Figura a konfliktusművészetben
– Visszajött a zsűri és megkérdezte: honnan a fenéből ismerjük ezt? Nekünk is van, mondtam, a Kőműves Kelemen. De azt az erőt, amit éreztünk az áldozatban, a román szövegben találtuk meg. Kétségbeesett vágyat éreztünk az őszinteségre, hatalmas kommunikációs igénnyel – fogalmaz Bocsárdi László rendező, Figura-alapító, aki szerint „a színház a konfliktusok művészete”. Bocsárdi, ki jelenleg a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója is, kávézás közben hozzáteszi: Tompa Gábor is mindmáig a legjobb előadásának tartja a Manole Mestert. De, Bocsárdi szerint „mai viszonyokhoz, összefüggésekhez képest is érvényes előadás volt” a Triceps, Lantos László által 92-ben létrehozott Koponyatorony is, melynek nyomán a Figura Gyergyószentmiklóson intézményesült, nem pedig az erre ajánlatot tevő megyeszékhely Csíkszeredában. Ugyanis Triceps a bemutatón „hordószónokként” közölte a nézőkkel, hogy ez rendezői színház, a Figura ezt szereti, aki pedig unja, annak a büfé balra van.
A Figura eddigi hét igazgatója egyetértett abban, hogy noha a tréningeztetés ma divatos, ez egyben a Figura lételeme is. Alapozó tréningjeikre olyan szakembereket hívtak Gyergyóba, mint az évtizede visszajáró budapesti Forth Kriszta logopédus. És vannak az „agytágítók”, mint a török Caglar Yigitogullari, aki LUV című, fesztiváli előadásában többek között lenyelt mikrofonba képzett hangokkal sokkolta a befogadókat. A mostani dance.movement.theater fesztivál is épp ezt, a csontig hatoló, önkereső fanatizmust, a Figura nyolcvanas-kilencvenes évekbeli „lelkét”, szellemiségét táplálja. Ezért is találta ki 2006-ban Béres László rendező, a székelyföldi Figura egy évvel korábban kinevezett igazgatója. A harmadik kiadásához érve a Teamwork, Csapatmunka nevet vette fel – és a meghívott előadók erre „improvizálnak”. A Jel színházzal dolgozó Döbrei Dénes a 2009-es szegedi THEALTER-ről ismert Ékezet-történetet dolgozta ki a testével a Figura-közönségnek.
– Meghívtak, épp ráértünk, és itt vagyunk – fogalmaz Döbrei a húszéves születésnap apropóját firtató kérdésünkre. Ilyen egyszerű. Az előadását folyamatosan újraszülető improvizációkban kísérőLaurent Ro chelle szaxofonos és Loic Shild dobos Touluse-ból átrepülve először járt Romániában, de volt valami „figurás” abban is, ahogy a Békás-szoros felé haladva az autórádió kupléira improvizáltak a fenyvesek kísérte szerpentineken. Nem csupán Döbrei,Bozsik Y vette is hazajár a Figurához, de gyakorta megfordult itt, akár a Szkéné Utolsó vonal, vagy a most is fellépő Pintér Béla és társulata is.
A Figura létezése sajátos filozófiát szerkeszt a színházi munkához: folyamatosan vitára, értelmezésre késztet. A kezdeti (h)őskorszak után – melynek 25 éves születését nemrég ünnepelte a színház – éppen húsz éve vált intézménnyé megmaradási ösztönből, holott létezését éppen kőszínház-ellenesség érlelte. Időközben pedig diploma nélküli játszókat keresve – mert nem hittek a színészképzésben – a Figurát a színiegyetemek „előkészítő éveként” is számon tartja a szakma. A Figura statútuma, alapító okirata pedig a kísérleti jelleget tartja számon. A volt és jelenlegi figurások egyetértenek abban: ez „valamiféle szerelem”. Erről Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa szerkeszt immár másodízben kötetet, melynek nyomdai költségtámogatásra váró változatát az ünneplőknek is bemutatta.
