Az olyan alkalmakon, amilyen ez a kiállításmegnyitó, néhány óráig könnyebb azt hinni, a karikatúra semmivel sem kevésbé elismert műfaj, mint mondjuk a sajtófotó vagy a képzőművészet bármilyen más ága. De mind tudjuk, ez csak illúzió: hiába gyűlt össze ma este ennyi ember, arra senki sem venne mérget, hogy holnap csak feleennyien is eljönnek. Mert a karikatúra ma a legalulbecsültebb művészeti ág. Egyedüliként a képzőművészetben kritikája sincsen; tulajdonképpen már nem is nevezhető szakmának, hiszen az egész országban egykét ember tud csak megélni belőle. A többieknek hobbi, hivatásszerűen.

Úgy tűnik, az internet a legnagyobb kihívás és egyben a legnagyobb lehetőség a mai karikatúraszakma számára. A lehetőség az egészen új rétegekmegszólításában, az évtizedes sztereotípiák megdöntésében rejlik; a kihívás pedig abban, hogy kompromisszumok nélkül keltsék fel ennek az új közönségnek a figyelmét.

Az elismertségen kívül minden más tényező adott ehhez: a keleteurópai karikatúra jó, az a néhány évtized, amíg nem lehetett nyíltan viccelni, megtanított mindenkit a sorok, vonalak közt elrejteni a mondanivalót, ezzel téve mélyebbé, összetettebbé a rajzokat. És a szakmának van egy élő közössége, amely Halász Géza folyamatos munkája miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szakosztályai közül az egyik legaktívabb.

A szakosztálynak pedig van egy gyakran frissülő blogja, és most már egy díja is – politikai érdekek nélkül, demokratikusan, értő kuratórium (azaz a szakma egésze) által odaítélve. Kétfilléres díj: most ez a lyukas kétfilléres a legnagyobb elismerés, amit magyar karikaturista kaphat: talán ez az első lépés az egyforintos díj felé.

Az év legjobb sajtókarikatúrája kiállítás megnyitóján a MÚOsz székházában (Budapest VI., Vörösmarty u. 47/A.) elhangzott megnyitóbeszéd részlete. A tárlat január 15-ig látogatható.