Veszélytelen bohózat
És itt kezdődik az a műfaji probléma, amellyel a szerző nem tud mit kezdeni. Nemcsak pikáns bohózatnak nevezi művét, de a bohózat szabályai szerint is szeretne eljárni. Mindenki körbe, illetve keresztülkasul szereti egymást, és ebből sok valóban pikáns, de főképp mulatságos helyzet kerekedik. Csakhogy a bohózatnak minden látszat ellenére alapkövetelménye a szigorú logika.Minden az emberi természet legalapvetőbb, legközhelyesebb törvényei szerint kell történjen benne. Csak éppen a szándékok általában keresztezik egymást, így mindig egy csöppet elcsúsznak, s ebből adódnak egyre képtelenebb helyzetek. Ezúttal viszont az derül ki néhány, amúgy mulatságos jelenet során, hogy a csoportterápiát éppen azok kezdeményezték, akik csak néhány napja találtak egymásra, tehát az egyszerű bohózati logika szerint semmi más vágyuk nem lehetne, mint hogy meglévő házastársuktól elváljanak. Éppen azokról nem lehet tudni, mit keresnek itt, akik vonakodó párjukat szinte erőszakkal cipelték magukkal.
Ezek után nem csoda, hogy a különféle egyébként ötletesen kieszelt és lebonyolított jelenetek, párcserék, megkezdett, de félbeszakadt találkozások, kapcsolódások, egymásra lelések önkényesen követik egymást. A véletlenek nem a szükségszerűséget teljesítik be, hanem mindössze azt a szerzői célkitűzést szolgálják, hogy mindenki mindenkivel hírbe legyen hozva, és így kellő alapja legyen az utolsó felvonás találgatósdijának arról, ki kivel is töltötte a megelőző feledhetetlen, de az elfogyasztott italok és kábítószerek miatt sűrű homályba süllyedt éjszakát.
Az előadást Mohácsi János rutinosan rendezte meg, a szövegpoénok, a helyenként ügyesen kimódolt furcsa helyzetek jól érvényesülnek, sokat lehet nevetni. A kényszerűségből megváltozott szereposztás nagyjából működik. Nem a változásokkal van a baj. KovácsMimi megfelel kicsit butuska feleségnek, Széll Horváth Lajos félénk, szinte mulya figurája csaknem kísérteties. Zayzon Zsoltra viszont csak ráfogják, hogy vezérigazgató és minden nőt legyűrő hím, kínos helyzetekben izgágán feszengő férfiként viszont kifogástalan. S valójában nincs is más feladata. Györfi Anna erőszakosan kéjsóvár asszonya rendben van, Ottlik Ádám pszichiátere már ránézésre is stimmel. Märcz Fruzsina nemigen tudja követni a titkárnőből előbb pszichológustanonccá, majd szexológiai világhírességgé átalakuló vamp útját a darabban, de nem az ő bűne, hogy a néző sem. Fodor Viola díszlete inkább szolgálja az előadás fizikai szükségleteit, s csak másodsorban sejteti a tárgyiasulást már nem is kívánó, a végső egyszerűségig kifinomult gazdagságot, a felső tízezernek azt a zárt világát, amelyben a darab játszódik. Tihanyi Ildikó ruhái sem próbálkoznak saját világ megteremtésével.
Igaz, a darab is tartózkodik attól, hogy társadalmi problémák felé terelje a bohózatot. S ez nem is baj. Az viszont feltétlen hiányzik, hogy legsajátabb tárgyában, az életben elnyűtt, és a terápiával, a különféle művi beavatkozásokkal tovább nyüstölt lelkek mélyére pillantson.
A francia rúdugrásról csak annyi derül ki, hogy nyaktörő pozitúra. Az előadás veszélytelen.
