Maroknyi mobilopera
Hármas koprodukcióban készül a Csodálatos mobilvilág: az Új Színház, az Operaház és a Budapesti Őszi Fesztivál vágott bele a kamaraoperába. Műhelymunka – nyomatékosítja Márta István,akinek evidens volt, hogy az ember legújabb „testrészéről”, a mobiltelefonról írja művét.
Noha Mártát alig látni telefon nélkül, szinte mindenhol mobilfilmecskéket forgat, akkor sem esik kétségbe, ha otthon marad a készüléke. Idejében eszébe véste: az embernek fuccs, ha fölébe kerekedik a tárgy. Ő tulajdonképpen a mobilt arra használja és anynyit, amire és amennyit szükséges.Werkfilmeket forgat, spotokat gyárt, SMS-t küld, és persze telefonál. Az irodai alkalmazásra már nincs szüksége, nem is érdekli. Hűséges egy márkához, és nem űz sportot abból, hogy mindig a legújabb típus lapuljon a zsebében. A lényeg: jó minőségű képet csináljon.
Számítani lehetett arra, hogy az opera alkotói azt kérik majd a közönségtől, ne kapcsolják ki a készüléküket. (Ugyanez történt amikor Dénes István zeneszerző-karmester valcert készített az egyik jellegzetes Nokia-csengés eredeti művére, és bemutatta egy koncerten.) Mártáék azonban nem gondolták végig azt az igen kézenfekvő lehetőséget, hogy nem minden készülék egyforma, nem mindegyikben van például hang és kép fogadására alkalmas Bluetooth, és nem minden felhasználó tudja kezelni saját készülékének teljes menüjét. Szerencsére, az utolsó pillanatban megtalálta őket az egyik nagy szolgáltató cég, és szponzoráció gyanánt 50 BlackBerryt adott kölcsön a produkciónak. (Úgy lehet majd hozzájutni a telefonokhoz, mint máskor a tolmácskészülékekhez.) Beszélgetésünk idején, kedden még bizonytalan volt, hogy működőképes lesz-e Mártáék interaktív ötlete. Félő ugyanis, hogy kicsit előrébb járnak, mint a technika adta lehetőségek.
Mert mit is szeretnének az alkotók? Kommunikálni a nézőkkel, SMS-eket, képeket és zenéket küldeni. Hogy ezt miért nem kísérletezték ki a nyáron? Mert az operatórium akkor még nem készült el. A szerző az operaházi casting eredménye nyomán kezdte el írni a zenét. Tóth Jánost, Derecskei Zsoltot, Frankó Tündét, Fülöp Zsuzsannát és Ambrus Ákost úgy választotta ki, hogy nem hangfajokat keresett, hanem figurákat. Hozzájuk érkezett az Új Színház két prózai színésznője, A Rosszat és A Jót játszó Bánsági Ildikó és Nemes Wanda, akik énekelnek is a produkcióban, ahogy az operaénekesek meg beszélnek.
De milyen a zene – kérdem –, és mennyire törekedett az „azonnali fogyaszthatóságra”? Kortárs eklektikus – vágja rá Márta –, olyan, mint a mai világ, és hozzáteszi: a saját zenei világa mellett sok formai töredéket is felhasznált az európai zenetörténet korszakaiból.
Tíz-tizenkét éve nem írt önálló zeneművet Márta, csak alkalmazott muzsikát filmhez, színházhoz. Nem könnyű ennyi idő után újra belevágni. „Majd belepusztultam, úgy hiányzott a komponálás, de semmilyen megrendelés, semmilyen pénz nem számít, ha nem érzem azt a késztetést, hogy kottafejekben közöljem a gondolataimat.” Most jött az ihlet, mégis ennyi kihagyott idő után majd belebolondult az írásba. Abban viszont szerencséje volt, hogy a maga vezette színházban mutatják be művét, így jól ismeri az épület adottságát, akusztikáját. Könnyebben hangszerelte a zenét a nyolctagú kamarazenekarra, amelynek élén Szennai Kálmán áll, tudva, hogy a nézőtér felső régiója elnyeli a magas hangot. A darabhoz az ihletet egyébként Barabási-Albert László Villanások című könyve adta. Az Amerikában élő erdélyi tudós a mobiltelefon használati szokásait kutatja. Könyvében arról is írt, hogyan tárolják beszélgetéseinket, készülékhasználati szokásaink adatait a szolgáltatók. És abból – matematikai számításokkal – miként következtethető ki a használó jövője. Amobil és az ember közös sorsát gondolta tehát egy műben megjelentetni Márta, amelyhez Szálinger Balázst kérte fel szövegírónak.
Kérdezzük Mártát, zenél-e majd az előadásban? Válaszként elcipel irodájába, és egy fura dobozra mutat, amelyből egy antenna lóg ki. „Theremin, az egyik első elektronikus hangszer, 1920-ban egy orosz találta fel. A hangjával szerintem kínozni lehet” – mondja, és elkezd játszani a hanghullám antennán. Tényleg fura: olyan, mintha a levegőben kalimpálna, hiszen nem kell hozzáérnie. A Tiger Lilliesnél látott ilyet korábban. A balkéz a hangerő, a jobb meg a magasság. „Csak az a baj, hogy még nem tudok rajta játszani. De pár nap, és megtanulom.”
Hárometűdnyi ízelítőt kaphat a műből, aki a produkció microsite-ján, a www. mobilopera.hu-n megnézi az idevágó mobilfilmecskéket. És nyilván az egészet „megkapja”, aki jegyet váltott a mai vagy az október 12-i őszi fesztiválos előadásra. Hogy lesz-e folytatás, az a siker mértékétől függ.
