Az emberek nagy része szeret belesni a kulisszák mögé, háttereket tanulmányozni, belevágni az ismeretlenbe. Somlai Tibor belsőépítész például sportot űz abból, hogy belóg házakba, hogy megnézze, amiről csak olvasott. Folyosókat, falakat, világítótesteket, lifteket, erkélyeket les: mi maradt meg az eredetiből. A Design Hét – 2010 résztvevői most teljesen legálisan járhattak be épületeket. Igaz, kétszer annyian érkeztek, mint ahányan kényelmesen túrázhattak volna, mivel csomóan fittyet hánytak a kiírásra: előzetes regisztráció szükséges az ingyenes sétára.

Már a lépcsőház is megér egy misét

Vannak ugyanis helyek, ahova maximalizált számú csoportokat engednek csak be. Mint például a Kígyó utcai fogorvosi magánrendelőbe, amelyet prof. dr. Simon Béla rendelt meg 1932-ben Kozma Lajostól. Ma már a profeszszor fia, Simon Béla Gábor dolgozik ott – igaz, a rendelő nagy részéből magánlakás lett. A bejáratnál az eredeti huzattal bevont, csőlábú betegfelvevő forgószék fogad. Az íróasztal is majd nyolcvanéves, tetején krómozott keret, közte linóleumbetétes faborítás. Kézmosó-tükrös kis beugró, ruhatár várja a betérőt, mindegyik kis fülkét még az eredeti függöny borítja. A telefonközpont, amelynek nyolc alállomása volt –cselédnek és házmesternek –, már egy gyűjtő lakásában díszeleg. Simon B. Gábor, aki feleségével együtt a házigazda szerepét tölti be, elmeséli, hogy a második világháborúban, amikor a szemközti Klotild-palota porig égett, itt még az ablak sem törött be. S ha már az ablaknál tartunk, akkor a várószobáét érdemes megnézni: 17-féle katedrálüvegből készült. Aki szétnéz, elgyönyörködhet a kissé felújításra szoruló, kinyitható asztalokban, amiket úgynevezett zebrano borítással fedtek, ami gyakorlatilag a datolyapálma szépen erezett furnérja. A szálirányokra, a -játékokra komoly figyelmet fordítottak a harmincas évek asztalosai.

Kozmát legtöbben remek bútortervezőként ismerik, de Somlai Tibor szerint csodás építész is volt, hiszen mesterien rendezte be a tereket. A fogorvosi rendelő és a váró közé folyosót húzott, ami nemcsak azért tűnt remeknek, mert könnyedén jöttek-mentek ott az orvos és asszisztensei, de a betegeknek sem közvetlenül a fülükbe berregett a fúró, nem beszélve a páciensek sikítozásáról. Meglepő, hogy Simonék teljesen működő rendelőjében a berendezés még a régi, akár egy múzeumban, miközben az orvos már a modern technika vívmányait használja.

Míg Simonék gondosan ügyeltek arra, hogy megmaradjon az utókornak mindaz, amit a professzor apa és Kozma megálmodott, a másik Kozma-épület, az Átrium mozi lassan már az enyészeté. Egy-egy kulturális eseményre pár napra kinyitják ugyan, de jól látszik, hogy nincs gazdája. Állítólag két befektető is megvette volna rendezvényhelyszínnek, de a ház lakói nem egyeztek bele. Somlai haragszik is a város- és műemlékvédőkre, hogy csak a régi házakért, a kandeláberekért harcolnak, a huszadik századi épületekért pedig a fülük botját sem mozdítják.

A hétvégén két dizájntúrán jártunk: beengedtek bezárt moziba, felújított színház öltözőibe, megnéztünk csodás Bauhaus házat és egy ma is működő fogorvosi rendelőt, ahol a berendezés nagyja még 1932-ben készült

Valljuk be, jó képzelőerő szükséges ahhoz, hogy a mostani helyzetbe belelássuk azt a pompát, amit Kozma álmodott meg a hétemeletes, lapos tetős ház földszintjében. Pedig a belsőépítész elég plasztikusan mesél arról, hogy négy szín dominált a moziban: a fekete, a fehér, a narancs és a szürke. A nézőteret nem tapéta, hanem hatszáz négyzetméter gyönyörű vörös textil borította, amelyet ugyanezzel az anyaggal fedett lécek tagoltak. Fehér plafon és derengő, kékes fény színezte a légteret.

Apró, fekete-fehér mozaikok borítjákmégmost is az előtér oszlopait, amelyek a mozi épületét tartották, üveglapok pedig a pilléreket, a ház tartószerkezeteit. Annak idején keret nélkül tervezték az üveget, így olyan volt, mintha a hasábok lebegnének a térben. A felújításkor keretekkel szabdalták fel a pilléreket, így az egész játékosság ment a levesbe. Amit viszont semmiképpen nem hagyhatunk ki, az a narancsszínű Zsolnay pirogránit, ami a galéria és a lépcső széleit borítja még ma is, igaz, kicsit lepukkant állapotban.

A lepukkant jelzőt elfelejtheti, aki belép a Belvárosi Színházba, az egykori Broadway, valamint Filmmúzeum moziba. Védett enteriőr, a felújítás elképzeléseit Somlai Tibornak köszönhetjük. Az eredetit Domány Ferenc tervezte, akárcsak negyedik helyszínünket a Margit körút 15–17. alatt, amely közös munkája volt Hofstätter Bélával. A színház-moziban a műemlékesek engedélyével pár dolgot újragondoltak, például a krómozott pénztárfülke helyett, amely megsemmisült a háborúban, előadásokat hirdető kirakat lett. Az előtéri csillárból fotó sem maradt, így a ház narancsos stílusához igazodott az új, muránói üvegdarabkákból összeállított gömböc. Egyedülállóan szép a nézőtér úgynevezett Deho fatapétája: egyszerűen jó érzés bolyongani ebben a színházba. (Az összképet kicsit rontja, hogy nyomtatott papírokkal ragasztották tele a fél színházat, rajtuk tiltással és utasítással.) A mozi funkcióval együtt bukott az az elképzelés is, hogy külön lépcsőn menjenek a befelé és a kifelé igyekvők. Ehhez falat kellett volna bontani, így aztán feleslegessé vált az is, hogy lift vigye föl az emeletre a földszinti ruhatárban leadott kabátokat. A hangfogó függönyöket hangtompítós ajtók váltották. És az egykori szenespincéből, ahol ki kellett lapátolni a koszt, a szemetet és a döglött patkányokat, öltözők és raktárak épültek.

Ellipszis alakú lépcsőház köti öszsze a Margit körúti ház két szárnyát, amelyben két henger alakú lift is működik. Legjobban a legfelső emeleti villalakást irigyeltük, amelynek óriási tetőterasza van. Bekukkantottunk a szárítóba, amelyből csőradiátorokat lehet kihúzni a szárításhoz, ezt még ma is használják, mégsem tűnt el innen semmi. Minden szintre hat lakást terveztek a kétbejáratú házban, és olyan csodásan nyíló ablakokat a lépcsőházba, amelyeket nem kifelé, hanem előrefelé lehet húzni. Nincs az az öngyilkosjelölt, aki át tudná passzírozni itt magát. Az IKV-korszak viszont itt is meghagyta kéznyomát: letépték a csodás fatapétát, tudják, azt a deho nevűt, amelyet a Belvárosi Színházban bámultunk meg. A luxfer kerek üvegtéglákat a lépcsőház tetején szintén az ötvenes években rondították el azzal, hogy bitument öntöttek közé. Most szeretnék helyreállítani, ha lenne rá pénz.

Kevesenmondhatják el, hogy házukban szemétledobó működik ma is. Igaz, néhány fi gyelmetlen lakónak köszönhetően havi 6-7000 forintot kell duguláselhárításra költeni. És azt is megtudhattuk: borzalmas pénzt emésztett fel a tetőterasz felújítása. A korábbi kátrányt ugyanis az ott bulizó hölgyek tűsarkai lyuggatták ki.