1. Mire beleharaphatnak, majdnem elnyeli a vajkockát a forró főtt krumpli. A maradék langyosan csurog le a tenyérélükön. A marosvásárhelyi zsidó elemi növendékeit a pedellusnál fizették be tízóraira. Látni a képen egy egészen kis termetű fiút, talán a legkisebbet az egész osztályban. Lalónak hívja mindenki, aki megszólítja. Aki meg róla beszél, az gyakran a doktor bácsi fiának. Pedig édesapja, a köztiszteletben álló Erdélyi Emil nem orvos, hanem a főtéri Ideál illatszertár jogi doktorátust szerzett tulajdonosa. Azért fordított hátat a pályának, mert végzett ügyvédbojtárként a román királyra kellett volna felesküdnie. De ő nem csak erre nem kapható – később arra sem, hogy szeszárusítási monopolengedélyért cserébe Ardeleanura változtassa családnevét. Rajong Adyért és Dankó Pistáért, 1940 őszén pedig, miután bejelentik a bécsi döntést, kidíszített kirakatával várja a honvéd csapatok bevonulását. Egy hét alatt rádöbben, hogy a Vásárhely központjába fehér lován beügető magyar államfő nem az, akit ő húsz éven keresztül várt. Horthy a zsidótörvényeket hozza magával.

2. Ezen a fotón Laló nagyalakú könyvvel a hóna alatt oson a vásárhelyi Dudutz sarkon. 1944. április elsején SS-katonák és magyar rendőrök harminc vásárhelyi férfit kísérnek a rendőrségi fogdába, köztük az apját. Máig nem tudja, honnan volt ennyi lélekjelenléte: Laló a lepecsételés előtti utolsó pillanatban kicseni boltjukból a hitelezők könyvét, ugyanis illatszertárjukban minden állandó vevőnek hitele van. Ahogy leszalad a roló a bolton, ugyanolyan gyorsan sötétül el a család tisztes, kispolgári élete.Mint a roszszul előhívott fotón, kivehetetlenné válnak az alakok a korábban nyüzsgő Arany János utcán: a küszöbön ülve libát tömő édesanyja, az udvarukon üstökben lekvárt főző cigányok, a kiflis-pereces Csernovicz bácsi, a jegesember, a szódás. A családok közül, akiknél Laló megjelenik az adósságkönyvvel, a legtöbben rögtön fizetnek. De van, aki az arcába röhög: „Majd ha megint a tiétek lesz az üzlet!” A fiú ekkortájt kezd el élményeket gyűjteni arról, hogy az emberek többfélék.

3. Két ruhát fúj a szél az auschwitzi „szőrtelenítő” előtt. Akkor veszi észre őket Laló, amikor kiengedik a fürdőnek nevezett barakkból. Itt életlen pengék szabadították meg pelyhedző szőrzetétől és egy-egy darabka bőrtől. A ruhák ismerősek, mert egy napja még az anyja meg a húga viselte őket. De az ifjabb és az idősebb Erdélyi erről eztán egy szót sem ejt. Igyekeznek inkább bekerülni egy építkezéshez kiválasztott transzportba, s észre sem veszik, hogy ezekben a napokban felcserélődnek köztük a szerepek. Az apa helyett egyre gyakrabban a képtelenséghez is alkalmazkodni képes kiskamasz eszeli ki a túlélés cseleit. Minél gyorsabban meg kell tanulnia új nevét, a Negyvenháromezer-nullanyolcvanhármat, nehogy újra széthasítsa fejbőrét egy dühös lovaglópálca. A vagonrakodás meg a síncipelés után áldás a krumplipucolók közt kapott munka. Főleg, hogy estére telitömheti megcsomózott gatyaszárát. Tizenkét darab krumpli fért-e bele vagy huszonkettő, képtelen már fölidézni Laló. Többször észrevette magán az elmúlt hatvanöt évben, hogy bizonyos tévedései hozzánőttek. Félreemlékezések, amelyekből semmi haszna nincs. Vannak azonban pillanatok, amelyeket tűpontosan őriz az emlékezete. Például, amikor megtudta, hogy apja felerészben szétosztotta barakkjukban a zsákmánykrumplit. Mert akkor ő dühében belerúgott Erdélyi Emilbe.

4. Laló apja toppan be az oberwüstegiersdorfi házba, még csíkos lágerruhájában. A község főutcáján lakik az a német asszony, aki fél évvel korábban ablakából szúrta ki Lalót, amint az a felnőttekkel együtt árkot ás. Elsőre kenyeret, szalámit dugott el a gyereknek egy kőkupac tövébe. Aztán, amíg csak ott dolgoztak, mindennap vitte a csomagot. 1945. május 9-én a hatalmas fölfordulásban Laló elkeveredik az apja mellől. Egyetlen helyet tud, ahová mehet, az asszony házát. Ide nyit be nem sokkal később eltűntnek hitt apja. Ő is köszönetet mondani jön. Gyalog indulnak haza, majd szekéren és vonaton.

5. A vásárhelyi ház látszik a képen, és teli van dél-erdélyi rokonokkal. A háború alatt költöztek be, s a kifosztott Ideál illatszertárat is megnyitották. A kölnit, amit nem loptak ki belőle a németek, megitták az oroszok. Másfél évig tart, mire újra egyedüli tulajdonosa lesz üzletének Erdélyi Emil, ki kell fizetnie a rokonság üzletrészét. Laló a helyi katolikus gimnáziumba kerül, ahol jobb érzésű osztálytársai „kicsi zsidónak” hívják, de van olyan is, aki Hitler tévedésének. Ebben az időben nem álmodozik pilótaságról vagy mozdonyvezetésről. Szakács akar lenni, hogy bármennyit ehessen. Ilyen iskola nincs Vásárhelyen, fényképésztanoncot viszont keresnek. Aztán felveszik a Bolyai egyetemre, ahol lelkesen hallgatja Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanait. De osztályidegen, a tandíj rettenetes, apja üzletét pedig már államosították. Pénzért áll újságírónak a kolozsvári Zsidó Demokrata Bizottság lapjához, az Új Úthoz. Érdemdiplomával végez, benn maradna az egyetemen, de a statisztika tanszékről „egészségtelen származása” miatt hamar eltanácsolják. Ez az első kirúgás, amely hasznára válik. Később belátja, hogy az összes többi is.

6. Lalót látjuk, ahogy köpenye ujjával letörli arcáról az izzadságot. Megkönnyebbül, hogy mégsem esztergálással kell pénzt keresnie. Túl sok ujja bánná. 1954-ben Tamás Gazsi bácsi ( Tamás Gáspár Miklós édesapja), a Dolgozó nő című folyóirat szerkesztőségi titkára húzza ki a csávából: főszerkesztői jóváhagyással felveszi. Az ’56-os forradalom idején épp Pesten van Erdélyi, végigfényképezi az egészet. November 3-án, a határzár előtt, „oltári szerencsével” az utolsó Romániába tartó kocsival tud hazajutni Marosvásárhelyre, ahol öt hónapos terhes felesége, Anni várja. Munka már nem annyira: a budapesti eseményekről tudósító riporternek hamar fölmondanak.

7. A világhírű portréfotós, Brassaï néz a kamerába kidülledő, komoly szemekkel. A képet Erdélyi Lajos készítette, méghozzá a brassói származású művész párizsi otthonában. A Dolgozó nőtől kirúgott Lalót ugyanis Sütő András felveszi az Új Élet című képeslaphoz. De már nem írni, fotózni. Hamar kiderül, hogy Lalónak a portréi különlegesek: Kós Károlyról, Kányádi Sándorrról, Sütőről és még számtalan erdélyi magyar művészről készít arcképeket. Angolul nem tud, franciául és németül dadog, de ez nem szegi a kedvét, hogy külföldi útjain világhírű fotográfusokhoz, írókhoz kopogjon be közbenjárásért, tanácsért, társalgásért. A szigorú, de készséges Brassai után többek között Lucien Hervéhez, Paul Almásyhoz, André Kertészhez és Elie Wieselhez.

8. Lalót látjuk budai lakásának nappalijában, ahogy ül és mesél. Foteljének egyik karfáján mokkáspohárban hűlő kávé, a másikon csokoládélikőr. Anni jön-megy, hol szőlőt rak le, hol süteményt, s csak úgy mellesleg felelget, amikor – ma legalább huszadszor – nekiszegezik, hogy: „hogyishívtákaztapasast-anni”. Ő Laló élő lexikonja. Visszahúzódik, ha a férje beszél, ezért csak ritkán van alkalma szólni. Laló nem csak a háborúról mesél, Ceausescu Romániájáról, Orbán Balázsról, az Afrika-járó Teleki Samuról, lefényképezett zsidó temetőkről, amelyekről könyvet írt. Laló most is dolgozik, a karosszékből. Témákat talál, igaz, már nem magának, hanem fiatalabb barátainak, akik délutánokat töltenek nála beszélgetéssel. Fontos neki, hogy erről vagy arról könyv szülessen, dokumentumfilm vagy fotósorozat. Ahogy utazásain is muszáj volt felkeresnie a róla mit sem tudó világhírű fotósokat. – Apám fia vagyok –mondja, és adja hozzá a már védjegyének számító Laló-mosolyt. Ráncai jelzik az időt, ami tekintete fahéjbarna izgágaságán nem fogott. – Kíváncsi vagyok az emberekre. Tudja, hol volt a háború előtt apám állandó munkahelye? – Hát az illatszertárban – vágom rá. – Nem. A bolt előtti placcon. Ott fogadta vásárhelyi ismerőseit, akik beszélgetni jártak hozzá. Csak miután minden fontos elhangzott, akkor tértek be az üzletbe vásárolni.

9. Már csak egy dolog nem világos. Az egész életét végigfotózó riporternek miért nincs a falán egyetlen fénykép sem? – Nem szeretem magam körül a fotókat. Ezt az egyet hagytam kint – feleli Erdélyi Lajos, és kisméretű, színes felvételt nyújt oda. Jól tudja, hogy vannak, akik éjjel-nappal siránkoznak a szerencsétlenségükön, a háborún, a diktatúrán, bármin. Ez a fotó arra emlékezteti Erdélyi Lalót, hogy a boldogság egyszerű. A képen sortban látszanak egy erdei tisztáson, Anni és ő. Barnák, fiatalok, mosolygósak. Két hatalmas gombát mutatnak a kamerának. Büszkék. Friss a zsákmány.