A halál erkélyei
Jó, lehetne óvatosabb is az ember, ha egyszer a hetedik rész első részét hirdetik, akkor gondolhatja, hogy nem lesz olyan egyszerű belehelyezkedni a cselekménybe. Aki most kezdi el nézni a Barátok köztet, az talán meglepődik, hogy milyen éktelen marhaság előtt ül egymillió honfi társa. De a Harry Potter esetében a léptékek nagyobbak, világszámot látunk, 150 millió dolláros költségvetést. Az ember megijed, hogy kimarad valamiből, ami tíz- és tízmilliók számára élmény, és ahogy biztos vannak olvasók, akik nem értik, mire utal az, hogy „Ereklye? Piff!”, úgy én meg azt nem tudom, mi a bánat az a horcrux. Azzal a különbséggel, hogy a filmet megnézve még mindig nem értem, mi az a horcrux, azt pedig végképp nem, hogy ha összesen hét van, és ebből egyet megsemmisítenek, akkor miért mondják azt, hogy még maradt három.
Nyilván korábban kellett volna bekapcsolódni. A későn érkezőknek csak a csalódás marad. A bikanyakú Daniel Radcliffe, aki már nem őriz sokat egykori fiús bájából, a savanyú képű EmmaWatson, meg a döbbenetes arcberendezésű Rupert Grint. Tényleg pech, hogy ez nem a Jóban, rosszban, ahol a megunt színészeket ki lehet cserélni, mert a helyes gyerekszínészből nem feltétlenül válik nézhető nagykorú. A helyzetet menti, hogy a régi gyermekeket körülveszik a legmenőbb angol filmszínészek, Ralph Fiennes és Helena Bonham-Carter, Alan Rickman és Bill Nighy.
Nem is múlik rajtuk semmi, a Harry Potter ebben a késői szakaszában már történetként halódik, vagyis feltehetően J. K. Rowlingon fog ki a maga által indított folyam, és a forgatókönyv csak leleplez. Számomra elfogadhatatlan az a cselekménybonyolítás, hogy bármilyen nehézség lép föl, jön a deus ex machina, és azonnal gondoskodnak az akadály elhárulásáról. Elveszett a varázspálcád? Sebaj, én pont most találtam egyet. Bezártak a börtönbe? Nem baj, bezártak oda egy manót is, aki életét adja azért, hogy te megmenekülj. Kellene a kard? Hipp-hopp, csak le kell merülni érte a tó fenekére. Így persze könnyű kalandregényt írni, de ha ez nem lenne elegendő segítség, akkor még ott A gyűrűk ura, ahonnét bőven lehet meríteni. Harcol tehát világosság és sötétség, itt is van egy Gandalf-szerű lény, szakállas, táskás szemű figura, az ember már azt sem tudja, hol maradnak a hobbitok. Főleg akkor nem, ha a már emlegetett horcruxot minden ok nélkül a nyakukban hordozzák a gyerekek, pedig tudják, hogy attól válnak egymás számára utálatossá.
Nyilván mánia a Harry Potter, és nem is érdemes vitatkozni rajta, nekem se esne jól, ha valaki azzal jönne, hogy nem is volt Winnetou nevű főnöke az apacsoknak. Nem arról beszélek most, mit adnak a moziban, hanem hogy vannak generációs szakadékok, amelyeket elég nehéz átugrani. Minél idegesítőbb a Harry Potter, annál vénebbek vagyunk. A végén mégis a gonosz nyer.
