A Dumaszínház igazgatója: Élete a tréfa
Sőt, Litkai még neve elhallgatását sem kéri, amikor közli: hozzá tartozik az Antarktisz is. Némiképp árnyalja csak a képet, hogy a cégnek – egyelőre – nincs működő adója az említett kontinenseken...
Egyébiránt a komikus gyermekkora mintegy kódolta az interkontinentális kalandokat, hiszen Csikágóban nőtt fel. Erzsébetváros e néven elhíresült negyedéből vezetett útja az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára. A felsőoktatási intézményben töltött évei nem a buli-tanulásvizsga Bermuda-háromszögben teltek. Amellett ugyanis, hogy aktuális polgári jogi kollokviumára készült, alkalmanként föltűnt a televízióban is. Barátainak egyike biztatta: menjen el egy válogatásra. Bár Gergő azt gondolta, hogy esetleg egy kávézó miniszínpadára keresnek vicces figurát, hamarosan a Mennyi? Harminc! című műsorban találta magát. Tréfái messzemenően hatékonynak bizonyultak; fölkereste Boros Lajos, minekután ötletemberként folytatta a reggeli rádiós adásban. Rosszul semmiképpen sem „szövegelhetett”, mert a későbbiekben gyártott dumát számos ismert képernyős személyiségnek, Fábry Sándortól Friderikusz Sándorig sokan humorizáltak Litkai ötleteit is felhasználva. Ugyanakkor a jogászélet kulisszáit nem elsősorban stúdiódíszletek között lehet megismerni, így a fiatalember egy ügyvédi irodában is munkát vállalt. A gyakornoki évek remek lehetőséget teremtettek arra, hogy alázatot tanuljon... Ahogy fölöttébb szofisztikáltan megfogalmazza: „Az ügyvédi szakma sokat segít valós képességeink felmérésében.” Egyébként pedig: „Tizennyolc éves egyetemistaként kafkai élményekkel gazdagodtam. Hajnali fél hatkor szőrmekucsmás bér-sorbanállókkal verekedtem a földhivatal előtt a bejutásért.” Ha bárkinek kételyei lennének a munkakör komplexitását illetően, annak ajánlott feladat frissen alakult cégeknek társadalombiztosítási azonosítót beszerezni a kilencvenes évek alkonyán. Litkai olykor napokat töltött különféle dokumentumok üldözésével: a rendszer dinamikáját jelzi, hogy a hatalmas terem közepén székelő hivatalnok pár tagjai dupla slukkot szívtak cigarettájukból két gombnyomás között. Persze a pedagógus szülők gyermeke egyetlen percet sem sajnál a munkával töltött időből, hiszen állandó keresete messzire taszajtotta az otthonról utalt „életjáradékból” kaszinózó diák imázsától. Olyannyira, hogy akadt nyár, amikor Dél-Amerikát derítette fel, máskor Írországba vagy Oroszországba vonatozott alkalmi útitársaival.
Civilben nem váltott pályát az államvizsga után sem: hű maradt a joghoz. Sőt a bojtárévek elteltével csatlakozott két társa irodájához. Hamarosan eljött azonban a pillanat, amikor döntenie kellett szeretett szakmái között: a tréfamesterséget választotta. A miértre klasszikussal felel: „Akkor jó ötletnek tűnt.” Hozzáteszi: „Több ezer ügyvéd dolgozik Budapesten, a verseny kiélezett. És humorra legalább olyan igény van, mint perekre, csakhogy ezen a területen kevesebben rivalizálnak...” Olyan pedig alig akad, aki humoristaként is jogászkodik: Litkai ma is maga írja szerződéseit.
Nem is különösebben meglepő a sokrétű aktivitás, hiszen ahogy Hadházi László megjegyzi: egészen hihetetlen Gergő munkabírása. Továbbá bátor és önzetlen. Az évtizedes barát vonatkozó története szerint jó néhány évvel ezelőtt együtt léptek fel a kapolcsi Művészetek Völgyében, ám alig akadt néző a pódium előtt. Aki pedig megjelent, az jellemzően ittas volt, esetleg háttal ült az előadónak. A hangosan dorbézoló társaság a potenciális érdeklődőket is távoltartotta, így Litkai nekiállt rendet tenni. Mármint szóban: addig dumált a hangos bandának, mígnem a kompánia lógó orral távozott. Ennek nyomán a nézőtér hamarosan megtelt. És akkor végre színpadra léphetett Hadházi is...
A két barát egyébként számos könyvet jegyez közösen. Gergő büszke a szórakoztató irodalom műfajába sorolt művekre. Sommás véleménye szerint: „Elképzelhetetlen sűrűségig vittük az idiotizmust”. A teljesség igénye nélkül válogattunk a Litkai-kínálatból: Nekem nyolc, Megint nyolc, A föld 99 legkevésbé ismert csodája, Feladom. Utóbbi regényben az álnyugdíjasként hírességeknek írt és küldött leveleit gyűjtötte össze Tóth Tiborral közösen. Forgatókönyv-írói munkásságát akár már az életmű lezárt voltának tudatában is értékelhetnénk, ha akarnánk, mert Litkai leszögezi: soha többé. Több meddőnek bizonyult kísérlet után belátta: ez a műfaj nem neki való.
A 34 éves férfi – eddigi – karrierjének leglátványosabb sikere alighanem mégis a Dumaszínház fölfuttatása. Amikor két társával belefogott a vállalkozásba, akkor az érdeklődők csupán a Godot Kávéházban láthatták a stand-up műfaj új generációjának legjobbjait. Ma már az ország több mint hatvan pontján lépnek fel a szembeszökően népszerűvé vált humoristák. Hab a tortán: a Showder Klub című műsorban rendszeresen képernyőt kapnak. Litkai csak ritkán lép pódiumra, a háttérmunka maradt neki. Bár a televíziós műsor első évadát még ő szerkesztette, azóta továbbadta a stafétabotot. Évente három-négyszáz jelentkezőt hallgat meg, közülük érkeznek az új tehetségek. Most éppen nagyszabású terv megvalósításán dolgozik, ugyanis biztos abban, hogy a műfaj honi legjobbjai világszinten is megállják helyüket. Azt szeretné, hogy magyar előadó angol nyelvű produkciója jelenhessen meg az Egyesült Államokban.
Nemes küldetés, ám a szakmai elismeréseket nem tehetségkutató és -ápoló tevékenységéért kapta, hanem – kedvelt szavát citálva – tréfáiért. Mindössze huszonnyolc esztendős volt, amikor a Karinthy-gyűrű tulajdonosává avanzsált, továbbá ötször tüntették ki a Magyar Rádió Bon-bon díjával. Örül, persze, a jutalmaknak, ám nem felejti el megjegyezni: „A közönség nem a díjak alapján nevet: hiába húzom az ujjamra a Karinthy-gyűrűt, és teszek a szemem elé bon-bonokat, ettől még senki nem röhög...”
Attól még valóban nem, ám Lengyel Tamás emlékeztet rá, hogy már tizenhat éves korában is jókat nevetett Litkai szkeccsein. A színész, aki még tizenéves kamaszként ismerte meg Gergőt Földessy Margit stúdiójában, arról mesélt, hogy miért nem kedveli barátját... „Nem szeretem bölcsessége miatt, amellyel elhiteti, hogy minden probléma csak nézőpont kérdése, és jó okunk van boldognak lenni. Nem szeretem, mert hisz az önzetlenségben, és az olyan értékekben, mint a barátság. Nem szeretem, mert tevékeny, és felrázza az embert tespedtségéből. Nem szeretem, mert nem érdekli a siker, így nem tartozik a többséghez. Nem szeretem, mert úgy érzi: képes tenni a dolgok változásáért.” A Budapesti Kamaraszínház művésze, immár komolyra fordítva a szót, megjegyzi: „Gergő bármikor elhiheti veled, hogy a Föld egy kifejezetten jó hely, ahol minden lehetőségünk adott a boldogsághoz...”
Egyébiránt megbízhatatlan forrásból úgy értesültünk, hogy Litkai a Hírcsárda.hu nevű álhírportál rendszeres szerzője, esetleg a többi szerkesztőt is ismeri. Kérdésünkre Gergő leszögezte: „Nem vagyok biztos benne, hogy írok az oldalra.” Az ügyet nem fi rtattuk tovább, legföljebb jövőjéről érdeklődtünk. A nős, egygyermekes férfi tervei szerint marad a humornál, ám „ha egyszer elfogynak a poénpetárdáim, akkor visszatérek az adásvételi szerződések színes világához.”
Komoly tétben erre nem fogadnék. Még tréfából sem.
