Egy folyton változó filmremek
Ridley Scott műve ma már klasszikus, ám amikor 1982-ben bemutatták a mozik, nem voltak ennyire kedvezőek az első impressziók. A bevételek messze elmaradtak a várakozásoktól, voltak, akik rajongtak érte, de a többség értetlenül állt a mű előtt. Közhely, de most nagyon igaz: a Szárnyas fejvadász megelőzte a korát. Annak idején a mozikban a sci-fi műfaj épp más stílust követett. Az ugyanabban az évben bemutatott két blockbuster, a Steven Spielberg rendezte E.T. – A földönkívüli és Nicholas Meyer Star Trek: A Khan bosszúja című műve pozitív jövőképet sugárzott. A problémák megoldhatóak, az élet pedig szép és jó.
A Szárnyas fejvadász viszont, amely az akkor még csak különc írónak tartott Philip K. Dick 1966-ban publikált, Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényének adaptációja, egzisztencialista utópisztikus film noir –legalábbis ez a rendezői műfajmeghatározás. Ami Ridley Scottot megfogta az alaptörténeten túl, az a felvázolt jövőkép volt: a túlnépesedett Föld, az állatok kihalása, a folyamatos sötétség és az állandó eső különösen impulzív környezetet teremtett az emberi lét fő kérdéseinek feltevésére. Erre a depresszív audiovizuális költeményre azonban még nem volt kész az átlagos mozinéző. Annál inkább Ridley Scott, aki az elhunyt testvére miatti gyász elől menekült a munkába: hogy ez pontosan miben és mennyire hatott ki a műre, az a filmtörténet egyik nagy kérdése marad.
Az 1982-es bukás okait kutatva az sem elvetendő szempont, hogy az abszolút hősszerepekben megismert Harrison Ford nem igazán a Star Warsból és az Indiana Jonesból ismert, hibátlan formáját hozta. A kor mozirajongója minden bizonnyal azt várta – és ebben a becsapós trailer is ludas volt –, hogy érkezik majd Ford fejvadász, repülő kocsijából kiugorva stukkerével levadászik néhány androidot (replikánst, ahogy a filmben használják), gyönyörű nők oldalán vigasztalódik, miközben egy-két egysoros poént is elsüt. Megdöbbentő, de a korabeli kritika is ennek örült volna igazán: a méltatók nem értették, hogy miért kellett egy sci-fit művészfilmnek erőltetni. A tempó lassú, a sztori számos pontján illogikus és költői – mindez, no meg a már említett depresszió kizárólag elutasító ítéleteket szült. Az persze más kérdés, hogy a kritika aztán hogyan változott az évek során.
Kérdés tehát, hogy végül milyen módon válhatott a filmtörténet egyik legfontosabb címévé Ridley Scott víziója. A nyilvánvaló válasz az, hogy életre szóló moziélmény. Talán ezért volt, hogy a művet az éjszakai filmszínházak karolták fel. Míg a matinévetítéseken nem ért el nagy sikert a mű, értő közönségre talált az éjszakai mozizók körében, akik mindig voltak annyian, hogy a vetítőkben folyamatosan műsoron maradjon. Később pedig maga Ridley Scott szolgáltatott okot a sikerre, amikor elkészítette és 1992-ben mozikba küldte a rendezői változatot (ez volt az egyik első film, melynél alkalmazták a Director’s Cut gyakorlatát), majd 2007-ben A végső vágást (mint legvégső rendezői változatot), melyben újabb delikát apró változtatások mellett a trükköket is „kipofozta” egy kicsit. Ezt a verziót egyébként ismét követte egy friss mozis újraforgalmazás, de tán mondanunk sem kell: ebből Magyarország kimaradt, sőt még a DVD-és Blu-ray-verziót is csak most, a nemzetközi megjelenés után három év csúszással sikerült kihozni. Ráadásul csupán A végső vágást, az összes fellelhető verziót tartalmazó, ötlemezes kiadásról ne is álmodjunk.
A folyamatosan változó mű – ilyenből is kevés van – különböző verziói közti különbségeket a rajongók fanatikusan elemzik. Ezt az őrületet az is generálta, hogy az 1990-es évek elején még egy korai munkakópia is nyilvánosságra került. A változások a teljesség igénye nélkül: Scott elhagyta az első mozis változatban hallott narrációt, kivágta az erőszakkal rákényszerített, giccsbe hajló happy endet, helyére egy unikornis álomszekvenciát tett. Míg Dick regényében egyértelmű Ford figurájának emberi mivolta, az újabb Scott-verziókban ez már nem triviális, sőt erősen sugallja, hogy ő is ugyanolyan replikáns, mint akikre vadászott. Belefér, mert a film szellemisége és fő témája maga az emberiség, függetlenül attól, hogy született vagy teremtett lényekről van-e szó.
