– Már több mint egy hónap eltelt, de nemigen tud lejönni az újságok címoldaláról.

– Pedig nagyon szeretnék. Talán most, hogy a napokban megindult az átvilágítási eljárás, véget ér ez a mindenki számára kínos közjáték.

– Rövidesen minden átlátszóvá válik, kivéve az alapszituációt. Az eredendő okokat júniusban egy osztrák lap szellőztette meg: a magyar miniszterelnök felkérte Ioan Hollender magyar származású, nemzetközileg elismert szakembert, hogy vállalja el a budapesti Operaház vezetését. A pletykák szerint kézenfekvő volt, ha elvállalja, magával hozza balettigazgatónak ifj. Harangozó Gyulát.

– Ezt nem tudom, de ahogy ön mondta, ez is csak pletyka lehet. Hollender nem véletlenül hatalmas tekintély, érdemeit senki nem vonja kétségbe, aki valamennyire is járatos a szakmában. Annyira szeretném, ha nem erről kérdeznének, sokkal több mondanivalóm van a munkáról, az Operaház szenzációs társulatáról, a fi atalokról, az előttünk álló lehetőségekről...

Keveházi Gábor

– Nehéz addig a jövőről beszélni, amíg bizonytalan a jelen. A nyilatkozatháborúnak talán tényleg véget vet az átvilágítás, de az ember azt gondolná, két, nagyjából egyívású szakember nem újságpapíron és online útján üzenget egymásnak, hanem leülnek egy kávé vagy pohár bor mellé, és megbeszélik közös dolgaikat.

– Úgy látszik, Harangozón kívül mindenkivel megtalálom a lehetőséget egy emberi hangú beszélgetésre, de ha nem akarja, nem erőltethetem. Különben sem rólam van szó, nem magamat féltem, hanem az együttest. Világra szóló tehetségek sorsa van a kezünkben, sok közülük a növendékem volt, hiszen tizenkét évig tanítottam a főiskolán. Az én dolgom, hogy megteremtsem számukra a méltó körülményeket, hogy megismertessem tehetségükkel és művészetükkel az egész világot. Tudom, miről beszélek, hiszen körbetáncolhattam a földgolyót.

– Épp ezért lehet kínos, ha korrupcióval, hűtlen kezeléssel vádolják.

– Remélem, ez a rémálom mindjárt véget ér, az átvilágítás mindent tisztáz majd, és talán elhiszik nekem, hogy ezek a vádak alaptalanok. Tudja, a balett és az opera nagyon drága művészet.

– Úgy mondják: úri passzió.

– Én pont azt szeretném, ha nem lenne az. Lehet persze a költségeket csökkenteni – bizonyos határig. De tisztességes gázsi nélkül aligha szerződtethetők a balettvilág csillagai, és azt sem szeretném, ha hazai lehetőségek hiányában külföldre szerződnének a mi tehetségeink.

– Ezt Harangozó nem tudja?

–Öt esztendő hosszú idő. Ezt az utóbbi öt évet töltötte Gyula országon kívül, és félek, hogy kevésbé van tisztában a jelenlegi hazai viszonyokkal, mint én. Ha valaki itthon keres háromszázezer forintot, az nem egészen ugyanaz, mintha hatszorosát keresné euróban.

– Nem lehet, hogy tényleg előnyére válnék az Operaháznak, ha önálló gazdasági társaságként üzemelne?

– Ezt nem tudom. Azt viszont igen, hogy egy ilyen drága művészeti ág a világ legtöbb országában a költségvetés védelme alatt áll. A bécsi Opera sem gazdasági társaság, lehet, hogy az USA-ban vagy Japánban beválik, de mondjuk, New Yorkban nem ritka az olyan mecénás, aki hárommillió dollárt ajándékoz a balettnek. Itthon nemigen számítanék hasonló adományokra.

– Nem lehet véletlenül politikai oka a kálváriájának?

– A politika célja az, hogy minél kevesebb pénzt vigyen el a költségvetésből a kultúra. Nem túl bonyolult.

– Bármikor elmehetne diplomatának, de mégiscsak fel kell hívnom a figyelmét bizonyos személyi és hatalmi összefonódásra.

– Minden igyekezetemmel azt szeretném bizonyítani, hogy a művészi értéknek, a tehetségnek, a szívós, kitartó, néha emberfeletti munkának nincs köze a napi politikai csatákhoz. Viszont alapvető feladata a kultúrpolitika lényege: a fiatalok megismertetése az operával és a balettel. Csak egyetlen példát mondanék. Három és fél éves kislányom első operaházi látogatásakor odaszaladt a zenekari árokhoz, és soha többé nem lehetett visszakönyörögni a helyére: képtelen volt levenni a szemét a muzsikusokról, egyszerűen elvarázsolták. Állami támogatás, költségvetési finanszírozás nélkül, „piaci” áron egy jegy százezer forintos nagyságrendben lenne váltható. Ilyen kondíciókkal mikor jutna el egy család az Operaházba?

– Azt elmondhatná, hogy milyen terveket dédelget, ha szerződésének megfelelően 2015-ig balettigazgató maradna.

– A most kezdődő évadban több bemutatót tervezünk, az első, A rosszul őrzött lány négy világsztárral. De megátalkodottan tervezem, hogy két éven belül megismertetem a Magyar Nemzeti Balettet az amerikai közönséggel.

– Nem fél attól, hogy a külföldi sikerek ellopják a társulat legjavát?

– Megígérem, nem lopják el.

– Ezt az optimizmusa sugallja?

– A saját tapasztalatom. Az embert a szíve vezeti, ha biztosított a tisztes megélhetése a saját hazájában. Jó tartozni valahova, valamihez, valakikhez, adott esetben a Magyar Nemzeti Baletthez, amely – nem mellesleg – tavaly elnyerte Az év legjobb operaháza címet, és köztudottan a világ legnagyobb repertoárral rendelkező színháza.

– Önt tavaly a balettigazgatói pályázat eredménye alapján választotta meg az illetékes bizottság. Mi volt a pályázat eredménye?

– 9:1 arányban nyertem ifjú Harangozó Gyulával szemben.

– Ugye nem bánja, ha nincs több kérdésem?