Erősen megoszlanak a vélemények a london Nemzeti Színházban bemutatott és november 2-ig folyamatosan játszani tervezett, Blood and Gifts (Vér és ajándékok) című színműről. J. T. Rogers darabja előző formájában mindössze huszonöt percig tartott, és egy évvel ezelőtt nagy sikert aratott az észak-londoni Kilburn kerületben található rangos alternatív színházban, a Tricycle-ben rendezett Afganisztán-fesztiválon. Az amerikai szerző az elmúlt évben közel három órányira tupírozta fel a drámát, mely az 1981 és 1991 közötti Afganisztánt eleveníti fel, az alkotók reményei szerint felvilágosítva a nézőt, miként keveredett bele a világ a látszólag soha véget nem érő konfliktusba. A főszereplő egy James (Jim) Warnock nevű CIA-kém, akit a szolgálat Pakisztánba küld, hogy ott titokban afgánellenes harcosokat találjon és fegyverezzen fel. A kérdés az, melyik szolgálja a híresen viszálykodó törzsek közül leginkább az amerikai érdekeket a konfliktusban. Warnock missziója során az egyik kihívás követi a másikat, és miközben vissza kell vernie túlsúlyos szovjet megfelelőjének állandó provokációit, meg kell békítenie egy ravasz, hirtelen haragú pakisztáni ezredest, és csillapítania kell a régió egyre türelmetlenebb brit titkosszolgálati képviselőjét. S ha ez még nem volna elég, el kell nyernie az afgán lázadók bizalmát, valamint washingtoni főnökei támogatását a feladat véghezviteléhez, sőt még „saját életét” is meg kell próbálnia élni, folyamatosan csitítva például feleségét.

J. T. Rogers a komor cselekményt humorral próbálja emészthetőbbé tenni, morbid, szatirikus elemzést adva a kölcsönös gyanakvás közegéről, illetve olyan kívülállók motívumairól és téves számításairól, akik ezt a balszerencsés, stratégiailag létfontosságú országot csak a saját önző céljaikhoz vezető eszköznek tekintik. Egyes poénjaival gyakran túllő a célon, sőt a jó ízlés határát súrolja. Ahogy a BBC veterán külpolitikai főszerkesztője, az elmúlt évtizedekben a világ minden gócpontját bejáró John Simpson fogalmazott, a színmű néhány eleme „reménytelenül elhibázott”. Például az a részlet, hogy az afgán lázadók megmagyarázhatatlan rajongással követik a nyugati popés rockkultúrát, Rod Stewartot, Tina Turnert, a Duran Durant és másokat, és Jimhez fordulnak a számukra érthetetlen dalszövegek fordításáért.

Rogers, aki részt vett Londonban műve bemutatóján, nyilatkozataiban azt állította, hogy „egy csomó” könyvet olvasott Afganisztánról, és számos vezető amerikai újságírót, titkosszolgálati ügynököt és pakisztáni nyomozót interjúvolt meg. Simpson „alapvetőnek” nevezte az amerikai író hibáját, amikor összetévesztette a tálibokat, vagy ahogy a nyolcvanas években hívták őket, a mudzsahedineket az al-Kaidával. Ugyan London délutáni lapja, az Evening Standard úgy látja, a régió feletti hatalomért folyó évszázados amerikai–brit–orosz rivalizálás színpadra állítása közelebb hozza a mai helyzet megértését is, a The Daily Telegraph kritikusa szerint „akármilyen intelligens, jól megírt és kitűnő színészi alakításokkal teli is a Vér és ajándékok, a végső benyomás az, hogy J. T. Rogers egy nagy lehetőséget hagyott ki”.