Akkor már jó ideje nem kapott új villamoskocsikat a cég. 1975-ben minisztertanácsi határozat született a villamoshálózat korszerűsítéséről, és ennek jegyében szavaztak a csehszlovák megoldásra. A CKD-gyár KGST-szerte közkedvelt termékei (nagy választék persze nem volt) így kerültek először Budapestre, majd más magyar városokba. Volt természetesen ellenzője is a döntésnek, hiszen addig a Ganz-gyár csuklósai és korábbi magyar gyártmányok hoztak-vittek minket a budapesti síneken.

Emlékeim szerint rosszul állt villamosokkal akkoriban a főváros. Igaz, egyre fogytak a vonalak is, de jártak még a hetvenes években a századelőről megmaradt huzatos fapadosok. Ma már nehéz elmagyarázni, milyen érzés volt a lépcsőn lógni, miközben a villamoskalauz (ki érti ma e fogalmat?) üvölt a potyázóval. Volt iskolatársam, akit a dühödt FVV-alkalmazott fejbe is vert a lyukasztójával. Legalábbis ezt mondta nekem. De a Ganz-féle csuklós szerelvények már új világot jelentettek. Lógni nehéz volt rajtuk, bliccelni is, mert zártak voltak a kocsik. Bár nevetségesen olcsó volt a jegy akkoriban (a hatvanas évek közepétől kereken 1 forint), bliccelők mégis voltak.

Talán sokaknak az a forint is sok volt?

A cseh csodákat egy évig próbálgatták, s az idén harminc éve, 1980 tavaszán álltak be a forgalomba az 59-es vonalán. A Farkasréti temetőtől indultak, de mivel a tér neve újra és újra megváltozott, rövid időn belül háromszor is kénytelen volt kicserélni a táblákat a közlekedési társaság. E sorok írója elég gyakran utazik ezen a járaton, így bizton állítja, jól beváltak a szerelvények. Habár akkoriban sok ellenvetés is elhangzott: egyesek szerint zajosak voltak, mások túl magasnak tartották a lépcsőket. Kevés az ülőhely – tiltakoztak az idősebbek. Tény, a kocsit száz főre tervezték, közülük 28-an ülhetnek. 1984-ig érkeztek Budapestre a Tátra T5CS kocsik, összesen 320. Az akkori viszonyok között fontos újdonság volt, hogy a villamosok fűthetők voltak, a félautomata, elektronikus vezérlés is modernnek számított. A villamosokat később alakítgatták, korszerűsítették, de akárhogy is, ma már harmincévesek.

Olvasom, vitatkoznak arról, érdemes-e őket felújítani: állítólag darabonként 100 millióba kerülne, s akkor már érdemesebb lenne fiatalabb, modernebb használt kocsikat venni. Nehéz ehhez hozzászólni, hiszen látjuk, a közlekedés Budapesten politikai ügy maradt, ahogy az volt 35 éve is. Akkor feltehetően a KGST-n belüli viszonyok döntöttek a hazai gyártás ellenében. A szabadság és a közbeszerzési rendszer idején, más befolyásolási és egyensúlyviszonyok döntenek. Szerencsére a Tátra villamosok időállónak bizonyultak, úgy gondolom, még legalább 10 évig biztosan zörögnek majd. Ha szerencsém van, kitartanak az 59-es vonalán is.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Harmincéves csúcstechnika