Ám nemcsak a darabválasztást, hanem a működést tekintve is valahol „félúton” egyensúlyoznának Nyugat- és Kelet-Európa között. A színháznak például állandó énekesi gárdája van, igaz, őket csak egy–három évre szerződtetik. De melléjük jönnek csupán egy előadásra szerződő művészek és valódi világsztárok is, akik kiemelt gázsiért énekelnek. Állandó foglalkoztatottak viszont a kórus és a balettkar tagjai.

A Staatsoper költségvetése 51,5 millió euró, amelynek valamivel több,mint felét az állami költségvetés állja. 46 százalékát viszont saját bevételei alkotják, így sokkal jobban állnak, mint mondjuk a bajor vagy a berlini operaház (itt csupán 35, illetve 26 százalékos „önrészre” futja).

A Staatsoper intendánsát az osztrák oktatási és kulturális miniszter nevezi ki, és a döntésébe senkinek sincs beleszólása. Olyannyira nincs, hogy a jelenlegi kultuszminiszter, Claudia Schmied saját főnökével, Alfred Gusenbauer akkori kancellárral is szembement, amikor saját jelöltjét, DominiqueMeyert állította a operaház élére. (Gusenbauer az amerikai tenort, Neil Shicoffot preferálta, de hiába.)

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kormányváltás esetén automatikusan megy az operaház vezetése is: Ioan Holender szerződését, aki 1992 óta áll a Staatsoper élén, háromszor hosszabbítottak meg, végül maga döntött úgy, hogy 18 év után, idén távozik. A román származású mester óriási változást hozott a korábbi konzervatív felfogáshoz képest, mind a darabválasztásban, mind a színpadra állításban. Gyakorlatilag teljesen megújította a repertoárt: megtartotta ugyan Puccini vagy Verdi klasszikusait, de műsorra tűzött olyan darabokat is, mint Aribert Reimann Medeája vagy Paul Hindemith Cardillacja. Ezután a nézettség elérte a 96 százalékot. Az új intendáns, a francia DominiqueMeyer, aki korábban a párizsi, majd a lausanne-i operát is irányította és az ARTE kulturális filmcsatorna alapítói közé tartozik, bevallása szerint szintén ezt az irányvonalat fogja folytatni.