Egy-egy kattintással spec. csatornák között szánkázhatunk, de más adókon is találni tréfát, aztán lehet habzó szájjal röhögni vagy nem. A gigafolyamnak, persze, hátránya is van: elsősorban az, hogy a túl sok sosem jó. Analógia gyanánt a nagyi rántott csirkéje citálható – pompás, de ne az legyen már minden vasárnap –, mindenesetre a „nézzük-e?” kérdésről szintúgy magunk döntünk; megint csak egy kattintás az egész.

Hanem: a minőség.

Nagy demagógiába itt talán nem bonyolódnék, jóllehet hajlok a kiváló vígjátékszerző, Kállai István rezüméjére, amely az Örkény-, Tabi-, Karinthy-féle poénok és napjaink sztártréfái viszonylatában fogalmazódott meg: „Mostanság hiányolom a gondolatot a humorból.” Ám ebből még nem adódik, hogy egy az egyben vissza kellene sírni az egytévés, egyrádiós, egyszínpados humort: a világ, ugye, változik, természetes, hogy másra/ újra fogékony generációk nőnek fel, még ha a mai viccek esetenként primitívebb ötletekből táplálkoznak is. Miként a „régi, jó világban”, most is akadnak jobb és rosszabb, igényesebb és szimplább műsorok; amíg Fábry kiégett a bránerezéstől, addig látni néhány ügyes sztendapost és így tovább. Mindeközben pedig van egy műsor, amelyet lehet szeretni vagy utálni, mindenesetre – az elmúlt húsz évre visszanézve – példa nélküli folyamatossággal vonzza a közönséget: ez a Gálvölgyi-show.

A műsor az MTV-től történt kimenekítése után, 1998 óta az RTL Klubon is stabil közönséggel fut, miközben Gálvölgyi János negyven éve az, aki; akárhonnan nézzük is, bravúr ez. Ráadásul Gálvölgyi úgy Gálvölgyi, hogy nincsenek botrányai; show-ja úgy show, hogy nem lengik körül kreált balhék és nézettségserkentő kényszerek. Jó, ha eddig egy turnét láttunk a bulvárban; akkor, amikor a Gesztesi Károly által alakított vazefigurát – miután a színész mérnök lett a TV 2 sorozatában – le kellett cserélni a Faragó András formázta karakterre.

Pedig ha valaki, hát Gálvölgyi nincs könnyű helyzetben; nem csupán azért, mert ilyen hosszú időn át fárasztó permanensen a tűzvonalban lenni – főként, hogy tele van színpadi szereppel és más munkával –, s mert a kamaszok róla sem tudják már, kicsoda, hanem azért is, mert vékony jégen sétál. Elvileg úgy kellene az igényesebb humort vegyítenie a mai korra jellemző tréfákkal, hogy a saját közönségét és az RTL törzsnézőinek jelentékeny, kevéssé szofisztikált részpublikumát is elérje. Márpedig a nézettség itt sem mellékes, sőt; Váncsa István egy adást élt meg ugyanezen az adón, pedig.

A kísértés nyilván nagy, de Gálvölgyi és írói igyekeznek függetleníteni magukat a csöcs-verda-pú halmaztól. S bár a becsületes színészi teljesítményekre épülő jelenetek nem mindegyike sikerül – időnként azok elvontsága okán sem –, olykor lassúnak hatnak és végpoénilag sincsenek a topon, a show működik, s még soft korlenyomatot is ad a csilivilis, bürokratikus, überhipersztáros világról. Kúl műsorvezető faggatja a Rómeó és Júliát próbáló Érdemes művészt; az öreg postás puszit, ölelést és csókot kézbesít Jenőtől a jó nőnek; Vaze egy gyúr Vaze kettővel: az idő kellemesen telik, nagyot nem bukhatunk.

Kivált, mert ebben a humorban még gondolatok is vannak.

Gálvölgyi show