Az énekes oldalán Vágó István és az azóta elhunyt Albert Györgyi is feltűnik a videoklipben.

A citált nóta szerzője a Blaha Lujza téren várakozott egy októberi délelőtt, amikor meglett negyvenes férfi lépett oda hozzá, és váratlanul ajándék DVD-ket nyomott a kezébe. A kolléga mélyen a fiatalember szemébe nézett, miközben elhadarta mondandóját: „Neked szurkoltam! Ha bármire szükséged van, akkor itt megtalálsz!” A meglepett Andreas köszönte a figyelmességet, majd tovaindult, ám alig néhány métert sétált csak, amikor autó fékezett mellette: a sofőr magasba küldte hüvelykujját, így biztosította személyes szimpátiájáról.

Tán kevéssé meglepő: a két történet nem áll ok-okozati viszonyban egymással. A folyton mosolygó, huszonhét esztendős roma fiú nem annak köszönheti szembeszökő népszerűségét a fővárosi járókelők között, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokra áldozta szabadidejét, hanem egy tehetségkutató műsornak. Másodikként búcsúzott a Megasztár ötödik szériájának döntőjétől, ám ismertsége – empirikus, de a legkevésbé sem reprezentatív vizsgálatunk szerint – vetekszik a celebvilág régi motorosaiéval. Pedig néhány éve még belebetegedett a sikertelenségbe...

Andreas, akit András néven anyakönyveztek, ám az azonos nevű énekes-színész miatt „művészazonosítót” választott magának, a szlovákiai Komárnóban született magyar roma családban. Zenészfamíliában nőtt fel, nélkülöznie sohasem kellett, miután szüleinek mindig volt munkájuk. Az otthoni miliő mintegy természetes következményeként hétévesen már gitározott, hogy aztán kipróbálja a zongorát, a dobot meg minden egyéb hangszert, ami a keze ügyébe akadt. Később már dalokat írt, hangszerelt, szövegeket gyártott, sőt amolyan házi stúdiót alakított ki fölöttébb primitív felszereléssel. Ennek nyomán számai hamarosan a világhálón kötöttek ki, ahol már „terjedtek, mint a vírus”.

Hiába a muzsika iránti elkötelezettség, középiskolába mégsem jelentkezhetett popsztárszakra, így inkább szakácsnak tanult. Volt, hogy écát kapott, besétált az intézmény vezetőjének irodájába, és közölte az igazgatóval: színikört szervez. Megírta a Bolero, a spanyol negyed című darabot, szereplőválogatást gründolt, rendezte az előadást, továbbá jelmezben is föltűnt a pódiumon. „Össze akartam szedni a srácokat, akik leginkább csak lógtak a suliból, hogy együtt csináljunk valami értelmeset” – indokolja utóbb messzemenően szokatlan vállalkozását. Máskor a helyi Speciális Általános Iskola előtt sétált, amikor arra lett figyelmes: az értelmi fogyatékos gyerekek ott kapaszkodnak az utcafronti kerítésen. Bement a direktorhoz, s közölte vele: szabadidejében szívesen foglalkozna a kicsikkel. Délutánonként énekelne, zenélne, táncolna velük. Nagy Beáta, persze, örömmel vette a felajánlást, a diákok pedig leplezetlenül rajonganak Andreasért. „Hihetetlen szeretettel foglalkozik a tanulóinkkal, akik közül többen halmozottan hátrányos helyzetűek. Amikor együtt zenélnek, a gyerekek kiszakadnak a szürke mindennapokból” – meséli a tanárnő. Hozzáteszi: „Andreas sohasem felejti el emlékeztetni őket arra: szorgalommal, munkával, tehetséggel ki lehet törni a legnehezebb helyzetből is. Vagy legalábbis meg kell próbálni...”

Ugyanakkor akadt olyan periódus a felvidéki fiatalember életében, amikor önmaga sem hitt a fennkölt üzenetben. Képtelen volt feldolgozni: hiába a számos fellépés, a lokális népszerűség, a hangi adottságok, nem tudja átlépni a küszöböt. Az állandó bizonyítási kényszer, a folytonos kudarcérzet megviselte, pánikbeteg lett. Hét hosszú hónapig nyomta az ágyat, mígnem váratlanul felkelt, megágyazott, lezuhanyozott, és újra kiment az utcára. Nem is szédült többé. Ma már a hasonló problémával küszködőkkel is foglalkozik, mert hisz abban, hogy vasakarattal rendkívüli gyógyszerdózisok nélkül is fölül lehet múlni a kórt.

Egyébiránt sikertelennek azért korábban sem nevezhettük a fiatal énekest. Két éven át tagja volt például a Fekete Vonat nevet viselő zenekarnak. Mohácsi Viktória a formáció fellépéseinek egyikén szúrta ki Andreast. A korábbi EP-képviselő felhívta a fiatalembert, lenne-e kedve segíteni a föntebb említett alapítvány munkáját. A srác, persze, igennel felelt a felvetésre, és hamarosan a hátrányos helyzetű gyerekek csoportjainak egyikét irányította a civil szervezet balatoni táborában. Újabb és újabb feladatokat kapott, mígnem a munka csúcspontjaként elkészítette az idézett dalt. A társadalmi felelősségvállalás tán nem oktalanul történik, ám Andreas részletes magyarázattal nem szolgál. Ellenben a vonatkozó történetek egyikét azért elmeséli: „Szakácsként akartam elhelyezkedni, mert zenészként nem tudtam megélni, de sehol sem kaptam állást. Pedig arra is akadt példa, hogy akit felvettek helyettem, három nap múlva már az utcán találta magát. Én mégsem kellettem. Sejtem, miért...”

Mindenesetre a Megasztár újabb epizódja esélyt kínált arra, hogy kilépjen a refl ektorfénybe a zenészkörökben jól ismert énekes. Némi meglepetésre hamar búcsúzott a verseny fináléjától, de lemezszerződése biztosnak tetszik. Eleddig zárt ajtók sokasága nyílt meg előtte. Olykor meglepő hirtelenséggel... Néhány hónapja egy budapesti klubba igyekezett barátaival, ám amikor a bejárathoz értek, akkor derült csak ki: zártkörű mulatság zajlik a helyiségben. Miután föltűnt a kereskedelmi csatornán, újra megjelent a szórakozóhelyen, ahol szembeszökően készséges személyzettel találta szembe magát: menten a VIP-részlegbe kísérték. „Pedig külsőre keveset változtam...” – jegyzi meg ironikus mosollyal a szája szegletében.

Azt nem is titkolja: szerepet játszott jelentkezésében, hogy számos roma származású énekes ért el fényes sikereket korábban a műsorban. Oláh Ibolya, Gáspár László, Molnár Ferenc Caramel – mind befutott zenész. Valami hasonlóról álmodik ő is, mert muzsika nélkül nem tudja elképzelni az életét; még a reggeli kávéját is gitárral kíséri... Éppen a Megasztár-házban volt, amikor a vörös iszap rászakadt Kolontárra és Devecserre. Amint értesült a hírről – a tehetségkutatóban megismert kollégáival – azonnal dalt írt a tragédiáról. Kökény Attila, a még versenyben lévő énekes arról tájékoztat: a számot közösen adják majd elő, amint elkészül. Egyelőre még csiszolgatják a szöveget. Amúgy a barát megjegyzi: véletlenül került egy szobába Andreasszal a műsor elején, ám hamar közel kerültek egymáshoz. „Fantasztikus fi gura, nem is tudtam végignézni, amint összepakol, és elhagyja a házat...”

Minthogy a televíziós szereplés nyomán megváltozott az élete, a celebéletforma aligha engedi, hogy továbbra is állandó vendég legyen a komárnói iskolában – vetem fel. A fiatalember csípőből cáfol: „Ha szeretnek a gyerekek, akkor megyek. Egyfajta példaképük lettem. Nem okozhatok csalódást nekik!”

„Megkaphatod, amit kérsz, csak nézz, most az égre fel, és mindig járnod kell az álmaid útját!” – így szól a Ne szégyelld! című, a bevezetőben idézett dal refrénjének második része.

Ő írta. Legyen igaza.

Csonka Andreas hamar kiesett a Megasztárból, de nem csak zenészkörökben így is ismert marad