Kulturális fővárosok egymás között
Nemcsak önálló, hanem közös projektekben is gondolkodtak az isztambuliak: a másik két EKF-helyszínnek is teret akartak adni. Magyarországról például hívtak filmeseket, építészhallgatókat és zenészeket, hogy mindhárom idei kulturális főváros bemutatkozhasson – mondja Vecdi Sayar, az isztambuli EKF szervező testületének tagja. Szeptemberben jártak például magyar rendezők az ottani filmhéten, aztán koprodukcióban készül egy film, amely a zeneszerző Bartók Béla isztambuli látogatásán alapul. A Europe on Water sorozatban a nyáron Góbi Rita tánctársulata a White Wall című produkciójával érkezett, és meghívták a YazzStereotype-ot, amely a funkyt, az acid dzsesszt, a swinget és a folkot ötvözi. Megmutatta magát a pécsi Kulturális Labor Szociális Szövetkezet is.
Az interkulturális kapcsolatokat is szeretnék erősíteni a török EKF szervezői. Golden Routes című programjuk résztvevői például három fontos, mára legendásult utat valósítottak meg. Jules Verne isztambuli, az oszmán török tengernagy és térképész, Piri Reis mediterrán és a XVII. századi, szintén török világutazó, a történetíró Evliya Cselebi ugyancsak európai kalandját követték végig. Az utóbbinak a Szigetvárra, Pécsre és Budára vezető útvonalát is „rekonstruálták”. Mivel ezekről a kirándulásokról dokumentáció készül, könyvet is terveznek kiadni róla.
Az isztambuli EKF négy kulcskifejezést állít a program középpontjába: hagyományápolás, kortárs felfedezés, kultúraközi kapcsolatok és a városok. Az egységességét azonban maga Vecdi Sayar is hiányolja, mondván, habár minden területnek megvan a maga vezetője, mégsincs az egész projektnek egyetlen művészeti igazgatója.
Hogy miként vélekednek az isztambuliak a programsorozatról? Nehéz 13-14 millió embert bekapcsolni egy ilyen projektbe, bár megpróbálják megszólítani a külső kerületekben élőket is. Erre találták ki a Portable Art (Hordozható művészet) projektjüket: kortárs művészek alkotásait viszik ki a hagyományos galériás negyedből, hogy a periférián élők is láthassák, amiket főként az elitnek állítanak ki. Ahogy ez lenni szokott, a kulturális események java a város szívében zajlik. Ráadásul annyira sok van belőlük – naponta akár 20-30 koncert közül is mazsolázhat a városlakó –, hogy néha még az EKF olyan emblematikus eseményére is nehéz reflektorfényt irányítani, mint egy U2-koncert. (Talán emlékeznek még az olvasók, hogy az előkészítéskor sokan azt remélték: a U2 Pécsett is fel fog lépni.) A programsorozat egyébként nagy fi gyelmet fordít a civil eseményekre. Ekként indult például Serge Spitzer „molecular (ISTANBUL)” című installációja Isztambul-Hasköy templomként már évtizedek óta nem működő zsinagógájában. Az a szándék, hogy a tér művészeti központtá alakuljon át, jelenleg ugyanis alumíniumöntvények és gumitermékek készülnek termeiben. Van benne raktár és kávézó is. Spitzer az életet szimbolizáló installációjához 4600 kiló üveget használt fel: a mű egyforma méretű gömbökből áll. Csakis a természetes fény világítja meg a kék, zöld és világoszöld labdácskákat, amelyet az egykori zsinagóga fő imatermének padlózatára tett ki – egyfajta üvegszőnyegként.
Hogy a művészek mennyire elégedettek a programsorozattal? Nos, az az ötszáz, akiket beválogattak, nyilván boldog – mondja Vecdi Sayar, hozzátéve: de akinek az elképzelése már nem fért be a sorozatba, akit nem kértek fel együttműködésre, tehát a további 2500 – ők nyilván csalódottak. A költségvetésről is kérdezem a vezetőség tagját, hiszen az uniótól mindössze szimbolikus összeg, 1,5 millió euró járt nekik. Ez gyakorlatilag egy százaléka az egész büdzsének, amelynek javát a török kormány állta. Apróbb összegekkel a város is beszállt, és jelképes pénzzel segített néhány szakszervezet.
Kiemelt eseménynek számít a Pera Múzeumban a múlt héten nyílt Csontváry-kiállítás, amelynek megnyitójára meglehetős tömeg gyűlt össze. A Perát egyébként világszerte elismert intézményként tartják számon, nem véletlen, hogy rendkívül jók a nemzetközi kapcsolatai.
Igazság szerint politikai döntés eredménye ez a tárlat. Szili Katalin, az Országgyűlés korábbi elnöke és a török parlament elnöke állapodott meg erről 2008-ban, olyannyira egymás között, hogy a pécsi múzeumot nem is kérdezték meg. Mikor a kurátor, Sárkány József kiment ellenőrizni a korábban kijelölt helyszínt, kiderült, teljesen alkalmatlan a tárlatra. A feladat az volt, hogy leljen ideális teret. Úgy tűnik, szerencséje volt, hiszen Isztambulban nehéz lett volna ennél jobbat találni.
A képek szelektálásban egyedül a méret számított. A hatalmas festményeket otthon hagyták, gyakorlatilag ezek maradtak a pécsi múzeumban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy külföldön 1994 óta nem volt ekkora Csontváry-kiállítás – ritkán, nehéz szívvel mozdítják el a festményeket a helyükről. Úgy tűnik, a pécsiek és az isztambuliak együttműködése máris gyümölcsöző: a Pera Múzeum 2012-ben vagy 2013-ban újabb magyar művészek munkáit invitálja meg.
Csontváry képei állítólag Picassóra is nagy hatással voltak – említette a sajtótájékoztatón Sárkány József. Az 1949-es párizsi kiállításán a Párizsi Magyar Intézet galériájában annyira lenyűgözték a festmények, hogy visszament a kiállítóterembe, és kérte, zárják be oda egy órára. Mikor kijött, csak annyit mondott: nem is tudtam, hogy rajtam kívül volt nagy festő a XX. században.
