Rögtön-töltve
Narancssárga-fekete – ezek a márkaszínei a Momentán Társulatnak, amely rögtönző színházával komoly rajongócsapatot gyűjtött 2000 óta. Nem olyan ismertek, mint a tévés Beugrósok, de elképesztően profik, vág az agyuk. Harsányi Bence azt mondja: nyugi, ez rutin kérdése is. A korábbi helyükön, a Dürer-kertben, ahol albérlők voltak, 120-160 helyre adtak ki jegyeket. Most új, IMPRÓ – kreatív töltőállomásukra a pesti Ó utcában maximum 130 néző fér be. Nem fognak több embert bepréselni, még akkor sem, ha a jegyár a működésük vaskos tartópillére. Inkább játszanak többször egy este, mert nem akarnak csalódást okozni a törzsközönségnek.
A Rögvest, a Rögvest Közélet, a Kex és tea, a Házimozi, az Ütközet és a Mini előadásuk mellett mindig külön alkalmakat szentelnek a diákok fogadásának. Ők ugyanis a felnőtteknél sokkal gyorsabbak, lendületesebbek, ez pedig azért fontos szempont, mert az előadások interaktívak. Játékaikkal a rögtönzők már olyan iskolásokat is lázba hoztak, akiket a tanárok úgy vittek el a színházba, hogy egyúttal jelezték is, nem lehet kezdeni velük semmit. (És ennek megfelelően a fiatalok úgy is ültek be a nézőtérre: ezeket most kicsináljuk.)
A televízióval, pláne a kereskedelmivel nem tudnak és nem is akarnak versenyezni a momentánosok, csak azt szeretnék, ha az emberek néhanapján kimozdulnának otthonról, és alternatívának tekintenék, hogy elmenjenek az IMPRÓ-ba. Új bázisuk további csábereje lehet a készülő biciklitároló és a könyvessarok. Ígérik, nemcsak akkor lesz nyitva a hely, ha saját előadásaikat játsszák: az „üres napokon” befogadó színházként működnek majd, várnak más improvizációs vagy kreatív produkciókat, bár nem titkolják, a helyet nem tudják ingyen adni.
Miközben a színészek megmutatják kreatív töltőállomásukat, szembeötlik, milyen szépen kikupálták. Mikor önálló helyet kerestek, csakis pincéket néztek meg, mondván, ennél többre úgysem lesz pénzük. Aztán a pesti Belvárosban megláttak egy kiadó táblát, és a tulajdonossal hamar összebarátkoztak, így igen kedvező bérleti díjat kaptak. Persze színházra kellett „faragni” a teret, egy mini és egy nagyobbacska termet alakítva ki. Tizennégy konténernyi sittet cipeltek ki a helyiségből áldozatkész nézőikkel együtt. Húsz-harmincan még a meghirdetett nagy, közös színházfestésre is beneveztek.
Meglepő, de a társulat egy forint segítséget sem kér az államtól. Nem mintha eddig két marokkal szórták volna a lábuk elé: összesen egyszer, a Reneszánsz-évre időzített Reneszánsz-rögvest előadásukra kaptak pályázati pénzt. De valahogy kilógnak az előre gyártott skatulyákból, és ezt ők – egészen őszintén – nem is bánják. Nagy szerencséjükre mindegyiküknek van főállása, habár nem feltétlenül nyolcórás. Ráadásul a működési költség is elenyésző, díszletre, jelmezre nem kell milliókat költeniük.
Na de nyilván a puszta jegybevételekből lehetetlen lett volna felújítani az új helyet. Harsányi Bence azt meséli: az oktatás, a tanártovábbképzés és a workshopok hoznak a konyhára. Tartanak céges képzéseket, a „fiatalos, gyors, kreatív, együttműködő” jó hívószavak. Az előadások a résztvevőkről szólnak, egészen szórakoztató formában.
Tízen vannak a momentánosok, Bódy Gergely, Boldoghy Borbála, Harsányi Bence, Kiskovács Attila,Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi és a zenei vezető: Pirisi László. Ezen a felálláson nem is akarnak változtatni. Az együttműködésükbe az is simán belefér, hogy valaki külföldre megy három hónapra vagy egy évre. Visszavárják, és újratöltenek.
