Tony Curtis, valódi nevén Bernard Schwartz, 1925-ben született a New York-i Bronxban. Szülei magyarországi bevándorlók voltak: Mátészalkáról érkeztek a tengerentúlra. Kemény gyerekkora volt, szabóként dolgozó apja alkoholproblémákkal küzdött, anyja rendszeresen verte, tízéves korában egy ideig árvaházban is volt a testvéreivel. A családi problémákelől tizennyolcéves korában a haditengerészethez menekült. 1945-ben szerelt le, ekkor kezdett színészetet tanulni a New York-i Dramatic Workshopnál. A Tony Curtis művésznevet 1949-ben vette fel, amikor David O. Selznick hétéves szerződést kínált neki a Universal stúdiónál. Korábban, a Cherry Lane Theater deszkáin és egyéb off-Broadway fellépései során a James Curtis és Anthony Curtis neveket is használta. Számos kisebb szerepben volt látható ekkor, első kétperces fellépése a Criss Cross címűben volt, melyben féltékennyé kellett tennie Burt Lancastert. A csábító és a bohém szépfiú klisétől ettől kezdve nagyon sokáig nem tudott szabadulni. Egyik interjújában meglepő őszinteséggel vallotta be: a csillogó hajzselé csinált belőle sztárt. Első nagy költségvetésűmozija az 1950-ben készült, A 73-as Winchester volt, amelyben szintén kis szerepet kapott, de együtt játszhatott minden idők talán legnagyobb színészlegendájával, James Stewarttal. Első főszerepét 1957-ben A siker édes illata című filmben kapta, a rákövetkező évben pedig Stanley Kramer rendező ráosztotta a Megbilincseltek című film egyik menekülő rabjának szerepét – partnere Sidney Poitier volt. Ezzel a filmmel bizonyította be Curtis, hogy drámai színészként is komoly teljesítményre képes. Alakításáért Oscar-díjra jelölték. Mintegy 130 filmes produkcióban szerepelt, de sosem kapta meg az aranyszobrocskát. Pedig megérdemelte volna...

A filmtörténet azonbanmégsem a Megbilincseltek miatt fogja a halhatatlanok közé sorolni, hanem az 1959-ben készült, immár klasszikus Van, aki forrón szereti című Billy Wilder-vígjátékért, amelyben Jack Lemmon és Marilyn Monroe oldalán csillogtatta meg komikusi képességeit. 1960-ban együtt dolgozott Stanley Kubrickkal a Spartacusban. Az 1968-as Bostoni fojtogatóban ismét tudott váltani: a pszichopata bűnöző szerepének eljátszásával bizonyította be, hogy rosszfiúnak sem utolsó. A hetvenes évek elején Roger Moore-ral együtt forgatta le a hazánkban is roppant népszerű sorozat, a Minden lében két kanál egyetlen évadát. Karrierje elején elért sikereit azonban már nem tudta megismételni, idősebb korában pedig a színészetet a festészetre cserélte: művei – többnyire tájképek és csendéletek – a legnevesebb galériákban és árveréseken is megfordultak.

Magánéletét végigkísérték a botrányok, hiszen Hollywood egyik legnagyobb nőcsábászának számított. Hatszor házasodott, szeretőinek a száma pedig követhetetlen, de többek közt Natalie Wood és Marilyn Monroe skalpjait is begyűjtötte. És valahogy így is fogunk emlékezni rá: a legjobb mosolyú magyarra, Hollywood hercegére, aki bohémságával nemcsak az álomgyárat, de az egész világot meghódította.