És most teljesen mindegy, hogy melyik tömegáruház nevét írjuk ide, a napokban a fogyasztás szinte valamennyi templomában kiemelt helyen árulják a futófénnyel felturbózott jászolt, a hatalmas, kristálynak tetsző, belülről villogó rénszarvast, a bárgyú Mikulások­ ból álló fényfüzért, a vicces krampuszt és az aktuális ünnepekhez tartozó megannyi űbergagyi cukiságot. Már hetek óta maximális fordulatszámon működik a tukmálóipar, mely a mértéktelen és meggondolatlan fogyasztásra ösztönöz.

Hajrá, Magyarok, hajrá, Magyarország!

Jobb, ha tudomásul vesszük: noha a Mikulás- és a karácsonyi ünnep nálunk is végérvényesen eltűnt a plázák, az áruhalmok és az idegbaj Bermuda­háromszögében, mi, akik a haszontalan tárgyak tologatásától várjuk a szebb életet, decemberben nyúzottan bár, mégis boldogan szökdécselünk üzletről üzletre.

Azért néha meglepődünk egy-egy kicsi szigeten,mint amilyen a Mikulásgyár, amely évek óta gyűjti az ajándékokat a rászorultaknak, és biztosan meglepődünk az Angyalok erdején is, mely a Műcsarnoktól nyúlik tova, és ötszáz nemes ügyet jelképező ötszáz feldíszített karácsonyfával várja azokat, akik ezekért a nemes ügyekért adakozni szeretnének. E sorok írásakor még nem tudjuk, milyen sikerrel, e sorok írásakor még alig valamit tudunk az Angyalok erdejéről, anynyit azért mégis: egy újabb hely, ahol nem kapni lehet, hanem adni, és mostanában már egyre többen tudják, mit jelent ez, lásd még árvíz, vörösiszap­katasztrófa. Divat, és jófejség lett adakozni, ha szabad ezt ilyen egyszerűen.

Decemberben tehát Angyalok erdeje a Felvonulási téren, természetesen programok sokasága: a Palinta Társulat bábelőadása, a Kolompos együttes koncertje, a Bóbita együttes műsora, tánc- és meseszínházak, távol az óriásáruházak ricsajától, a vásárlás küzdelmeitől, a fröccsöntött Mikulásoktól, kicsit közelebb egymáshoz.