Ha idén volt szerencsénk a Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Galériába látogatni, szemtanúi lehettünk a világ első épületfestő pályázata döntőjének. Az épületre olykor rá sem lehetett ismerni, ott ültünk előtte, mégis valahogy egészen másnak tűnt. Egy festészeti kiállításnak adott otthont, de nem a hétköznapi értelemben. Ezek az alkotások ugyanis nem térben rögzített műkincsek voltak, nem tudtuk őket körbesétálni, ott „lebegtek” előttünk, és ha felálltunk és közel mentünk az épülethez, mi magunk is az alkotás részeivé váltunk: benne voltunk a képben. Az épület új formákban, új színekben pompázott, olykor mintha táncra is perdült volna.

Berkes Dóra a piaristák pesti épületét is fénybe burkolta

Mindez persze csupán a fény illúziója, igen látványos káprázat. Van, aki órákat képes eltölteni rácsodálkozva, van, aki öt perc után továbbmegy. A különleges művészeti ágat Berkes Dóra és Kozma Péter képző- és iparművész alkalmazta először itthon a kilencvenes évek közepén. A művészpárosnak professzionális menedzsmentre volt szüksége, ezért felkeresték Dávid Istvánt, aki akkoriban a reklámszakmában dolgozott, így került közelebbi kapcsolatba a fényfestészettel. 2005-ben aztán különböző okok miatt szétváltak útjaik, mostanság pedig ő a Limelight nevű fényfestészeti alkotócsoport vezetője.

A fényfestészet nem más, mint kézzel festett alkotások és számítógépes animációk kivetítése középületekre, terekre, nagy teljesítményű vetítőgépek segítségével létrehozott installációk, melyek kimondottan egy adott felületre készülnek.

A vetítés technikáját ehhez hasonló módon először a második világháború után, az 1950-es években alkalmazták színházakban, az előadások díszletezéséhez. A vetítés által a szokásos terek és épületek tökéletesen új formát ölthetnek, olykor mintha a víz tükréből rajzolódna ki a kép, s nem is egy épületet látnánk; olykor maga az épület változik át teljesen más stílusúvá vagy éppen „vászonként” funkcionál, így alapja lehet egy teljesen másmilyen műalkotásnak.

Manapság a fényfestők az adott helyszín minden jellegzetességét figyelembe veszik a tervezéskor, épp ezért a végső alkotásnak szerves része az épület architektúrája. „Architekturális vetítés – ez a kifejezés fogja meg leginkább a dolog lényegét” – mondja Dávid István. Pontosan szemből, 90 fokban vetíteni nem nagy mutatvány, csak hogy egy épület kivetítésekor erre nem nagyon van lehetőség. Az alkotóknak oldalról, felülről vagy más szögből kell vetíteniük, és ez esetben a kivetített kép óhatatlanul eltorzul.

A fényfestészet nehézsége abban áll, hogy az óriási méretű felület tervezésénél be kell kalkulálni ezeket a torzulásokat, úgy kell megalkotni a képet, hogy az pontosan az adott felületre készüljön, tudatában annak, honnan is vetítenek majd. „Egy nagyobb felületre több képet vetítünk, amelyek azután összeillesztődnek. Az egész olyan, mint egy puzzle, és a végén akkor jó a dolog, ha a néző ezt nem veszi észre” – avat be Dávid István alkotómunkájuk rejtelmeibe.

Az alkotócsoport mindig az adott alkalomra és kimondottan az adott helyszínre készíti el az alkotásokat. Azaz egy eleve kész képet több helyen sohasem vetítenek le. Több szakember összehangolt tevékenységének köszönhető a mű, a koordinátor-szervezőtől a programozón át (aki számítógépen elkészíti a helyszín mását, majd rászabja az adott épületre vagy térre a konkrét képet) egészen a képzőművészig, aki a kép elkészítéséért felel. Az alkotási folyamat egy egyszerű kép esetében hetekig tarthat, ellenben egy 3D-s animáció elkészítése gyakran hónapok kérdése.

Egy színvonalas fényfestészeti alkotás levetítése nem olcsó mulatság, a szükséges technika igen sokba kerül, épp ezért az alkotóknak gyakran szponzorokra vagy megrendelőkre van szükségük. „Mindenképpen alkalmazott művészetnek tekinteném, amely a maga dekorativitásával kielégíti a megbízók igényeit. Sokan népszerűsítik, mint a jövő street artját, hiszen nem károsítja a használt felületet, nem tekinthető tényleges beavatkozásnak, rongálásnak” – mondja Nagy Edina esztéta.

A fényfestészet igen hatásos eszköz, megragadja az emberek figyelmét, nem csoda tehát, hogy felismerték a műfajban rejlő marketinglehetőségeket. A szabadtéri, ingyenes vetítések egészen új esztétikai élményt nyújtanak a nézőknek, a művészet pedig ilyenkor mindenki számára elérhetővé válik.