– Elképesztő dolgokat kell a vásznon véghezvinnie. Amikor elvállata a szerepet, tudta, hogy mire vállalkozik?

– Igen, természetesen már azelőtt olvastam a forgatókönyvet, hogy Lars kiválasztott volna a szerepre. Most biztosan nem fog nekem hinni, de engem lenyűgözött a könyv. Vonzott az extremitása: a veszteség, a fájdalom, az őrület, a szenvedés és az erőszak. De nem nagyon éltem bele magam, mert amikor személyesen találkoztam Larsszal, mintha nem is érdekeltem volna. A végén már abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán tudja: színésznő vagyok. Meglepett, hogy később azzal hívott fel, enyém a szerep. Annyit kérdezett, hogy kész vagyok-e végigcsinálni. Azt mondtam, hogy igen. Nos, ezután valóban elkezdtem izgulni.

– Gondolom, az sem segített, hogy Lars von Trier depressziós volt a forgatás alatt.

– Nagyon elbizonytalanított Lars állapota, különösen amikor rátörtek a pánikrohamok. A szerep ugyanis komoly szellemi és fizikai kihívás volt, nekem is át kellett esnem azon a depresszión, amitől ő szenvedett, még a pánikrohamait is reprodukálnom kellett. Rengeteget beszéltünk, mutatott magáról videofelvételeket, teljesen megnyílt. De csak a depresszióval kapcsolatban! Amint megkérdeztem tőle valami mást, még válaszra sem méltatott.

– Nem vitás, elképesztő teljesítményt nyújt a vásznon.

– Mert olyan módszerrel dolgozott velem Lars, mint korábban soha senki, és képes voltam nyitottan állni hozzá. Túlléptem mindenen, amit magamról gondoltam, magamba fordultam..., és ott megtaláltam azt a kegyetlenséget és erőszakosságot, amely a szerephez kellett.

– Nem ijedt meg önmagától?

– Nem. A zárkózott és félénk emberek nagyon sok indulatot nyelnek le.

– Mit gondol, más lett volna ez a film, ha nő rendezi?

– Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt a forgatókönyvet egy nő képes lett volna megírni. Ugyanakkor magával ragadó Lars víziója a nőkről, a brutalitás és a bűntudat olyan mélységeit tárja fel, amire mi nem lennénk képesek. De amit megmutat, az egyáltalán nem hamis.

– Cannes-ban botrány övezte a filmet. Gondolom, számított erre.

– Amikor hallottam, hogy a sajtóvetítésen „tomboltak”, sejtettem, hogy a sajtótájékoztató utána nem lesz egyszerű. Azon mégis meglepődtem, hogy úgy bántak velünk, mintha megöltünk volna valakit.

– Sokan azért támadják a filmet, mert nőellenesnek látják.

– Valószínűleg van is némi igazuk, de nem gondolom, hogy ezért bárkit is el kéne ítélni. Én nő vagyok, mégsem érzem magam megtámadva, mert Lars motivációja a tisztelet. Megértem az Antikrisztusban látható bűntudatot, fájdalmat, de a film összefüggéseiről nem igazán tudnék mesélni. Egyszer megkérdezte valaki tőlem, hogy szerintem mi a film üzenete. Nos, fogalmam sincs.

– A film számos jelenetében meztelen, ez mennyire nehéz színészi feladat?

– Nehéz, de nem nehezebb, mint mondjuk hitelesen sírni vagy szenvedni. Sőt sokszor az érzelmek átélése miatt sokkal meztelenebbnek érzem magam, mint például egy szexjelenetben. Ezek pedig az Antikrisztusban egyébként is kockáról kockára meg voltak tervezve, a legdurvább jelenetekben pedig pornószínészek voltak a dublőreink.

– Nemrég készült egy film az édesapjáról Gainsbourg címmel. Látta?

– Igen... Sokáig úgy voltam vele, hogy ha lehetőség adódik, majd beszélek róla. De most már úgy vélem, az a legjobb, ha hallgatok. Egyébként lenyűgöz, hogy apám mennyi emberre hatott. Volt egy idő, amikor úgy gondoltam, hogy a családi házból múzeumot nyitok, de már így is olyan érzésem van, mintha mindenki tudna róla mindent. Azt a kevés titkot, amit csak a családtagok ismernek, szeretnénk megőrizni.

Charlotte Gainsbourg