Olvasson a gyerek, de nem mindegy, mit
Imponálóak az elmúlt évek gyerek- és ifjúságikönyv-forgalmának adatai: míg az ezredfordulón még mindössze 4,7 százalékot képviselt a műfaj a hazai könyvforgalomban, 2005-ben 6,6, tavaly pedig már több mint 14 százalékot, ami meghaladja a 9 milliárd forintot a 64 milliárdos összforgalomban. Az adatok változása mögött persze világtendencia van, a kiadók mindenütt fölismerték, hogy gyerekeinknek akkor is vásárolunk könyvet, ha úgy gondoljuk, magunknak éppen nem futja a családi büdzséből. Persze nem mindegy, hogy milyet.
Mert a keresletet érzékelve a nagy nemzetközi kiadók jelentős befektetéssel kommerciális gyerekkönyvtípusokat, -brandeket, -sorozatokat („gyereklektűröket”) fejlesztettek ki, amelyek darabjai egymást kínálják, és szinte elöntik a boltokat. „A magyar gyerekek többségét is ezek a multinacionális brandek érik el, mellettük az értékhordozó gyerekkultúrának alig jut levegő” – mondja Nyulász Péter gyerekkultúra-szakértő. És hogy mire gondol, arra példa a Pont Könyvkiadó Fordulópont című folyóiratának legutóbbi száma. Ebben tanulmány jelent meg arról, hogy a gyerekek körében egyre nagyobb teret nyer nálunk is a misztikum, a horror, főként a vámpír- és démonvilágot bemutató irodalom, amelynek egyes színvonalasabb darabjai persze oldanak korosztályi feszültségeket, mások viszont pusztán ijesztőek vagy sótlanok, ostobák. És bizony az utóbbiaknak is jócskán szerepük van a gyerekkönyvkiadás fölfutásában, nem csak a – „hátrányos helyzetből is lehet nyerő az ember” gondolatot jótékonyan sugalló és az olvasást megszerettető –Harry Pottereknek.
Mindazonáltal több értékközpontú, szakmailag igényes könyvműhely is van azok között, amelyek az utóbbi évtizedben a legfiatalabb korosztályok olvasnivalóiról kezdtek gondoskodni nálunk, vagy folytatták ebbéli tevékenységüket. A Népszabadság idén tavasszal a gyerekirodalmi fesztivál alkalmából jelentette meg az utóbbi évtized 50 legjobb magyar gyerekkönyvét tartalmazó katalógusát, amelyet a Csodaceruza folyóirat és kiadó gárdája állított össze húsz szakmai szervezet véleménye alapján. A Csodaceruzán kívül a listán találjuk egyebek között a Pozsonyi Pagony, a Naphegy, a Csimota, a General Press vagy a Presskontakt nevét az olyan patinás műhelyekéi mellett, mint a Móra, a Magvető vagy a Kalligram. „Az ilyen kiadókról, könyvekről sajnos kevés a híradás, nem ismerik őket széles körben, és az értékes gyerekirodalomról jóformán alig esik szó a közbeszédben. Holott az erről készülő tájékoztatóknak, katalógusoknak rendszeresen el kellene jutniuk a legkisebb faluba is – a művekkel együtt. Az államnak külön pályázatokkal kellene segítenie az ilyen gyerekkönyvek megjelenését, a kiadók megerősödését” – sürgeti Nyulász Péter. És fölmerült hazai Gyerekkönyv Intézet létrehozásának ötlete is.
Ez utóbbi korántsem új. Pompor Zoltán gyerekirodalom-kutató említi, Nyugat-Európában évtizedek óta működnek olyan intézetek, amelyek a nemzeti nyelvű gyerekirodalom rendszerezésével, kutatásával foglalkoznak, és tájékoztatják a szülőket, gyerekeket, pedagógusokat az értékekről. Rendszeresen szerveznek rendezvényeket, kiállításokat, könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, felolvasásokat. Magyarországon semmivel sincs kevesebb hagyománya a gyerekirodalomnak, mint az említett államokban, például Skandináviában, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában vagy Észtországban, ehhez képest „szomorú, hogy Benedek Elek, Móra Ferenc, Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Bálint Ágnes és hasonló kiváló szerzők szülőhelyén eddig nem volt akarat és persze pénz egy ilyen gyerekirodalmi központ kialakítására” – jegyzi meg Pompor. Hozzáfűzi, az európai intézetek 5-20 fővel működnek általában, többnyire nem önállóan, hanem nemzeti könyvtárhoz, egyetemi központhoz vagy pedagógiai intézethez kapcsolódva. Munkájukat állami és/vagy alapítványi támogatással végzik.
A hazai szakemberek által javasolt háromfős hazai intézet közel ötvenmillióba kerülne évente – tudtuk meg Sándor Csillától, a Csodaceruza főszerkesztőjétől. A tervet szeptemberben ismertették Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes kulturális államtitkárral, és írásban eljuttatták az oktatási államtitkárságra is.
A fogadtatás kedvező volt. Az anyagi feltételek előteremtése kérdéses.
