Ismerős a helyzet, amikor az ember lóhalálában érkezik a repülőtérre, és csak ott jut eszébe, hogy még nem is vett ajándékot a külföldi rokonoknak? Állítólag az efféle mulasztásokból élő várótermi szuvenírboltok kínálata ihlette a tegnap nyílt tárlat egyik zsűritagját, Bánszky Pál művészettörténészt is a „repülőtéri művészet” kifejezés megalkotására. Olyan magyar(os) motívumokkal díszített ajándéktárgyakról van szó, amelyek közös jellemzője, hogy soha az életben nem használja őket senki.

Az Élő népművészet – XV. Országos Népművészeti Kiállítás pályázati felhívását és a Néprajzi Múzeumbeli szereplési lehetőséget épp arra használnák most fel a hazai szakemberek, hogy elhitessék a közönséggel: az ilyen tárgyakat használni is lehet. A majd tízezer beérkezett pályamű közül azért pont ezt az 1700-at válogatták a Néprajzi és a Hagyományok Háza közös tárlatára, mert nemcsak mívesek, praktikusak is. Így kiváló reklámjai lehetnek a népművészszakma „kampányának”, hogy a – főleg az ország turisztikai látványosságai közelében besűrűsödő – „gagyit” felejtsék végre el az emberek. A Néprajzi főmuzeológusa, Csupor István és Beszprémy Katalin kollégáikkal együtt szeretnék lefújni a port a népi mesterségekről, a köztudatban gyakran az „avítt”, az „öreges” vagy az „unalmas” jelzőkkel összenőtt tárgyalkotó irányzatokról.

Éppen ezért a mostani kiállítástól senki ne rémisztő tekintetű népviseletes babákat vagy üveg mögé passzírozott szőtteseket várjon. A kurátorok (Beszprémyn és Csuporon kívül Katona Edit muzeológus) tematikus termeket alakítottak ki, ahol a látogató használati tárgyakként figyelheti meg a népi kismesterségek alkotásait. Így a modern, skandináv stílusú konyhába illesztett cseréptálat, fatálcát és fonott kosarat, odébb a selyemnemez technikával készült, pöttyös lapszoknyát, a csontberakásos fűszertartót, a valóban lábakon álló mázas lábast vagy azt a hucul kályhát, amelynek életjeleneteket ábrázoló csempéiről egy forróságot árasztó képregény juthat az eszünkbe.

A gyöngyök, kürtök, mobiltelefontartók, övtáskák, csizmák, szűrök és szőnyegek mind egy-egy funkció vagy ünnep köré rendeződnek, szóval a karácsonyra, keresztelőre, esküvőre feldíszített helyiségekből már tényleg csak az emberek hiányoznak. Könnyű elképzelni a rögtönzött gyerekszobában – a mégoly praktikus műanyag előke helyett – hímzett partedliben főzelékező kisbabát. Ebbe a babaszobába vesszőből fonták a kiságyat, és a babákat csuhéból kötötték. Balázs Róbert pedig fából varázsolt bástyás, lőréses, szekeres, ágyús, lőporos hordós középkori várat, ami előtt leragadva eldöntöm: én ilyet kérek karácsonyra.

De hogyan lehetne elérni, hogy ilyen tárgyakkal ne csak itt találkozzunk? Beszprémy Katalin szerint az oktatás lenne a megoldás. A gubanc csak az, hogy ma Magyarországon népi kézművesség nevű tantárgy nem létezik a felsőoktatásban. Az iparművész-hallgatók is csak fél évet foglalkoznak néprajzzal. Működik ugyan a népi játék és kismesterségek oktatója elnevezésű OKJ-s képzés, az alapfokú oktatási intézményekben azonban hivatalosan csak felsőfokú végzettségű taníthat egy tantárgyat. Azért így is van mivel dicsekedni: például a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet kezdeményezésére nemrég beindított új diszciplínával: a népi kézműves marketinggel. Csakhogy a fazekasoknak, szűcsöknek is legyen némi fogalmuk a honlapkészítésről vagy a reklámról, s hogy miként juthatnak el a vásárlóikhoz.

Ebben a több ezer embert összefogó igyekezetben, hogy a népi kézművesség tárgyait (újra) használja a magyar ember, feltűnik egy vadhajtás: az ősmagyar hagyományok felélesztésében elhivatott „szittyaboltok” hálózata. – Ennek az iparágnak a termékeivel kapcsolatban gyakran felvetődnek hitelességi kérdések – magyarázza Beszprémy –, hogy az avarnak, szittyának, hunnak hirdetett ábrázolás valóban az-e. Nem beszélve azokról a népi motívumokkal díszített használati tárgyakról, amelyek az utóbbi évek politikai folyamataiban a hovatartozás szimbólumaivá nőtték ki magukat. Márpedig a szakember szerint kevés dolog tehet rosszabbat a népművészet imidzsének, mint ha annak remekeit – akár egy zsinórdíszes bocskait, akár egy tarsolylemezes övtáskát – bármelyik ideológia kisajátítja magának.

Lehet használható is, ami népi