Látunk viszont Budapest-mászófalat, szubjektív videókat, érintőképernyős megoldásokat, de még egy nagy rongyhálót is. A legklasszikusabb magántérkép talán Dani Boglárkáé, látni a sugárutak és a körutak rendszerét, s az általuk határolt, fél városrésznyi mezők tele vannak firkálva hangulatokkal, nevekkel, helyhez kötődő megjegyzésekkel. A Köztársaság tér környékén például egy megjegyzés: „ha kedves az életed”, vagy a Práter utca tájékán ez: „sötétben ne!” Fontos szempont volt számára bizonyos részek biciklizhetősége (például a Király és az Andrássy között „biciklizésre alkalmatlan”, olvashatjuk) más negyedeket egy-egy étel határoz meg, például a Király utca és a Dob utca közti részt a mangólé és a tejfölös tócsni, a Krisztina körutat a mákos guba, más negyedeket viszont barátok, romkocsmák és élmények piktogramjai uralnak el.

Wolsky András egy nagy társasjátéknak tekintette a várost, és egy dobókockával elindult a mértani középpontjából, melyet a Földmérési és Földrajzi Információs Rendszereket Szolgáltató Kft. határozott meg számára, s amely a Népligetben található. A véletlen vezette. Ha a kockával egyet dobott: ment előre a következő sarokig, ha kettőt: hátra, ha hármat jobbra: ha négyet balra, ha ötöt: vissza, és ha hatot: megismételte a dobást. Az így végigjárt utcákat jelölte a térképen. Egy barátja videózta, s ebből a filmből tudjuk meg, hogy évekkel ezelőtt ezt a játékot már lejátszotta. Útja – hihetetlen véletlen – akkor is a Gül Baba türbéjénél végződött.

Berei Zoltán és Barcsay Gergő falra mászatják a látogatót, s a mászásban csak a metróállomások jelentenek fogódzót. A mászófal ugyanis úgy lett kialakítva, hogy a mászóbütyköket a metróállomások elhelyezkedése szerint szerelték fel. Valóban: Budapest bejárásának a metró a legfontosabb kapaszkodója, a tájékozódás gerincvonala.

Bujdosó Attila, Feles Dániel, Gergely Krisztián és Hajdu Gáspár a „városhajlítók” módján napi mozgásaik célterületei szerint domborítják ki a város egyes részeit. Mintha Budapest lenne az egész glóbusz, s e glóbusz mindig azzal a felével fordulna felénk a monitoron, amerre a fiúk járnak. Mindezt egy számítógépes program segítségével és változó tartózkodási helyük koordinátáinak folytonos betáplálásával érik el.

Nagy Kristóf az utcaneveket a névadók műveinek egy-egy jellegzetes és lehetőleg magyarkodó mondatával helyettesítette be, így lett az Arany János utcából Magyarok Istene utca vagy a Krúdy utcából Régi magyar világ utca. Navratil Judit gyerekkori kirakós kockára emlékeztető fatáblaképekben festette meg a város részeit. Matyus Dóra egy zseniális félrehallásból, egy szójátékból indult ki, és megalkotta Budapest térképhálózata helyett a „vérképhálózatát”, rézkarcban. De munkáját a címe szerint össze lehetne téveszteni Keresztes Zsófia alkotásával, aki több száz méternyi vastagabb-vékonyabb rongykolbászból szintén Budapest „érrendszerét” varrta meg, melynek fő verőere természetesen a Duna. Ez egyébként a rendeltetése szerint vaktérkép, vagyis vak emberek végigtapogathatják, végigkalandozhatják ujjaikkal az textilkígyókból szőtt utcahálózatot.

Bár végül is alig tudok meg többet a városról ezekből a térképekről, mint amit amúgy is tudok, mégis kellemesen fellazítják a belém rögzült Budapest-struktúrát. Játszani hagynak kedvenc városommal.

A metróállomások rajza számos helyzetben jelenthet fogódzót