Röviden

Elhunyt Balassa P. Tamás

Hétfőn, nyolcvanhét éves korában elhunyt Balassa P. Tamás zeneszerző, karmester, zongoraművész, hangszerelő. A művész 1950-től 1954-ig a Vidám Színház zenei vezetője és karmestere; 1954 és 1959 között a Magyar Rádió Tánczenekarának tagja és hangszerelője, 1959-től 1985-ig ugyanott a tánczenei stúdió tanára volt. 1977 és 1982 között az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdióját vezette. (MTI)

 

Magyar díjazottak a pozsonyi biennálén

Életműdíjjal ismerte el Jankovics Marcell munkásságát a pozsonyi animációs biennále. A zsűri a művész mesefilmjeinek egyedi világát és képi megjelenítését emelte ki értékelésében. A versenyprogramban díjazták Szoboszlay Eszter Szomszédolás című filmjét, melyet az ítészek a visegrádi országokból érkezett legjobb filmként értékeltek. (MTI)

Mégsem digitalizál Szlovákia

Leállíttatta Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter az előző kormány által jóváhagyott, 125-170 millió eurós projektet, amelynek keretében digitalizálták volna az ország kulturális örökségét. A szlovák kultúrtárca történetének legnagyobb költségvetésű terve a miniszter szerint magáncégek virágzó üzlete lett volna. Mivel a projektet európai uniós strukturális alapból finanszírozták volna, a döntés nyomán elképzelhető, hogy Szlovákiának vissza kell adnia a pénzt. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.