Nem kezdik elölről

Még a szlovákiai korrupciós botrányokon edzett polgárok is felkapták a fejüket, amikor Daniel Krajcer pozsonyi kulturális miniszter a minap bejelentette, hogy felmondja azt a szerződést, amelyet elődje, Marek Madaric kötött a Tender Media Group Kft. magáncéggel, méghozzá két nappal a júniusi parlamenti választások előtt.

Az egyezség alapján a pozsonyi székhelyű társaság 170 millió euróért vállalta az ország kulturális örökségének digitalizálását. Az év végétől 2012 végéig 3,5 millió tételt terveztek lefényképezni és beszkennelni.

A hír már nyáron is nagy vihart kavart, mert több lap megbízható forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a pályázat feltételeit az időközben távozott miniszter holdudvarába tartozó, Viliam Kiss vezette társaság emberei dolgozták ki. Így aztán nem volt meglepő a végeredmény. Daniel Krajcer ezeket a feltételezéseket a nyomozó hatóságokra hagyta, a döntését pedig szakmai érvekkel indokolta: – A pályázat kiírása teljesen indokolatlan volt, hiszen a minisztérium felügyelete alá tartozó intézmények már megkezdték a digitalizálást, amelyet felkészült szakemberek végeznek. Az európai uniós strukturális alapokból és más forrásokból nyert pénz révén megfelelő műszaki eszközökkel is rendelkeznek ennek a történelmi jelentőségű feladatnak az elvégzéséhez. A százhetvenmilliót nekik szánjuk. Semmi sem indokolja a magáncégek bekapcsolását, amelyek a nemes cél leple alatt euromilliókat kaszáltak volna –nyilatkozta lapunknak.

Szavait több neves szlovákiai kulturális intézmény vezetői is megerősítették. A Szlovák Nemzeti Galériában több mint tizenegyezer kiválasztott alkotás közül mintegy hatezer már digitális változatban is megtekinthető a képtár honlapján, illetve CD-változatban. A két világháború között alkotó csehszlovákiai magyar festők és szobrászok kiemelkedő művei is. Ugyancsak munkához láttak a Színházi Intézetben (Divadelny ústav) is, ahol a pozsonyi magyar és német nyelvű, monarchiabeli színjátszás dokumentumait is őrzik. Megkezdőtött a legrégebbi szlovák filmek felújítása és elektronikus dokumentálása is.

A legnagyobb digitális műhellyel és laboratóriummal a pozsonyi Egyetemi Könyvtár rendelkezik, amely számos nemzetközi projektbe kapcsolódott be. Alojz Androvic informatikai igazgató nagy jelentőséget tulajdonít az Országos Széchényi Könyvtárral kötött megállapodásuknak, amelynek bevezetője leszögezi: „A magyarszlovák írott kulturális örökség egyik közös vonása, hogy jelentős mértékben az országhatárokon kívül található. (...) A dokumentumok digitalizálásában jól előkészített együttműködésre van szükség a duplikáció, valamint a magas költségek elkerülése érdekében”. A közösmunka fontos része az 1764 és 1918 között először németül megjelenő, később magyar és szlovák nyelvű cikkeket is közlő Pressburger Zeitung teljes digitalizálása és a legrégebbi lapszámok restaurálása. A pozsonyi Egyetemi Könyvtárban eddig mintegy 270 ezer oldalt és ötvenhat kötetet szkenneltek be, amelyek már hozzáférhetőek a www.difmoe. eu és a www.rep.ulib.sk/kramerius honlapon. A kétoldalú megállapodás eredményeként felgyorsul a lap digitalizálásának üteme, hiszen ezeket feladatokat megosztják egymás között. Hasonló egyezséget kötöttek a pozsonyiak a Bajor Állami Könyvtárral az ugyancsak Pozsonyban, 1902-től kiadott Westungarische Volksstimme szociáldemokrata újság digitalizálásáról. Tomás Fiala az egyetemi könyvtár munkatársa felhívta a fi gyelmünket azokra a digitális gyűjteményekre is, amelyek az UNESCO Világemlékezet programjának részei. Ezek közül –különösen a szarajevói nemzeti könyvtár leégése óta – világméretben is páratlan értékűnek számít Basagics Szafvet bég magánkönyvtára, amely vásárlás révén, 1929-ben került Pozsonyba. A gyűjtemény tizenkettedik századbeli perzsa költeményeket, iszlám vallásos irodalmat, valamint több száz arab, illetve török művet tartalmaz.

A szlovákiai intézmények között sajátos helyet foglal el a somorjai Fórum Kisebbségtudományi Intézet részlegeként működő, elsősorban a több mint kilenc évtizedes csehszlovákiai magyar írásbeliséget és más szellemi értékeket gyűjtő és rendszerező Bibliotheca Hungarica. Végh László igazgató elmondta, hogy magyarországi és szlovákiai pályázatokon nyert forrásokból több ezer – jórészt hazai nemzetiségi kulturális eseményeken készült – fotót, továbbá értékes könyveket, kéziratokat dokumentáltak elektronikusan. A foruminst.sk honlapon már megtekinthető az ugyancsak digitalizált, a felvidéki műemlékekeket, fürdőket és a másság megbecsülését igazoló, háromnyelvű szövegeket megörökítő képeslapgyűjteményük.

A pozsonyi egyetemen többek között a Pressburger Zeitung évfolyamait is beszkennelik
A pozsonyi egyetemen többek között a Pressburger Zeitung évfolyamait is beszkennelik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.