Először is a szakmai perfekciót. Ha van állandó és kitartó vonása ennek a periódusait váltogató, gondolatiságában türelmetlen, erkölcsi világképében oly lenyűgözően vállalhatatlan grafi kának, az a változatlan szakmai fölény. Hidegtű-vonalai élesek, szinte felsértenek, szénrajzai puhán plasztikusak, rézkarcai sokszólamúak, és úgy bánik a heliogravűrrel, ezzel a nyakatekert eljárások révén előállított tizenkilencedik századi technikával, mint a könnyed kézirajzzal. Egyetlen lapján, az Egy úr és egy hölgy litográfiáján fényes-könnyű a lüszterkabát, testes-fényes a selyemszoknya, tapintható a brokátminta és habos a fehér csipkekézelő, amely természetesen egyáltalán nem tiszta fehér – a monokróm folt fajsúlyossá és szinte színessé válik.

Ezt az akadémiai igényességet alkalmazta merőben nem akadémikus közlendőihez egész életében. Ez a nyolcszázharmincháromban született, a század legvégén meghalt Rops legszebb ellentmondása. Voltak türelmesebb pillanatai, a kiállítás olykor Millet-hez méltó parasztjámborságra, a Vallon temetéssel Courbet realizmusára emlékeztet, akkor is, ha szerpapkarakterei, nyomott kilátástalansága messze meghaladja a francia mester tárgyilagosságát. A Vasárnap című nyomat ugyanolyan németalföldi, testes asszonyt mutat, amilyeneket van Gogh festett-rajzolt ugyanekkor a szomszéd országban, de ennek, aRops-figurának kibugygyan a kövér melle, erotikus és groteszk lesz a plebejus azonosulás.

Mindez Párizsban és a párizsiak hatására fel- és elszabadul. Az ifjú brüsszeli lázadó, aki pályakezdőként mondhatni natúr politikai ellenzékként támadja az ötvenes évek reakcióját, cári önkényét, III. Napóleon császárságát, hamarosan kimélyíti, általánossá szélesíti és az abszurditásig fokozza a tagadását. Társadalomkritikája az erotika lesz, tiltakozása az élvetegség, a különállás jele és eszköze a vizionárius perverzió. Könynyed anekdotaként előadott, színezett szexuális kiszolgáltatottság, expresszionistákat megjövendölő, hisztérikus nemibaj-szimbólum, tömegaktusok betegesen felfokozott lázálmokban. Mindehhez sátánizmus vagy olyan sátáni humor, mint a Szent Teréz-lapé, amely értelmezéssel egyébként Bernini Szent Teréze óta tartozott az utókor.

Rops grafi kája, mint köztudott, a nagy francia szimbolisták szövetségese, az illusztrációi mellett olyan nevek, mint Baudelaire, Verlaine, Mallarmé. Mégis közelebb kerülünk ennek az életműnek a lényegéhez, ha festőkörnyezetére, nagyjából kortársaira fi gyelünk. Nem egyszerűen erotikus művészet az övé, ha összehasonlítjuk a vele kapcsolatba is került Zichy Mihály aktusokat gondosan demonstráló, egyetértő-részletező rajzaival, a különbség rögtön kitetszik. A Rops-lapok kíméletlenül torzító, szenvedélyesen abszurd vagy dekadensen szemlélődő lényege a kívülállás, a közösséget nem vállalás. És mint ilyen, nincsen messze attól a századvégi festészettől, amelyre egyébként sem a ropsi provokáció, sem a ropsi erotika, sem a halál nem jellemző.

Úgy határolódott el a társadalomtól, korától ez a nagyszerű mester, éppúgy vonult ki, mint ugyanakkor, néhány évvel később Gauguin Tahitibe, van Gogh az arles-i kórházba, Toulouse-Lautrec a fél világba. Provokatívabb ez a tagadás, jobban hasonlít az írószövetségesekéhez, mint a festő kortársak szecessziójához, de az értéke felettébb hasonló. Mi más lett volna az oka annak, hogy a namuri textilgyáros fia már ifjan magyar ősöket talált ki magának, és magyar-cigány szabadságmítoszt hirdetetett kétszer tíznapos itteni látogatás alapján. A cigányzenés, népszínműves, díszebédre díszebédet zsúfoló zsíros Magyarország (Földi Eszter katalógustanulmánya pontos képet ad) Rops rajzaiban és írásaiban gauguini, tahiti dimenziókat ölt.

Pali cigány, a Tisza és a puszta egy rövid időre azilummá válik, de a kiállítás egyik nagy érdeme, hogy nem méretezi túl a magyar intermezzót. Hiszen csupán része, töredéke volt egy hatalmas, visszavonhatatlan eltávolodásnak.

A Rops-lapok lényege a kívülállás, a közösséget nem vállalás