A kultúra hálójában 10.

A kultúraszolgáltatás rég nem ott kezdődik, hogy van egy ház, annak egy nagy kapuja, azt kinyitom, és aki bejön rajta, annak megmutatom, mim van. Hanem ott, hogy van egy honlapom, azt kinyitják, én meg már ott megmutatom, mim van. Körülnéztünk egy kicsit a kulthonlapok világában, ki hogyan csábít. Ezúttal a levéltárak weboldalait céloztuk meg, részben találomra.

A Magyar Országos Levéltár (MOL) honlapja már-már unalmasan elegáns, ahogy egy 250 éves nemzeti intézményhez illik. Semmi orgia: kellemes halványbordók, vajszínek és bézsek, semmi csapongás, nagyjából minden ablak ott van, ahol lennie kell. Külön csoki jár az ötletért, hogy a felső menüpontok alá, a kirakat legjobb helyére egy rendszeresen változó tartalmat helyeztek a szerkesztők, a címe a Hét dokumentuma, amely e sorok írásakor éppen Károlyi Ferenc gróf halottas menete.

Elismeréssel adózunk továbbá azért a gondosságért is, ahogy a közönséget megpróbálják eligazítani a hatalmas információdzsungelben, egyrészt ami a használat módját, másrészt, ami az intézményben fellelhető anyagot illeti. A látogató így a MOL gigantikus adatbázistengeréről is alapos és kimerítő tájékoztatást kap, az eredeti iratokból, a mikrofilmgyűjteményből és a hungarikajelentésekből álló alapleltártól az 1895 előtti anyakönyveken, a Batthyánymissiliseken, a párt- és minisztertanácsi jegyzőkönyveken, a magyar királyság dokumentumain át a honi egyesületek irataiig.

És ez még távolról sem minden. Az intézmény a virtuális térből is egyre nagyobbat hasít, egyre több mindent tesz elérhetővé online, például a Magyar Távirati Iroda 1920–1949 (1956) között megjelent napi híreit, az 1945 és 1989 közti minisztertanácsi jegyzőkönyveket és saját törzskönyvi adatbázisát.

Nem hivalkodó cifra páva, viszont modern a szíve annak a dizájnernek, aki Budapest Főváros Levéltárának weboldalát készítette. Noha eme intézmény is kellően komoly és tekintélyes, a szerzőnek nem fájt betenni a főcím mellé egy jó kis animációt, hadd villogjon a lap kicsit, ha már 2010-et írunk, oldalt meg, a képes ajánlóblokkban hadd legyen egy jó rakás videó az egykori erzsébetvárosi polgármesterről, Faragó Józsefről, ha már nem 1992-et írunk. Izgalmas. És korrekt: mindjárt a legfontosabb menüpontok alatt felhívja a figyelmet, hogy az intézmény kutatószolgálata mikor tart nyitva, nehogy valaki lukra fusson, aztán ott rázza nekik a kaput, a főpolgármestert káromolva, mert ki mást. Egyébként nem kell feltétlenül elmenni a Teve utcába, hogy az ember érdekes és értékes adatokhoz jusson, a pazar adatbázisok részben online is böngészhetők, mint az MSZMP iratai, Budapest különféle térképei vagy Klösz György felvételei, sőt, némi gyakorlás után azt is megtudhatjuk, ki hol lakott a székesfővárosban az Úr 1900. esztendejében. A kutakodást egy nemrég kifundált, ügyes, összetett kereső teszi könnyebbé.

A megyei jogú levéltárakban sajnos ritkán találkozhat a néző hasonló profizmussal. Természetesen fontos és alapos munkát végeznek a munkatársak például a találomra kibökött baranyai levéltárban is – „a levéltári anyag védelme és használatának elősegítése érdekében intézményünk nyilvántartja az illetőségi körébe (Baranya megye és Pécs város) tartozó köziratokat képző szerveket és azok irattárában lévő maradandó értékű levéltári anyagot, amelyekre vonatkozóan a törvény közlevéltárba adási kötelezettséget ír elő (...)” – de a neten ez még kevéssé látszik, a honlap csinos ugyan, de minden, csak nem interaktív. Ugyanez igaz a Heves megyei levéltárra, azzal a kiterjesztéssel, hogy az még csúnyácska is, valamint a Somogy megyeire, amelynek (egyebek mellett) van egy hatalmas balatoni képeslapgyűjteménye, de ezekből az istenért se mutat meg a netezőnek egy árva darabot sem, noha van egy olyan érzésünk, hogy a net erre kifejezetten alkalmas volna. A Békés megyei intézmény ebből a szempontból valamivel jobb, lehet képeket nézegetni, meg Magyar Dolgozók Pártja megyei bizottságának napirendi jegyzékeit olvasgatni, a plakátok, tablók, egyéb kisnyomtatványok című menüben azonban kizárólag a plakátokat, tablókat, egyéb kisnyomtatványokat nem sikerült áttekintenünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.