A brüsszeliek most megpróbálkozhatnak a megfejtetéssel: ki is valójábanJamesEnsor, aki nélkül René Magritte vagy Paul Delvaux sem aratott volna világsikert. Másrészt meghökkenhetnek, hány európai festőt bűvölt el az Ezeregyéjszaka világa és meséje, s hogy különös, egzotikus élményre vágyva hányan költöztek át rövidebb-hosszabb időre Észak-Afrikába.Mint a hatalmas kiállítás két címadója, a közönség érdeklődésének felkeltésére hivatott Delacroix és Kandinsky, akiknek munkái azonban a tárlat anyagának talán egy százalékát sem teszik ki.

A két új brüsszeli kiállítás közül azonban James Ensor tehetsége és vibráló személyisége érdemel nagyobb figyelmet, bár a két névvel feldobott másik gyűjtemény megtekintésére özönlik a nép, s hosszú sorokban kígyózik a pénztárak előtt. Ám Ensor világa sokkal változatosabb, mint a Kelet varázsát eléggé egysíkúan ábrázoló európai festők tucatjaié.

James Ensor (1860–1949), aki nevét angol apjának, flamandságát oostendei anyjának köszönheti, a XIX. és a XX. század fordulója felé rohanó világ társadalmi változásait próbálta megragadni a maga anarchista, liberális, baloldali szemüvegén keresztül, de az általa ismert öszszes izmust és stílust kipróbálva, az impresszionizmustól a szürrealizmusig. Hatvan festményét és száznegyven rajzát szedték össze a kurátorok, jórészt a felújítás alatt álló antwerpeni Királyi Szépművészeti Múzeumból, s annak raktárából, illetve magángyűjteményekből, így a nagyközönség számára ismeretlen művek is előkerültek. A brüsszeli Szépművészeti Központ (Bozar) és az antwerpeni múzeum közösen szervezte a tárlatot, amelynek az ING bemutatóterme ad helyet a Leleplezett Ensor címmel. Amely azért találó, mert csak azt az Ensort ismerhetjük, aki leleplezte az emberi gyarlóságokat, anélkül, hogy magát kiismerni hagyta volna. A művek persze megnyitják személyiségét, de a megannyi korszak és stílus miatt titokzatos is marad. Erre mondta Paul Dujardin, a Bozar igazgatója, hogy a belgák szellemiségéhez azért állhat közel a művész, mert életműve fantázia, álom és gúny keveréke, s egyszerre zárkózott és egyetemes érvényű.

Író, díszlet- és jelmeztervező, tehetséges muzsikus is volt Ensor, de mindenekelőtt kísérletező képzőművész, Paul Klee és Georg Grosz kortársa és barátja, aki pályatársai és nagy elődei munkáit is másolta, hogy stílusát csiszolja. A kiállított rajzok többsége vázlat, vagy Rembrandt, Manet és mások utánzása. A festmények viszont a saját világát tükrözik. Tájképek, tengerparti részletek szülővárosából vagy Franciaországból, fl amand vidékekről. Csendéletek, portrék és megannyi groteszk, sokszor inkább karikatúrára emlékeztető kép, a feltörekvő polgárság kigúnyolására. Imádta a vásári, karneváli forgatagot, a színeket, amelyeket bőségesen használt, mint például a kiállítás plakátján is feltűnő Ármány című képén. A karneváli álarcok mögé bújt jellemeket keresi, s ez adta az ötletet a szervezőknek, hogy maguk is megpróbálják levenni Ensor álarcát. Ez a reménytelen kísérlet adja a tárlat izgalmát.

A másik kiállítás szintén izgalmat ígér: az európai orientalisták összegyűjtött munkáit hirdeti, de a látogató belefárad a rengeteg festménybe, még ha a stílusok és izmusok itt is keverednek, a romanticizmustól a realizmuson át a modernizmusig. Ám annyiban kötődik Ensorhoz is, hogy az orientalizmus szintén a XIX. században fogant, s az ipari forradalom expanzióját követte a Közel-Keletre, ahol a művészek többsége az Ezeregyéjszaka világát kereste, míg pár a valóságot is észrevette.

A két húzónév, Delacroix és Kandinsky vonzza a brüsszelieket az ING-épülettel szemben fekvő Királyi Szépművészeti Múzeumba, de a két festőnek csak néhány munkája látható, miközben a 12. terem végén feltűnik egy Renoir és egy Klee is. A képek többségét ismert, de azért nem mozgósító erejű mesterek alkották, mint Poynter, Von Meckel, Gleyre, Vernet, Géricault, Ingres, Roberts. A kurátorok alapos kutatómunka után az európai múzeumokból kikölcsönöztek alighanem mindenkit, akiket a Kelet elvarázsolt.

James Ensor a tárlatok igazi felfedezettje