Rejtett Döbrönte

A középkori vár falait a közelmúltban restaurálták, a külső udvar és a rondella romjai látványosak.

A Bakonyalja igazi gyöngyszemet rejt magában. Valóban rejti: Döbrönte kicsiny zsákfalu, egyik szomszédja Ganna, másik pedig a Bittva-patak és az erdő. A 8-as főútról Városlődnél forduljunk a 83-as útra, erről térünk majd le Pápa előtt Döbrönte felé. Ahogy közelítünk a községbe, már messziről látszanak Szarvaskő várának romjai. Nem kell komoly gyalogtúrára számítani, közvetlenül a község szélén emelkedik a domb, amelyre az erősséget építették.

Nagy Lajos király adott engedélyt a XIV. század második felében Himfy Benedek pozsonyi ispánnak, hogy kővárat emeljen a döbröntei uradalom területén. Amohácsi csatavesztés után, a törökkel vívott harcok idején erősítették meg, s emelték a rondellát, ahonnan ágyútűz alá vehették a támadókat. Utoljára 1555-ben említették épségben, ezt követően valószínűleg egy portyázó török csapat pusztította el. Ahogy az többnyire megesett középkori váraink romjával, köveinek nagy részét a környékbeli lakosság hordta el. A falakat a közelmúltban restaurálták, így mindenképpen felkeresésre érdemes, a külső udvar és a rondella romjai látványosak. Ha már látványról volt szó, az is megér számos képkockát, amit a falakon túl tapasztalunk. Nagyon szép kilátás nyílik a dombtetőről. A nem is olyan távolban tisztán kivehető az egy méter híján 600 méterre emelkedő, adótornyáról felismerhető Kab-hegy.

A Bakony szélén járunk, a történelmi látnivaló után érdemes egy könnyű kirándulást tenni az Ödön-forrásig. A faluból a zöld sáv turistajelzésen két és fél kilométeres sétával érjük el a pihenőhellyel kiépített, foglalt forrást, vize iható. Waldorf-iskolások tették rendbe, újították meg a környezetét 2009-ben.

Infó

DÖBRÖNTÉN MŰKÖDIK A SZARVASHÁZ,

a Bakonyalja Barátai egyesület irányítása alatt. természetvédelmi, túra- és kézműves programokat is szerveznek. szállás a turistaházban.

www.szarvashaz.hu, www.dobronte.hu.

Top 5

1. JAZZKÖLTÉSZET DUÓ

johnny Raducanu és Ion Caramitru fellépése a Radnóti Színházban november 29-én este 7-kor.

2. ARGENTÍN TANGÓ

táncház a Budavári Művelődési Házban december 1--jén este 6-kor.

3. LAPTOP: A FEKETE DOBOZ

Dankházi Zoltán előadása az Az atomtól a csillagokig sorozat keretében az ELTE Természettudományi Karának Eötvös Termében december 2-án délután 5-kor.

4. FIRKIN KLUB

komolytalan magyarok játszanak komoly ír punkot a Bárka Színház Kávézójában december 3-án este 10-kor.

5. BOOGIE WOOGIE KONCERT

a győri fesztiválon. Dániel Balázs zongorázik a Széchenyi téren december 4-én délután 4-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.