelv eredetéről nem sokat tudott. Ha megkérdezték volna tőle,milyen nyelvvel rokon amagyar, azonnal rávágta volna: a törökkel. A könyvtárat bújó fiatalként még Szombathelyen kezébe került egy nyelvkönyv, amiben a magyar–török közös nyelveredetről is elmélkedett a szerző. Pusztay a könyv, az író tekintélyét elfogadó fi úként meg volt győződve arról, ami nyomtatásban, tudományos kiadványban megjelenik, az szinte szentírás. Azóta tudja már, hogy nem ilyen egyszerű a világ.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–orosz–finnugor szakán szerzett diplomát, s az uráli népek nyelvének, kultúrájának, életének – gyakran a helyszíni – kutatásába fogott. Később, 1991-ben, a szombathelyi főiskolán – a mai Savaria Egyetemi Központban – megalapította az uralisztikai tanszéket. A soproni Nyugatmagyarországi Egyetemhez történő integráció előtt volt a szombathelyi Berzsenyi főiskola főigazgatója is, s az integráció gondolata is tőle származik. A Mari Állami Egyetem díszdoktora, többszörösen Humboldt-ösztöndíjas, aki szépirodalmat, tárca- és versesköteteket éppúgy publikál, mint tudományos műveket.

Pihenésképpen a magyar szavakkal játszik, To popo ez is című kiadványában a magyar helységneveket rakta össze versekké, sokszor sikamlós, többértelmű gondolatokká, pársorosokká. Például: „nemesnép/nemesvita”. Vagy: „istenmezeje/mohács/heves/harc/vasad/vág/lábatlan/sírok”. S egyet a pikánsabbakból: „tököl/velem/tar/tata/bár/tolna”.

Pusztay János sokat s jól beszélő, nyitott, kedélyes ember. Remek dramaturgiai érzékkel vált a témák és a hangulatok között.

Fölpattan, kinyitja az ablakot, a térre mutat.

– Innen százötven méterre, az akkori líceumban érettségizett Széchenyi István, aki azért alapította meg az Akadémiát, hogy a tudomány és a művészet nyelve magyar legyen. Ma viszont ott tartunk, hogy bizonyos tudományágakban magyar nyelvű munkákat el sem fogad a Magyar Tudományos Akadémia, mondván: az adott szakterületen csak angolul lehet bekapcsolódni a világ tudományos vérkeringésébe. Ennek a gyakorlatnak a következtében egyes tudományágakban nem fog kialakulni a magyar szakszókincs, s egy idő után az adott tárgyat magyarul már oktatni sem lehet!

Aztán arról beszél, hogy az erózió erősen veszélyezteti azokat a nyelveket, melyeket kevesen beszélnek. Ráadásul a kis nyelvek fontosságát fennen hangoztató Európai Unió gyakorlata is ebbe az irányba hat. Az unió szervezeteiben gyakorlatilag két-három nyelvet lehet csak használni.

A plenáris ülésen ugyan valamennyi nyelven hozzá lehet szólni, ám a kis nyelveket – mondjuk a litvánt, de a magyart is – előbb angolra, franciára fordítják, s csak onnan harmadik nyelvre. Ez természetesen viszszafelé is így történik. Közismert, hogy a tolmácsolás során a mondandó mintegy tizenöt százaléka elveszik.

Egyetlen jó megoldás létezik a profeszszor szerint: minden nyelvről közvetlenül kellene fordítani a tagállamokmindegyikének a nyelvére. Csak így nem sérülne többszörösen a tartalom, és megmaradna a kisebb nyelvek érdemi létjogosultsága is.

Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemnek is professzora, e mellett Badacsonytomajon, a Nemzetek Háza égisze alatt megalapította a Collegium Fenno-Ugricum nevű kutatóintézetet, mely a fi nnugor nyelvek fejlesztését, a finnugor népek kultúrájának terjesztését tűzte ki célul. Szeretne kiépíteni virtuális egyetemi hálózatot is mind Közép-Európában, mind az oroszországi finnugor köztársaságok egyetemeinek bevonásával.

– Remélem, hogy az oroszlán jegyében született magányos farkasként, akit finn oroszlánrenddel tüntettek ki, nem válok fogatlan oroszlánná még terveim megvalósítása előtt – jegyzi meg búcsúzóul, aztán elindul Badacsonytomajra, ahol irodalmi kávéházat vezet. Ott hódol előadói szenvedélyének is.

Pusztay János:  Köznapi Messiás (részlet)

Sziklaszilárdan tagadó péterek ezüstmarkú júdások körötted

kendőjét nem nyújtja senki

magadra maradsz a kereszten is

spongyát rád