Van értelme „belenyúlni” a városba
Megyeri András és TJ Yulka önkéntesként járt a Magyarországnál alig nagyobb közép-amerikai országban, egy iskola falát festették színesre a srácokkal közösen. Már munka közben eszükbe jutott, valami hasonlóval talán itthon is lehetne próbálkozni. Hazatérve aztán kopogtattak a Világ-Kép Kulturális Egyesület ajtaján, hogy elkelne egy városszépítő projekt itthon is. Az egyesület vezetői a lehetőségek után kutatva bukkantak rá a Norvég Civil Alap által kiírt pályázatra, amelynek témája a kulturális örökségvédelem volt. A pályázat koncepciójaVictor Vasarely Színes Város nevű elképzelt projektjét fűzte tovább. A világhírű magyar művész nevével fémjelzett ötlet szerint a város tulajdonképpen egy művészeti kiállítótér, amelyben kortárs alkotók mutathatják meg munkáikat.
Összeültek, megírták, látványterveket készítettek, leadták, nyertek. Ötmilliót.
A tervezésben részt vevő alkotók számára nem szabták feltételül, hogy Vasarely-utánérzésekkel pályázzanak, a norvégok viszont a leadott tervek közül szinte kizárólag ilyen munkákat választottak ki támogatásra, ezért hogy az első három helyszínen, a Flóriánon, a Városháza parknál és a Moszkva téren ilyen, matematikai-geometriai alapú művek születtek. Az első két helyszínen Melka Gábor, azaz Rapa, az utóbbi téren TJ Yulka vezetésével.
– A későbbi helyszíneken másféle látványterveket is szeretnénk megvalósítani – mondja Frank Gábor. A Világ-Kép Egyesület elnöke felidézi, mindenképpen egy nemzetközi hírű, de magyar alkotót szerettek volna hivatkozási alapul, hogy még a turisták is tudják: speciálisan magyar művészetet látnak a tereken. Azt is figyelembe kellett venniük, hogy a város vezetői és a kortárs alkotók között nagyon nagy űr tátong, amit valahogy ki szerettek volna tölteni. Frankék tudták, hogy radikálisan újító kezdeményezéseket nem tudnak csak úgy átverni, Vasarely viszont általánosan elfogadott alkotó, része a kánonnak, rajta aligha találhat fogást bárki.
A már elkészült további tervek egyike sem Vasarely munkáira épül egyébként. Az alapkoncepció azonban maradt: olyan fővárosi és vidéki helyszíneket szeretnének átalakítani, amelyeket szürkeség fojtogat. De nemcsak festményekkel, hanem például térbútorokkal is.
A Világ-Kép Egyesület elnöke úgy tervezi, a későbbiekben a színesíteni vágyott városrészek lakóinak véleményét is kikérnék. Az első lépcső egy kuratórium létrehozása lenne, amelyben az alkotók, az egyesület tagjai, a városképvédelmi bizottság, valamint az adott helyi önkormányzat képviselői és építészek fogadnák (vagy utasítanák) el a látványterveket. Ezután „szavazódobozokat” helyeznének el a megfesteni kívánt helyszíneken, de a helyi önkormányzat honlapján és az egyesület Facebook-oldalán is lehetne voksolni az előzetes szűrőn átment tervekre. Az összesített eredményekmegmondanák, hogyan konvergál az alkotók fantáziája és a helyiek befogadóképessége.
A norvégoktól kapott pénz amúgy elfogyott. A már elkészült három helyszín költségeire kellett költeniük az egészet: alapanyagot és eszközöket vásároltak, a művészek is kaptak honoráriumot, áldozni kellett alpintechnika- és emelőbérlésre is. A projekt menedzselésére, a szervezésre nem jutott pénz, ezt társadalmi munkában végezték Frankék. Úgyhogy most támogatókat keresnek. A világ vezető színesfesték-gyártóját már sikerült megnyerniük, ami azért megnyugtató, már a hosszú távú terveket illetően, s látványtervből, önkéntes festőből is akad szép számmal.
– Tervezünk például egy aluljárófestést, amelynek keretében ötezer négyzetméternyi felületet varázsolnánk színessé. A helyieket is szeretnénk bevonni a munkába. Úgy tervezzük, egy erre szánt hétvégén 5–10 művész koordinálásával a környékbeliek maguk festenék ki az aluljárókat. Ez mindenkinek jó: a felújítás is olcsóbban megoldható, hiszen rendelkezésre állna a festék és több száz festőhenger. Ráadásul az emberek is örülnének, hogy ők alakíthatják környezetüket, nem pedig csak megtörténik valami a fejük fölött – mondja Frank. Jelenleg több budapesti kerülettel is tárgyalnak a projekt folytatásáról, már magánvállalkozások is megkeresték őket, egy szálloda például, az egyesület elnöke szerint azonban most a forráskeresés az elsődleges feladat.
Az egyesület weblapján a hosszú távú célok között szerepel a társadalmi kérdésekre való refl exió is. Több kerekasztal-beszélgetésen, fórumon támadták őket: amit csinálnak, nem street art, nem public art, nem független, és nem is lázadó. Ezzel kapcsolatban az elnök elmondja: valóban nem támadnak a rendszer ellen, nem az illegális, földalatti művészeti mozgalmak folytatását akarják a felszínen megvalósítani. Próbálnak óvatosan fogalmazni a műalkotásokkal. A legegyértelműbb cél egyelőre az, hogy a szürkéből valahogy színes legyen, s hogy a kortárs művészeknek felületet biztosítsanak a megmutatkozásra.
– Azt szeretnénk tudatosítani a helyiekben, hogy megvan a lehetőségük arra, hogy környezetüket saját képükre formálják. Hogy van értelme „belenyúlni” az elszürkült, életidegen városba – így Frank Gábor. Az eredmény már látszik is: az emberek mosolyogva járnak ezeken a tereken.
