Kosztolányi zöld tintája
Kosztolányi Dezső e legnépszerűbb regényével és egy másik kötettel, amely a halála előtti hónapokban használt beszélgetőfüzeteit tartalmazza, kezdődik műveinek kritikai szemléletű közreadása.
Egyik régi adóssága ez a magyar irodalomtörténetnek. Klasszikusaink kritikai sorozata a ’60-as években kezdődött el a XIX. század legnagyobbjaival: akkor indult Mikszáth, Jókai, Petőfi és Arany műveinek kritikai szempontú publikálása, de a XX. század néhány klasszikusa, Ady, József Attila és Babits kiadása is kezdetét vette, sőt József Attiláét már át is dolgozták azóta.
Kosztolányinak nem hogy a kritikai kiadása, de jó ideig egyáltalán a kiadása is politikai természetű akadályokba ütközött. Az Édes Anna például 1943 és 1963 között nem jelent meg Magyarországon – meséli a most indított sorozat egyik szerkesztője, Veres András irodalomtörténész. − 1945 után ugyanis Kun Béla nevét nem volt szabad kiejteni. De a Nyugat polgárinak tartott költőit és íróit általában nagyon megszűrve és ritkán adták ki. Az 1960-as években változott meg a helyzet. Kosztolányit a hetvenes években kezdték végre a rangján kezelni, sőt az Édes Anna kötelező házi olvasmány lett a gimnáziumban. A kritikai kiadásra pedig mostanáig kellett várni.
A jelenlegi kiadássorozat előkészítése 2007-ben kezdődött az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) támogatásával, közel húszmillió forintból. Két munkacsoport dolgozik a Kosztolányi-művek feldolgozásán, az egyik az ELTE irodalomtudományi tanszékén Szegedy-Maszák Mihály vezetésével, a másik az MTA Irodalomtudományi Intézetében Veres András irányításával. Egy-egy kötettel indít a két műhely: az Édes Anna Veres és csapata gondozásában jelenik meg, a másik „most elmondom, mint vesztem el” címmel a halálos beteg író 1936-ban, utolsó hónapjaiban írt beszélgetőfüzeteit tartalmazza, Arany Zsuzsanna szerkesztésében. Jövőre jön az első levelezéskötet, az Esti Kornél, illetve a spanyol nyelvű fordításkötet és a Nero-regény.
Ha az összes Kosztolányinak tulajdonított szöveget kiadnák nyomtatásban, beleértve a prózafordításokat is, mintegy hatvan-hetven kötetre terjedne a kritikai kiadás. De nem feltétlen kell mindent papíron publikálni, sok mindent elegendő interneten közzétenni. Tulajdonképpen már a beszélgetőfüzeteket illetően felmerült ez a dilemma, de a könyvkiadás mellett szólt, hogy ezek a dokumentumok együtt még soha nem jelentek meg nyomtatásban, csak Kosztolányiné közölt belőlük néhányat a férjéről írt kitűnő életrajzában.
Érdekes, hogy a sorozat kiadását egy határon túli kiadó, a pozsonyi Kalligram vállalta fel, amely mellesleg félidőben tart a Krúdy Gyula ötvenkötetes, teljes életművet felölelő kiadásában. Mint a Kosztolányi-sorozat impresszumában olvasható, a kiadást a Szlovák Köztársaság is támogatja, ami igazán figyelemre méltó.
Ráadásul a „kritikai” Édes Anna nem akármilyen szövegközlés: ilyen genetikus jellegű szövegkiadás ugyanis Magyarországon még nem jelent meg, a magyar textológiában fordulatnak tekinthető, mondja Veres András. Csak Az ember tragédiájának Kerényi Ferenc által szerkesztett szinoptikus kiadása mérhető hozzá, amely a Tragédia minden sorának szerzőségét igyekezett pontosan tisztázni. A genetikus szövegkiadás azt jelenti, hogy a regény szövegét kialakulásában mutatja be: egymás mellett olvashatók a kézirat szövegének változásai, valamint az első kötetkiadás és a folyóiratközlés ettől való eltérései. A kézirat érdekessége a sok gyorsírásos részlet, beszúrás. A fényképmellékleteken jól látszik az is, hogy a kézirat nagyobb része zöld tintával íródott, Kosztolányi 1908 után tért át rá. Ez épp olyan mágikus dolog volt nála, mint a nevek megválasztása. Alkotásmódjának érdekes sajátossága, hogy különböző illatokat is szagolgatott írás közben egy-egy jellegzetes hangulat fenntartásához. De látni a kéziratban ceruzával írt beragasztást, gépelt részeket, s rengeteg a már említett gyorsírás, mégpedig annak egy régebbi változata, melyet ma már kevesen tudnak olvasni.
A szövegközlés kiegészül kiadástörténettel, keletkezéstörténettel, tárgyi magyarázatokkal, máig tartó fogadtatástörténettel, 380 tételes bibliográfiával. Az Édes Anna számos titka vagy eddig nem ismert érdekessége is felszínre kerül. Például, hogy melyek voltak az 1963-ban cenzúrázott mondatok, hogy honnan való a regény elé mottónak szánt imádság, vagy hogy miért írta Kun Béla nevét következetesen hosszú ú-val az író az első nyomtatott kiadásokban, jóllehet a kéziratban még rövid u szerepel.
Sőt még az is kiderül, hogy maga Kun Béla − aki a regény nyitóképében meglehetősen negatív beállításban tűnik fel, mint aki az 1919-es kommün utolsó napján repülőgépen, arannyal tömött zsebekkel menekül Budapestről – is remekműnek tartotta az Édes Annát. Kevesen tudják, hogy Kosztolányi a regény történésének idején, 1919–1921-ben a jobboldali Új Nemzedék című lap belső munkatársa, rovatvezetője volt. Az öt évvel később írt Édes Anna nézeteinek radikális megváltozása miatt is érdekes. A regényben sok szempontból az ellenkezőjét írta, mint egykor a lapnál a Pardon rovatban. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy vannak Kosztolányi életművében politikai természetű, kényes publikálhatóságú művek. Nyilván ezek sem maradhatnak ki a kritikai sorozatból.
Napjainkban a Kosztolányi-kutatás fellendülése tapasztalható, a kritikai kiadásból fakadóan is – mondja Veres András. − Ha intézményessé válik egy író kutatása, az sokakat csábít arra, hogy bekapcsolódjanak így vagy úgy a munkába. Az író hatalmas életművének egy része láthatatlan, rengeteg cikket publikált lapokban álnéven vagy aláírás nélkül. Ezek feltárása is folyamatban van. Belőlük jelent meg két éve a Budapesti Negyedben, a kritikai kiadás kutatásaitól függetlenül egy csokorra való, Zeke Gyula válogatásában. A napokban pedig egy másik kötet Lengyel András gyűjtésében: A Hét című folyóiratban 1906–16 között név nélkül publikált, Kosztolányinak tulajdonított írásokból.
