A kurátorok választhattak volna egyszerűbb megoldást is, például azt, hogy kronológiai sorrendben állítják öszsze az anyagot, melynek harmada, köztük például a moszkvai Puskin Múzeumban őrzött Gázló (Menekülés) soha nem volt még látható Nagy-Britanniában. Ezzel szemben a több erőfeszítést igénylő tematikus elrendezést választották, mert így érdekesebb összehasonlítás adódik Gauguin túlságosan is rövidre szabott (1848–1903) pályafutásának egyes szakaszai között. Bizonyos motívumok és gondolatok vissza-visszatértek és természetszerűleg sokat változtak párizsi, bretagne-i, martinique-i, tahiti és a Marquesasszigeteken töltött alkotó évei során, mielőtt a szifiliszétől nem független korai szívroham véget vetett életének.

Mindjárt az első téma, Gauguin önarcképei jól érzékeltetik a kurátori szándékot, hiszen a portrék kitűnő alkalmat kínáltak a mesternek imázsa alakítására és változtatására. A teremben látható első kép húszas évei végén ábrázolja. Addigra megnősült – felesége és összesen öt gyermeke anyja a dán Mette Gad volt –, és tőzsdei alkuszként viszonylagos jómódban élt. A puha fekete fezt viselő amatőr festő bohém entellektüelként állítja be magát. Nyolc évvel később keletkezett önarcképén a kiállításra is elhozott, 1892-es keltezésű Manao tupapau című remekével a háttérben látható. A Tate egyik kurátora szerint ebben az esetben a leplezetlen önreklámozás volt a cél, annak érzékeltetése, hogy a művészet érdekében olyan távoli tájakra is hajlandó volt elmenni, mint Tahiti. Saját mítosza megteremtésében nemmehetett volnameszszebbre, mint amikor a Krisztus az olajfák kertjében című festményen Jézusként látható a keresztre feszítés előtt, elárultként és elhagyatottként. Ahogy a show megnyitása alkalmából a társkurátor és Gauguin-specialista Belinda Thomson fogalmazott: „Ez a művész mint teremtő lehető legbombasztikusabb vagy legeltúlzottabb állásfoglalása”. Az utolsó, halála előtt a Marquesas-szigeteken készült önarckép bepillantást enged leromlott fi zikai állapotába. Rövidre nyírt hajával, fehér szerzetesingében, szemüvegben törékeny, magába forduló ember benyomását kelti.

A kiállítás hangzatos alcímére – Maker of Myth, „A legendagyártó” – talán leginkább az „Örök nő” tematikának szentelt hetedik terem ad magyarázatot. Azok a szépséges, félmeztelen nők, akik számos festményén gyümölcstálakat tartanak a kezükben, elsősorban a nagy manipulátor fantáziájának termékei. Az 1890-es évekre Tahiti a francia gyarmatosítók tevékenységének köszönhetően a felismerhetetlenségig megváltozott. Belinda Thomson szerint Gauguin kihasználta tahiti modelljeit, kapcsolatuk távolról sem volt „professzionális”. A „primitívként” beállított óceániai viselkedés és erkölcsök a XIX. század végére távoli emlékeknek számítottak, vagy, mint Gauguin esetében oly gyakran, egyszerűen szárnyaló fantáziájának termékei voltak. Az életmű számos remekét tartalmazó tárgyak között található a New York-i Metropolitan múzeumból kölcsönbe kapott Két tahiti nő, a párizsi D’Orsay-ben őrzött Oviri kőedény vagy az ugyancsak a Puskin Múzeumból kikért Aha oe feii?

A kurátorok sikerrel hatoltak a Gauguinnel azonosított közhelyek mögé, melyeket a róla készült filmek és életrajzok csak erősítettek. Két zsúfolt terem eleveníti fel a festő életét és korát. Levelei, vázlatfüzetei, gazdagon díszített mappája, visszaemlékezések és újságkivágások bepillantást engednek munkamódszerébe, és ezzel könnyebben érthetővé válik műveinek jelentése is. Gauguin ritkán tapasztalt humora is feltűnik egy általa Tahitiban kiadott provokatív újság önkarikatúrájával, mint ahogy az időnként jóindulatot tanúsító rendezők igyekeznek megcáfolni azt a tévhitet, hogy a nagy utazó elhanyagolta volna a családját.

INFÓ

A kiállítás naponta 10 és 18 óra között, pénteken és szombaton este 10 óráig tekinthető meg. A belépőjegy ára 13,50 font és a múzeum honlapján keresztül – www. tate.org.uk/modern – előre megrendelhető.

A Puskin Múzeumtól kölcsönkért Aha oe feii?