Ez azonban már senkinek sem szúrt szemet, hiszen a madridi opera nyíltan vallja, hogyha nemzetközi dalszínházakkal akar versenyezni, akkor a nemzetközi élvonalból kell művészeket válogatni. Természetesen a hazai énekesek nincsenek kizárva a szerepekből, de közalkalmazotti státuszban vagy állandó szerződéssel rendelkező énekesek nincsenek, itt mindenki – a technikai személyzeten kívül – egy darabra szerződik. Magánvállalatként működik a zenekar és a kórus is, nemzetközi gárdával, nekik 5–7 éves elsőbbségi szerződésük van az operával.

Miguel Muniz, a Teatro Real igazgatója lapunknak elismerte: a politikának itt is van szava a főigazgató megválasztásában, igaz, csak közvetve. A kinevezés ugyanis a 20 tagú „patronato” (kuratórium) feladata, amelynek tagjait viszont a kulturális minisztérium, illetve a madridi tartományi kormány választja meg. Nekik megegyezésre kell jutniuk. A 54 millió eurós büdzsé egyébként általában fele-fele arányban az állami támogatásokból, illetve a jegyeladásokból, a termek kereskedelmi célú hasznosításából származik.

A művészeti igazgatót Miguel Muniz nevezi ki, de a koncepciójába senkinek sincs beleszólása. A jelenlegi művészeti vezető a belga Gerard Mortier, aki a műfaj egyik megújítójának számít, és öt évre szerződött Madridba. „Az opera nem egy múzeum” – fogalmaz Muniz arra a kérdésre, hogy Madridban vajon a kísérletező, avantgárd színház vagy inkább a publikumot jobban vonzó klasszikusok színpadon tartása-e a fő szempont. A közönség persze Spanyolországban is konzervatív, így csak lassan lehet haladni, viszont egyre nagyobb az igény a XX. századi operákra.

Az utánpótlás is fontos, így külön csábító konstrukciót dolgoztak ki a fiataloknak: négy órával az előadás előtt a megmaradt jegyeket a jegyár 10 százalékáért vásárolhatják meg a 30 éven aluliak. Így egy-egy előadásra több száz fiatalt is be tudnak ültetni.