A gramofon násza a varrógéppel
Esztergommal szemközt, a Duna túloldalán, Párkányban született 47 éve Juhász R. József költő és multimediális művész – utóbbi jelentsen bármit is az ő esetében, készséggel elfogadom. Huszonegy éve Pozsonyban jelent meg Korszerű szendvics című verseskötete, három évre rá Van még szalámi című intermediális szakácskönyve – értsen ő bármit is e kifejezés alatt, relaxálva abba is beletörődöm. A művész tavaly hozta össze Lehetséges múlt – a hangvarrógép című kiállítását, amelyről több helyen is azt olvastam, hogy interaktív hanginstalláció. Most éppen a Millenáris Teátrumába költözött be pár napra a bemutató.
A kiállítás anyaga két, nagyjából egyidőben született, létezett kultikus szerkezet, a tölcséres gramofon és a pedálos varrógép összeházasításából született. A gramofont 1877-ben Emil Berliner szabadalmaztatta, a pedálos varrógépet 1853 környékén Isaac Singer. A két eszközből Juhász R. József alkotott különös tárgysorozatot. Az alkotások előzménye Francis Barraud angol festő 1899-ben készített festménye: A tölcsért néző és hallgató kutya. A képen a Nipper nevű eb egy régi fonográfról a gazdija hangját (his master’s voice) hallgatta. A festmény His Master’s Voice néven, a XX. század emblematikus zenei logójaként vált ismertté – ilyen márkanévvel sokáig szereltek össze gramofonokat, illetve lemezeket is készítettek e logó alatt.
A Juhász-féle művek létrejöttét részben ez a történet, részben pedig az „énekes” (azaz Singer) varrógépek szépsége ihlette. A 78-as fordulatszámú bakelitlemezeket bizarr dadaista emlékműként ható szerkezeteken a látogatók hozzák működésbe. A lemezeken a múlt egy-egy hangfoszlánya szólal meg.
Ha megszólal. Mert én bizony becsülettel tekertem a Singer-varrógépek oldalára szerelt kurblit, de nem akart a szerkezet kiadni semmiféle különös hangot. Pedig micsoda élvezet lett volna például a Prividej mi, Jirisko című (csehszlovák) bakelitre nyomott foxtrott zenét meghallgatni tekerős erőfeszítéssel.
A különös kiállítás különös tárgyai közül felejthetetlen a bukósisakból kiálló tölcsér vagy éppen az a gramofonszerű valami, aminek a karja, hangfelszedője egy hegedű. E két műtárgy a hamar bejárható tárlat kezdete egyébként, a vége viszont egy gigantikus, rézcsövek és trombiták (harsonák vagy a szösz tudja milyen rézfúvós hangszermaradványok) művészi összeillesztéséből született térkitöltő alkotás. Tekeredik, elágazik, hullámzik minden, s miközben bámulom, felébred bennem a gyanú, hogy az alkotó célja talán a nevettetés volt.
A kiállítás közepén bizonyosodott be, hogy igazam van. Ott, ahol egy gramofon hatalmas tölcsérének közepén egy porcelánkutya csücsül, és várja, hogy felcsendüljön valami. Mondjuk a gazdi hangja. Vártam, vártam, hogy végül együtt vonyíthassunk.
