Ahonnan más menekül

Léteznek fiatal újságírók, akik makacsul járják a peremvidékeket.

„Semmi okuk félni, de azért adok maguknak egy autónyi fegyveres kíséretet.” Az észak-iraki Kirku rendőrfőnöke mondja ezt a magyar tévériporternek és operatőr kollégájának. Hm. Lehet, hogy erre mégis meggondolnák magukat a diákújságírók, akik nehezményezték, hogy felróttam nekik, amiért túlságosan félnek az egyetem vezetőinek haragjától? – Háborús tudósítónak mind lelkesen jelentkeznének – vágtam oda –, de megijednek, ha a rektor összevonja a szemöldökét! Akkor nagyon eltalálta őket, amit mondtam, de ha elolvassák az MTV tudósítójának könyvét háborús riportjainak körülményeiről, talán mégis inkább a rektor torkának ugranának.

Mintha a mai Magyarországot nem érdekelné a világ, csak szeme sarkából figyel az életminimumért küzdő százmilliók sorsára. A Spektrum On the Spot című műsorának burmai riportja iránt is előbb érdeklődött a BBC nyomán a brit, mint a magyar közvélemény. Mindezek ellenére vannak ifjú újságírók, akik makacsul járják a peremvidékeket, s a helyszínről szembesítik a hazai nézőt a világok harcával.

És láss csodát, Al Ghaoui Hesnát a hozzáértő új hírigazgató a belpolitikába rendelte, szerencse, hogy még volt a köztévénél valaki, aki közbelépett, ésmost éppen Afganisztánban meg Madagaszkárban jár valahol, amelyre nyilván illik, amit könyvében írt: „A szálloda modern és tágas, igazi hodály. De kísértetiesen üres. (...) Folyton olyan helyremegyünk, ahonnan más menekülni próbál.” S remélem, sokáig hasznosíthatja kidolgozott elveit: „Nem olvadunk be. Semmi esetre sem. Egy tudósító nem tehetimeg, hogy bármelyik féllel azonosuljon háborús helyzetben.” Tudjuk, milyen jók a kérdései, de azt sem szégyelli, ha belefut a rosszallásba: „– Zokon veszi, ha megkérdem, hogy ön szunnita vagy siíta? – Igen, zokon veszem. Muszlim vagyok. És ember.”

Egyszóval ez a nő jól beszél, jól ír. A Népszabadságnál éppen abban a szobában ütöm be ezt a cikket a gépbe, ahonnan indult valamikor, rám foghatják, hogy elfogult vagyok. Állok elébe az ellenőrzésnek, nézzék, olvassák, és döntsék el maguk!

Infó

AL GHAOUI HESNA: HÁBORÚK FÖLDJÉN 

Egy tudósítónő vallomásai a válságövezetek hétköznapjairól Alexandra. 232 oldal.

Top 5

1. EGY FRONTKÓROS NAPLÓJA

Al Ghaoui Hesna videóblogja: hesna.blog.hu

2. ON THE TOP

Cseke Eszter és S. Takács András videoblogja: onthespot.spektrumtv.hu.

3. FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: KÉPEK ELŐTT ÁLLNI

Kalligram. Benne a híres tanulmány a fekete négyzetről!

4. SUSAN SONTAG: A FÉNYKÉPEZÉSRŐL

Európa, Mérleg sorozat. A fotó műalkotás.

5. ESTERHÁZY PÉTER: EGY KÉK HARIS

Magvető. Esterházyádák, mi mások?

Al Ghaoui Hesna tudósít Libanonból, nehéz igazán csinos golyóállómellényhez jutni
Al Ghaoui Hesna tudósít Libanonból, nehéz igazán csinos golyóállómellényhez jutni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.