A világító ember
Márványposztamensen apró bronz Széchenyi áll az irodája közepén. Az asztalán az unokák képei. A falon kinagyított, barnított fotók a múlt századelő győri belvárosáról. Valamelyik polcon pedig saját szélkerekeinek a makettjei.
Az iroda ajtaja általában nyitva van, amikor tárgyal. A vendégeket – legyenek azok bármilyen rendű és rangú emberek –nem szereti időben elküldeni. Ezért aztán általában várakozniuk kell a sorára a hozzá érkezőknek. Ilyenkor beültetik a vendéget az öt éve 600 millió forintért épített intelligens gépészeti vezérlésű irodaház egyik szobájába, ahol van pár perce eltűnődni azon: hogyan jutott el húsz év alatt Gasztonyi László villamosmérnök a családi vállalkozásával addig, hogy egy negyvenezer forintos alaptőkével – nem volt több, jegyzi meg később – alapított betéti társaság ügyvezetőjeként mára az ország 83. leggazdagabb embere lehessen? Mégpedig úgy, hogy nem privatizált, hanem értéket teremtett. Talán ezért is van, hogy olyan nagyon sokan nem irigylik a gazdagságát.
Van egy biztos pont az életében, ahol menetrendszerűen megtalálható. Reggel fél hétkor, száztizenhárom fizikai dolgozója munkakezdésekor mindig a cég műhelyében van. Talán ő is tudja, hogy napi jelenléte nélkül is ugyanolyan fegyelmezetten indulna el a munka, de fontos neki, hogy ilyenkor mindenki számára elérhető legyen, szemtől szembe mondja meg, ha valakivel gondja van.
– Ez a reggel a legőszintébb és gyakorlatilag egyetlen közvetlen tájékozódási pontom a cégről, a környezetről, az emberek közérzetéről – magyarázza, miért ragaszkodik ezekhez a hajnalokhoz.
Az egyik dolgozója félrehívja:
– Laci bácsi –mondja tipródva az egyébként csak ötvenéves Gasztonyinak –, bajban vagyok, kéne egy kis előleg.
– Ne marháskodjon – képed el az ügyvezető –, tegnap utaltuk el a fizetéseket.
– Letiltották, főnök, csináltam korábban egy hülyeséget – fogja halkabbra a szavait. Öt percig beszélgetnek, aztán azt hallom Gasztonyitól:
– Egy hiba belefér az ember életébe, egyikőnk sem teljesen szeplőtlen. Jöjjön föl, megoldjuk.
– Bizalom nélkül rosszul működik a világ – mondja Gasztonyi, amikor ketten maradunk. – Mivel tudom itt tartani ezeket az embereket? Hiány van belőlük, kapósak, a multik egykettőre elvinnék őket. Fizetésben nem tudok tartósan versenyezni a világcégekkel. Emberséggel, közvetlenséggel, őszinteséggel, bizalommal, megbecsüléssel lehet marasztalni a munkatársakat.
Aztán mond egy vállalkozói indulását meghatározó történetet a bizalomról.
– A Vill-Korr nevű cégünk első nagyobb szakmai megrendelésének az anyagköltsége húsz évvel ezelőtt másfél millió volt. A meglévő tíz-tízezer forintjukat az alapításba tették a családtagok, saját erőből újabb tízezret sem tudtunk előteremteni, nemhogy másfél milliót. Ismeretlenül bementem az anyagot forgalmazó cég ügyintézőjéhez, és azt mondtam neki: én elvállaltam egy igényes munkát, de egy fillér forgótőkém sincs, csak a tudásom meg a becsületem. Legyen szíves, adja oda nekem becsületszóra az alapanyagot, négy hét alatt végzek a munkával, az ötödik héten fizetnek, s akkor idehozom magának az árát. Az ügyintéző nem dobott ki, kerestünk néhány közös ismerőst az életünkből, aztán azt válaszolta: nem tudom ugyan, hogy miért, de hiszek magának. Vigye az árut, viszont ha öt hét múlva nem lesz itt a pénz, akkor engem kirúgnak innen. Nem adtam neki jattot, nem is lett volna miből. Pontosan öt hét múlva sugárzó arccal beállítottam hozzá a pénzzel. Annyit mondott:
– Tudja, a bizalom is tőke, az is akkor gyarapszik igazán, ha kockáztatni meri az ember.
– Ez a történet megismétlődhetne manapság? – kérdezem Gasztonyi Lászlót.
– Á, dehogy – legyint. – Teljesen kizárt.
Nekünk szerencsénk van, évente legfeljebb egy-kétmillió forintunk marad kinn, de a körbetartozás elképesztő. A mi cégünk csak a teljesítéstől teszi függővé a fizetés időpontját, sokan azonban csupán akkor utalnak, ha nekik is fizetnek mások. Gasztonyi villamosmérnökként előbb a Soproni Postaigazgatóságnál – akkor még a távközlés is odatartozott – kezdte a munkáját, majd a vízügyi igazgató, Jakus György hívta magához: szolgáltatási üzemvezető lett. Óriási szakmai kihívást ígért a vízi erőmű működtetése. A bős–nagymarosi vízlépcső beruházásának leállítása – amelyet politikai szimbólumértéke miatt a rendszerváltás idején átmeneti lépésként elfogadhatónak tartott, ám a későbbi tétlenségre szerinte nincs ésszerű magyarázat – után nem látott igazán izgalmas szakmai feladatokat ezen a területen, s akkor döntötte el: az áramszolgáltatónál dolgozó feleségével, villamosmérnök testvérével, lakatos végzettségű édesapjával együtt vállalkozásba fognak. Nem válogattak a munkában, először mindent elvállaltak, ami a városüzemeltetéssel kapcsolatban állt. Kiürítették a buszmegállók kukáit, lenyírták a füvet a temetőben. Az első szakmai megrendelésük a városközpontban épített kis üvegpavilon villamos padlófűtése volt. Ők csinálták az első ilyen munkát Magyarországon. Aztán létrejött a győri nemzetközi ipari park, először csak a közvilágítását bízták rájuk –„a faternak volt egy kézi furdancsa, azzal fúrtuk a földbe a villanyoszlopok helyét”, emlékszik vissza –, majd az irodaépületek, a gyártócsarnokok világítását, energetikai rendszerét is rájuk bízták.
Később felfedezték őket a sztráda- és hídépítők. A közlekedési infrastruktúra világítási és hírközlési funkcióinak tervezését, kivitelezését is ők végezték el. Ők szereltek az Audinak, most a Mercedesnél nyertek el nagy projekteket, az ő nevükhöz fűződik a Margit híd kivilágítása, a pécsi Zsolnay Múzeum speciális vitrinfényei is a Vill-Korr munkáját dicsérik. Ők világítják például Kaposvár belvárosát, fénytervezők közreműködésével Győr karácsonyi díszfényeit is ez a cég álmodta meg.
Gasztonyi sokáig nem volt hajlandó a betéti társaságból tekintélyesebb gazdasági formációba átlépni.
– Idegesít, hogy a látszatok országa vagyunk – magyarázza. – Sok partnerünk először húzta a száját: ja, maguk csak egy betéti társaság? Mondtam nekik: százmillió forint a készpénzben jegyzett tőkénk, én vagyok a társaság „elfogható”, számon kérhető beltagja. Bennünk bízik jobban vagy egy mindösszesen hárommilliós kft.-ben? Nem nagyon értették, kivéve a multikat, az Audi azonnal fölfogta, hogy számára ennél nagyobb biztosítékot semmi sem jelent.
Gasztonyi László évente általában egy hetet tölt szabadságon, szereti a jó társaságot, más hobbija nemigen akad.
– A saját és családom tagjai házának az építésében szinte a pazarlásig igényes vagyok – mondja, mire költi szívesen a pénzét. Hozzáteszi: ne gondoljon aranykilincsekre, de a fűtést és a hűtést a geotermikus energia adja, használunk napelemet, napkollektort és a lehető legkorszerűbb gépészetet.
Gasztonyi Győr és a régió egyik legkomolyabb adakozója. Nagy összeggel támogatja a kórházat, a színházat, a balett-társulatot, általában a kultúrát, az evezősöket, a rászoruló családokat.
– A Vill-Korr gyémánt fokozatú támogatónk, a szülészeten és a belgyógyászaton korszerű, esztétikusan bebútorozott kórtermeket alakított ki, rengeteget segített a szívkatéteres labor létesítésében, a kiemelt fejlesztéseink megvalósításában –sorolja Tamás László János, a Petz Aladár Kórház főigazgató főorvosa.
– Gasztonyi akkor is a támogatóink közé tartozott, amikor elkezdte a vállalkozását. Azóta sem vesztette el az érdeklődését, a humorát, a közvetlenségét, megmaradt annak az embernek, aki volt – mondja róla Kiss János, a Győri Balett Kossuthdíjas igazgatója.
Borkai Zsolt polgármester szerint minél több olyan cégre van szüksége Győrnek, mint a Vill-Korr, amely az iparűzési adó becsületes befizetése mellett jótékonykodásra, örömokozásra is képes és hajlandó.
– Gasztonyi Laci evezős országos bajnok volt, megtanulta a sportban, hogy győzni tisztességes versenyben és rengeteg munkával lehet. Ezt a szemléletet vitte magával a vállalkozásába is – utal Gasztonyi sikereinek eredőjére Dézsi Csaba András kardiológusprofesszor.
Az ügyvezető az egyházak jótevője is. Eddig több mint ötven templomot világított ki – volt, amelyiknek az értéke elérte a 18 millió forintot – teljesen ingyen.
– Ha egyszer majd feljutok a mennyországba, talán intenek nekem, na, öcsém, te bemehetsz, megdolgoztál érte – idézi fel a társaságban gyakran hallható történetét, aztán hozzáteszi: – Persze jól tudom, hogy oda nem váltható meg az ember belépője, úgyhogy végül is az egyházakat is önzetlenül támogatom.
