Komplett szezon két hét alatt

Pedig azt hittem, ez lesz ma a város bulija – így Mr. Masters, az S*10 alternatív kiskiadó szellemi holdudvarának egyik legfontosabb tagja a West Balkán aljában szombat éjféltájt, és belemered az inkább üres mint teli sötétségbe.

Úgy három-négyszázan vannak a házban, ami elsőre nem tűnik olyan kevésnek, de nemcsak a földszinten, hanem a régi Nyugati téri Skála minden emeletén, az úgynevezett A, B, C és D zónában is van valami buli, más-más műfajú zenék szólnak ezerrel. És amúgy is millió helyen el lehet tűnni, a partitermektől függetlenül is. Úgyhogy mégsem olyan nagyon sok az a háromszáz. Mr. Masters persze gyakorlott: jól tudja, hogy a szombat éjszaka éjfél után kezdődik csak igazán, amikor bezárnak a kiskrimók, és felkerekednek a társaságok, hogy valami koncentrált élményt keressenek, zene, tánc, patakbikavér, miegyéb. És valóban: nem sokkal később már nemcsak a West Balkán kávézója-étterme van tele (itt egyébként a már említett S*10 főgrafikusa, Lobot vetít kiállítás jelleggel munkáiból), de egyre többen kúsznak felfelé, csorognak lefelé a belső lépcsőkön, mikor hogy. Ma van az idei PortfolioPoints Grand Openingje ugyanis.

Persze már 16-án, kedden kezdetét vette a kiállításmegnyitók sorozata a B55-ben, ahol Sam Havadtőy alkotásait Alföldi Róbert ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe. Szombatra aztán szép lassan lezajlott az összes verniszázs. Összesen 37 ingyenes kiállítás zajlik most a fővárosban a PortfolioPoints keretében, ez igazi kiállításdömping, a kincstári, de igazságtartalommal jócskán felvértezett duma szerint egy teljes szezonnyi tárlat várja a kortárs grafika, festészet, divat és fotó kedvelőit Budapesten december 2-ig. A koncepció szerint a fent említett műfajok fiatal tehetségei a főváros frekventált pontjain állítják ki munkáikat – de nem csupán a hagyományos kiállítótereket veszik igénybe, sőt főleg nem azokat. Koncerttermek, klubok, mozik, stúdiók és üzletek telnek meg friss művekkel, nyilván a „ha a hegy nem megy” szellemében.

Miközben Vanis a legkomolyabb hiphopzenéket pakolgatja a földszinti rakétabázison, a pultnál szóba elegyedünk Klárival, aki kedd óta minden este elfogyaszt párat a felkínált minitárlatokból, most épp a Sirályból érkezett, ahol Balogh Tibor Feloldások című grafikai kiállítását lehet látni, a művész az elmúlt két év munkáiból válogatta össze a Király utcában közreadott anyagot. Amitől egyébként Klári eléggé odavan. Azt már nem tőle tudjuk meg, hogy a művek egy része a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ Képzőművészeti Közgyűjteményének is része: utólag utánanéztünk.

Pénteken a Bobek kávézóban érezte jól magát nagyon, ahol Szabó Sára grafikái népesítik be a falakat. A művész bevallása szerint a többnyire fekete-fehér, tűfilccel készült munkák – mutassanak akár szörnyeket vagy felhők között repülő szárnyas lényeket – mindig a saját lényét jelenítik meg. Ennél többet, őszintébbet nem lehet és felesleges is mondani: a Kazinczy utca 53. alatt láthatók Szabó Sára rajzai.

Csütörtökről a Corvintetőn nyílt kiállítást idézi fel legszívesebben. A címe: Lovag 17 – a Lovag utca 17. alatt ugyanis komplett földalatti művészközpont működik, DJ-k, grafikusok, festők szállják meg rendszerint, a Corvin áruház teteje pedig az egyik legnépszerűbb budapesti szórakozóhely. Logikus tehát az árukapcsolás. Klári ráadásul a Printában is járt, ahol Márkus Dóra divattervező mellénykollekcióját mutatták be.

szerdája sikerült a legsűrűbbre. Hatkor a Fise-ben nyitott, ahol Szilágyi Erzsébet ötvös, szobrászművész Halpapucsok vándorlása című kiállítását nézte meg, a Ferenciek terén található Formában pedig komoly csoportost fogadott be barátnőivel: a résztvevők Vakondbőr címmel állítottak ki. Sketchbookok, „gondolatfecnik” a kockás lapokon... A FUGA Budapesti Építészeti Központban, a Petőfi Sándor utcában interaktív kiállításon lehet szavazni fiatal építészek pályaműveire, mindannyian a főváros legnagyobb fejlesztési lehetőségeit kínáló köztereket keresik, és hát miért ne találnák meg.

A mi kedvencünket azonban kihagyta Klári a szórásból: a Gödör Klubban péntek óta látható Neopaint-csoport kiállítását.

– Reklámdekorációval foglalkozunk, mindannyian szeretjük a betűfestészetet. A mostani tárlatot afféle tisztelgésnek szántuk a régi címfestőmesterek előtt. Ez a szakma sajnos kihalófélben van – így Lőrincz Áron, a Neopaint tagja, maga is kiállító. Kiderül: nem nagyon kedvelik a számítógépes technikával készült, ragasztott, fóliázott cégtáblákat a városban. Életidegennek, sablonosnak és személytelennek tartják. Fájlalják továbbá, hogy ugyan található még néhány, hagyományos módszerekkel készült tábla a városban, de egyre kevesebbel találkozni séta közben. Kevés a műhely, ahol klasszikus eljárásokkal is dolgoznak, nyilván anyagi, megélhetési okok miatt már azokba is be-beszivárog a legmodernebb technika, így viszont egyre kevésbé lesz személyes a város arculata: egyforma vagy nagyon hasonló formák, betűk, alakzatok veszik át az uralmat.

Nem mindenhol van ez így: az Egyesült Államokban, de Nyugat-Európában is él még a klasszikus címfestés. Az ember nem is gondolná, mennyi munka van egy ilyen táblában, milyen pontosan és aprólékosan kell elkészíteni őket, hogy tökéletesnek hassanak. Humántökéletesnek persze, hiszen a manuális munka szinte sosem tud olyan pakkra perfekt lenni, mint a gépesített. De hát éppen ez benne a szép, az emberi. A Neopaint egyébként nem csak tábláit állítja ki a Gödörben: az egyik sarokban a munkaeszközöket, a fázisokat is bemutatják.

Körbenézünk egy körül, elégedetten konstatáljuk, hogy Mr. Mastersnek sem kell csalódnia: lassan mégiscsak Budapest közepévé válik a West Balkán, már azoknak, akik nem vetik meg a jó zenét, legyen az hiphop, techhouse, dzsessz vagy minimal techno. Amúgy a DJ-k is kiállítanak: lemezgyűjteményük legjobb darabjait mutatják be. Szerencsére a száraz pogácsa és savanyú bor kimarad a verniszázsmenüből.

November 25-én Pécs is csatlakozik a PortfolioPoints-sorozathoz. A Szoba Lakásgaléria-Kávézóban például Tihanyi Anna fotóit és Ulrich Ákos Zina grafikáit lehet látni. A Kanta Bárban Herold Szab, Lovas Anna és Szíjas Ákos kiállítása kap helyet. A PortfolioPoints kiállításainak teljes listája a www.portfoliopoints.com oldalon olvasható.

A Gödörben mai festők tisztelegnek a régi címfestőmesterek előtt
A Gödörben mai festők tisztelegnek a régi címfestőmesterek előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.