Erőszakik
Mély sóhajok közepette úgy döntöttem, törékeny vállamra veszem a mázsás súlyt, és jelzem Kovalik Balázs közszereplő felé: nem szerencsés (bátorkodom: ízléses) exponálnia magát bizonyos helyzetekben.
A fővárosi dalszínházban 2001-ben színre vitt A kékszakállú herceg vára dermesztő plakátján az árban félig elmerülő, vízbefúltat idéző operarendező feje volt látható. A Fidelio Est októberi számában a Magyar Állami Operaház ex- és a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője tavirózsák között bazsalyog, mint egy jól táplált, félnótás vízipocok. Ehhez illeszkedik affektált-gügyögő köszöntője, és a 19. BÖF patologikus infantilizmust sugárzó arculata a fröccsöntött Lego-figurákkal.
A játékhoz és a homo ludenshez társítani a pajkos, kacagó, őszinte, patyolat lelkületű gyermek képét álságos hazugság. Ezt bizonyítja a Sasha Waltz& Guests 2002-es, kafkai kvartettje. Melyet a német kompánia egykori tagja, a kontratenornak (is) tanult JuanKruz Diaz de Garaio Esnaola és Luc Dunberry hozott tető alá a hajdanán a belga Les Ballets C. de la B.-t erősítő Sidi Larbi Cherkaouival és Damien Jalet-val. Noha négyen jegyzik a darabot, a marokkói-flamand Cherkaoui a neves-ünnepelt koreográfus, aki 2000 óta öt művet készített az etnomuzeológiában, polifonikus éneklésben jártas Jaletval. Trilógiájuk nyitódarabját, a FOI-t, 2006-ban mutatták be a BÖF-ön.
A virtuóz, akrobatikus mozgásszínházi bravúrmű zenei anyaga a görög, latin, szárd, spanyol, francia, angol nyelvű ének, a delikát kortárs táncosok minőségi előadásában. A repertoár az egyszólamú egyházi daloktól a középkori motettákon át Bonnie Tyler 1983-as Total Eclipse of the Heartjáig terjed.
A helyszín egy lerobbant gyártelep: hatalmas állványzat, a poros padló közepén a majd dominóként elinduló téglahalommal. A férfiakon jól szabott öltöny, Cherkaoui fején kipa. Ő lesz az, akit a többiek elsőként vetnek alá a módszeres, furmányos vegzálásnak, kínzásoknak: úgy mozgatják bottal, mint egy szalmabábut, majd egy csiga segítségével Krisztus-pózban kifeszítik. Később a félmeztelen Garaio Esnaolából kreálnak megtört haszid zsidót, menyasszonyt, özvegyasszonyt, aztán beleteszik egy hullazsákba.
A groteszk, egyszerre szakrális és profán munka a halál pofájába röhög, elvetve a politikai korrektséget. A másfél órás, fekete humorral átitatott d’avant lényege az állandó riadókészültség, szakadatlan rendkívüli állapot, szüntelen harci helyzet – még akkor is, ha épp’ nem szól a sziréna, vagy a megafon. A férfias mulatságok sohasem valamiért, hanem rendre valami/valaki ellen irányulnak. Minden rítus, cselekedet action gratuite: az egymásba gabalyodó Dunberry–Jalet páros burleszkbe illő, pazar zakócseréjétől a Tyler-slágerre bemutatott, maró fiúegyüttesés melegparódián át a tüntetési jelenetig. Amikor is a protestálók EU-zászlóval, Zidane-mezzel, kereplővel, gumibabával, palesztin kendővel lépnek fel a békéért, és tiltakoznak az erektált hímtag ellen. Hogy vandál futballhuligánokként azt hajítsák a másikhoz, ami a kezük ügyébe kerül.
A mesterien kidolgozott, a legszélsőségesebb érzelmeket hitelesen megszólaltató multikulturális, éles társadalomkritikai opusban romokon épülnek az új romok. Tombol az önmagáért való erőszak, zuhan a traverz, mindenki a barikádon, együtt a forradalomban. Négy, híréhez méltó, kivételes művész tanúsította: a korcsosodásért finomodik az eredendően nem etikus ember, a pusztulásért fejlődik a világ.
