Színházi találkozó a szögesdrót mögött
Hatem Oda, az iraki színház- és filmművészeti szövetség elnöke már mérgesebb. Főleg a folytonosan köröző helikoptereket szidja, mert, mint meséli, a zúgásuk miatt minden szabadtéri filmfelvételt szinkronizálni kell a stúdióban.
A nyolcméteres betonblokkokkal és szögesdrótokkal körülvett kerítésen túl egy másik világba cseppen a látogató. A klasszikus arab stílusú épületet alig hat hónapja adták át, benne a kétemeletnyi magas kerengővel ellátott színpad és a nézőtér minden igényt kielégít. A színházépület, a szabadtéri színpad és a kávézó kerthelyiség – amolyan bagdadi Fészek Klub – egy gyönyörű, nyírott pázsitos, több szökőkúttal díszített parkban kapott helyet a Tigris partján.
– Mindez tényleg nagyon szép, de engedjemeg, hogy ne lelkesedjek maradéktalanul – néz szomorú szemekkel az ország elismerten egyik legnagyobb színművésznője, Leila Mohammed. Ő már megszokta a félelmet, mondja, a járatlan hallgató pedig a bagdadi helyzetre gondol – holott másról van szó. A színészek a szó szoros értelmében az életükkel játszanak. A nekik címzett fenyegetések szinte mindennaposak. A vallási fanatikusok ördögi eredetűnek tartják a táncot, a zenét, a színházat, nem is beszélve a szerintük istentelen jelmezekről, fejkendő nélkül fellépő színésznőkről, és főleg a test-trikós színészekről, táncosokról. Mintha lehetne hosszú fekete ruhában táncolni… Persze szerintük nem is kell, sőt nem is szabad, egyáltalán.
– Minden kimondott szó, minden mozdulat veszélyt jelent – mondja keserűen a színésznő. – Nemcsak a megjelenésünket, hanem a játszott darab témáját és szövegét is a mi fejünkre olvassák, mintha mi tehetnénk arról, hogy például Shakespeare a női szerepeket nem burkában álmodta színpadra.
De nem csak ez a baj – állítja a színésznő. A színházakat – már amelyik a harcban töltött évek alatt épen maradt – képtelenség megtölteni. Van egy vékony réteg, egész Bagdadban alig néhány ezer fanatikus színházrajongó, aki tűzön-vízen át is elmegy az előadásra, de ettől a színházaknak még felkopik az álluk. És persze a színészeké is. Csak a Nemzeti Színház tagjai kapnak fix fizetést, a többi színész külföldre jár filmezni, fellépni, hogy megéljen.
De Leila Mohammed szerint az átlag irakinak más gondja is van, mint színházba menni. Valójában se pénze, se bátorsága hozzá, hiszen az ott összegyűlő „istentelen, ördögi dolgot kedvelő” publikum ugyanúgy kézenfekvő célpontot kínálhat a vallási fanatikusok számára, mint a színtársulat. – Remélem, lassan rend lesz, béke és nyugalom – mondja nagyot sóhajtva.
Dr. Asad Rashid Iedan, a kulturális miniszter tanácsadója is megerősíti a művésznő szavait. Mint mondja, ez a fesztivál egyelőre sajnos egy művi világ. A béke és a nyugalom rengeteg pénzbe kerül. A fesztivál védelmének költségei hatalmas összegekre rúgtak, és lehetetlenség a színházak előadásait ugyanígy biztosítani. Aziz Khayoun, az elementáris őserejéről ismert sztár csak az öklét rázza, amikor a fundamentalistákra kanyarodik a szó. – Utálom őket, a csatlósaikkal együtt. Ez nem élet, ennek a cirkusznak vége kell, hogy legyen! Elnézem az egyetemen a színésznövendékeimet, és komolyan mondom, féltem őket. Vajon játszhatnak-e majd? Lesz-e hol, lesz-e kinek? Nem lesz-e valami bajuk? Én nem akarok politizálni, én játszani akarok, közönséget akarok, sikert, tapsot akarok. Hát túl nagy elvárás ez? – mennydörgi. A válasz csak a kérdező fülében visszhangzik: nem, nem az.
A cél: visszahódítani a közönséget
Az I. Bagdadi Nemzetközi Színházi Fesztivált november első hetében rendezték meg. Az esemény helyszínét kettős, harckocsival megerősített, gépfegyveres katonai védvonal vette körül, belépni csak különleges engedéllyel lehetett. Az ország kulturális miniszterhelyettese, Taher NasserAl-Hamood elmondta: arra számít, hogy a fesztivál fellendíti a színházi- és a kulturális életet, jót tesz Irak imázsának és a közönséget is visszahódítja. A Tigris partján fekvő, vadonatúj művészklub szobaszínházában és szabadtéri színpadán egy hét alatt tíz iraki, három egyiptomi és egy német előadást tekinthetett meg a mintegy kétszáz főnyi szakmai közönség.
A bemutatókat minden nap vita követte. A fesztivál elnökségében – a vezető iraki színházművészeken kívül – egyiptomi, marokkói, német, francia és svéd szakemberek foglaltak helyet. A fesztiválról tizenkilenc tévétársaság adott helyszíni közvetítést. Az esemény megnyitójának napján az al-Kaida terroristái tizenkét robbantást hajtottak végre Bagdadban.
