Élete annál titokzatosabb. Ezek a titkok azonban nem megfejtésre váró rejtélyek, okadatolandó tények, hanem a közéleti arculat, az imázs részei, az érdeklődés folyamatos fenntartásának eszközei voltak és maradtak. Nem az a fontos ugyanis, hogy ki volt, milyen volt, mit tett, ésmit nem tett, hanem hogy mit jelentett. Az első és talán az egyetlen igazi nyugati, angolszász típusú, amerikai módon sztárolt személyiség volt a magyar művészvilágban. Kilógott a magyar életből, még a filmesek között is. Gyors sikerét nyilván ennek köszönhette, de hamari bukását is. Ha a sztár metaforánál maradunk, hullócsillagnak bizonyult.

Aránylag későn, majdnem harmincévesen, 1939-ben aratta első nagy sikerét a Halálos tavasszal, és ragyogása mindöszsze néhány évig tartott. A negyvenes évek közepétől a történelem már nem tűrte az individuális sztár kultuszát, elvadult kollektivizmus szabta meg a hivatalos közízlést, előbb jobbról, aztán balról. A németek bevonulása után letartóztatták, megkínozták, mert szerelme, vőlegénye, Újszászy István kémfőnök fontos szerepet játszott a háborúból való sikertelen kiugrási kísérletben. Később, a háború után pedig az sem számított érdemnek, hogy üldözötteket védelmezett, rejtegetett, mentett meg a biztos haláltól. Egykori sikerei, akkori életvitele, a hozzá kapcsolódó szellemiség nemcsak a Horthy-rendszerhez, de a hidegháborús főellenség, Amerika stílusához is kötötték. A filmesek szinte megfeledkeztek róla, zenés színpadon aratott még néhány jelentős sikert, majd végképp vidéki turnékra, haknikra szorult ki, s az is előfordult, hogy sörösüvegekkel megdobálták.

Mindez alig tíz esztendő alatt zajlott le. Élete nyolcvan évéből mindössze ennyi időt töltött el művészként, színészként. Ezután már csak kalapokkal foglalkozott, előbb Sao Paulóban, majd New Yorkban. Amikor hazahívták később, maga helyett is egy kalapot küldött.

Mégis, valószínűleg kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar kultúrában. A hetvenesnyolcvanas évek nosztalgiahulláma irányította ismét rá a figyelmet, Jobba Gabi emlékezetes Karády-idéző estjének is Nosztalgia volt a címe. Ez is egyfajta ellenállás volt akkoriban a hivatalos, szocreál ízlés ellen.

Ma sorsa, kurta dicsősége és hullása, aztán hírének-nevének kései emelkedése, mind együtt, a magyar kultúra, szellemi élet nyomorúságára emlékeztet. Ma is, amikor éppen száz éve született.