Februárra ugyan közönségtalálkozóra hívták John Adamst, a kínálatban szereplő Nixon Kínában komponistáját, de ő az egyetlen szerző, aki el tudna egyáltalán jönni. Társai a szerzőlistán ugyanis Mozart, Puccini, Verdi, Rossini, Strauss, Muszorgszkij. A Met inkább az előadásmódban hajlik az újszerű, merész megoldásokra. Peter Gelb, a jelenleg ötödik évadját kezdő főigazgató 2006 őszén a Pillangókisasszony formabontó feldolgozásával debütált.

– Kreatív forradalmat hozunk itt létre, ami azonban nagyon kényes művelet. Anélkül kell végrehajtani, hogy eltávolítanánk a jelenlegi közönségünket. Az operakedvelők lehet, hogy elégedettek akkor is, ha egy opera zeneileg kiváló, de színházilag nem az. Ez viszont kevés annak a szélesebb közönségnek, amelyet be akarunk hozni a Metbe – nyilatkozta a feldolgozás dilemmáiról Gelb, akit egyébként csaknem két évvel azelőtt választottak meg a posztra, hogy elfoglalta volna a székét.

Személyi kérdésekben mi sem állhatna távolabb a Mettől, mint a gyakori váltások. Gelb elődje, Joseph Volpe 16 éven át állt az intézmény élén. James Levine csaknem negyven éve vezető karmester és zeneigazgató, Gelb pedig kinyilvánította: Levine addig marad, amíg csak akar.

Az amerikai művészetfinanszírozási rendszerben értelmezhetetlen, hogy a Met művészei közalkalmazottak lehetnének. A Metropolitant 130 éve milliomosok hozták létre a Zeneakadémia ellenében, és ma is a legnagyobb részt magánadományokból tartja fent magát. Az állami támogatás két százalékot, a jegyárbevételek pedig mintegy negyvenet fedeznek az évi 300 millió dolláros büdzséből. Évi több mint 200 előadást tartanak ebből. De a Met is megérezte a válságot: alapítványi háttere 300 millió dollárról 200 millióra apadt. Ezzel együtt elkerülte az olyan megrázkódtatásokat, mint a New York-i Városi Opera, amelynek belga zeneigazgatója, Gerard Mortier két éve visszalépett a büdzsé 40 százalékos lefaragása miatt.