A Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Skála Metró áruház mellett, a West Balkán szórakozóhely fölött új színházi vállalkozás indult a múlt héten. A nyitóműsor címe: Fő az illúzió! Azóta sem tudom, miért. Pedig feszült figyelemmel lépcsőztem, álldogáltam, olykor üldögéltem este háromnegyed tíztől fél egy utánig a Nyugati pályaudvarral szemben álló, kibelezett épületben.

A nyitóprogram tíz helyett valamivel negyed tizenegy után azzal kezdődött, hogy megjelent egy udvariatlan fiatalember, aki nem mutatkozott be, viszont kioktatott, hogy viselkedjünk rendesen, nehogy akadályozzuk a gördülékeny lebonyolítást. A szisztéma ugyanis, hasonlóan a TÁP színházi Kurátorokéhoz a Tűzraktérben, az, hogy öt helyszínen öt jelenet folyik párhuzamosan, ezért a nézők is öt csoportra osztva járják az épületet, vándorolnak lépcsőfordulóból kuckóba, rejtett zugból hodályba, míg végül a hatodik helyszínen mindenki találkozik. Mindenki mindent lát tehát, csak éppen különböző sorrendben. Az én csoportomnak történetesen az időrend szerinti jutott ki. A műsor koncepcióját ugyanis látszólag a hely története ihlette. Így az első szám állítólag az egykori Ilkovics büfét idézi. Soós Attila e. h. koreográfiája szerint Hámori Gabi és Szamosi Zsófi jár-kel szigorúan, majd egy idő után a körben ácsorgó nézőket középre terelik, valamilyen rendbe állítják-ültetik.

A következő darabból azonban már kitűnik, hogy valójában a Skála-alapító Demján Sándor lesz az est hőse. Laboda Kornél írói alkotása ugyan még mindössze azt adja tudtunkra, miképpen küzdött meg a szocialista bürokráciával egykor egy áruházat álmodó fi atalember. Gondolom, kitalálják, mit tesz a mindenre kész ifjú (Sághy Tamás) egy szigorú és korosodó hivatalnok kisasszonnyal (Naszlady Éva) a kávészünetben, ha álmai beteljesüléséhez az aláírására van szüksége. A következő stációban Vándor Éva adja elő Bereczki Csilla és Laboda Kornél közös szellemi termékét arról, miképpen őrül meg egy magyar kereskedőnő, miután meglátta Párizsban a Lafayette áruházat belülről. Utána Szabó Csilla szövegével és rendezésében, Molnár Ferenc Riviéra című darabjára utalva, próbabábuk kelnek életre.

A jelenetek között, amikor várakoznunk kell a sorunkra, mert az egyes epizódok nem egyforma hosszúak, vezetőnk Demján Sándor életéből, legendáriumából ad elő anekdotákat, de akinek ez nem elég, az egy liftben megbúvó képernyőn is láthat egy régi televíziós interjút Demjánnal. Az ötödik szín (írta, rendezte Laboda Kornél e. h.) pedig megkoronázza az addigiakat. Itt Sándor (Fige Attila) kioktatja elszontyolodott volt munkatársait (Enyedi Éva és Molnár Gusztáv), egyebek közt a szemben lévő West Endre is utalva, hogy nem kell nyafogni, hanem bátran váltani kell, energikusan előbbre kell lökdösni a dolgokat, majd csak közeledni fognak az álmainkhoz. Világosabban mondva: Éljen a tőke! Éljen Demján! Komolyan mondom, gyerekkorom óta nem oktattak ki ilyen együgyűen arról, hogy optimistán nézzek a jövőbe. Csak akkor Sztálin és Rákosi nevében tették. Most úgy látszik, Demján korunk eszményképe. Végtére ez is különbség.

Ám mindezzel csak a kultúrműsor és a propaganda ér véget, az est még nem. Jön a desszert. A közösen megnézendő jelenet, Dömötör András szellemi terméke a medveszar eltakarításáról legalább röhögtető. Mészáros Máté és Kricsár Kamill két Skála-beli takarítónő szerepében fölöttébb szórakoztatóan adja elő a munkát fontoskodva halogató szocialista dolgozók régi, jól bevált sztereotípiáját. Végül, mintegy levezetésképpen bábművészhallgatók divatbemutatót tartanak az Iparművészeti Egyetem textil szakán a nyolcvanas években készült vizsgamunkákból.