Csupa kis betűvel

Történelmi elbeszélés, hiszen ma már nincsenek is grundok.

Einstand, grund, gittegylet, rágjuk a gittet, nemecsek ernő csupa kisbetűvel, gerébizmus – csak néhány fogalom annak igazolására, hogy A Pál utcai fiúk nem egyszerűen kötelező olvasmány: néhány szava és kifejezése ma már nem csupán az irodalmi nyelv része, hanem a köznyelvé.

Ahhoz, hogy ez így is maradjon, és továbbra is minden felnövő generáció tagjai tisztában legyenek azzal, mi is az a gitt (bár az életben sosem találkoznak vele), valódi segítséget nyújthat a Petőfi Irodalmi Múzeum A Pál utcai fiúk régen és ma című vándorkiállítása, amely január 23-ig Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban látható.

A tárlat a regény keletkezéstörténetét mutatja be, ezen keresztül pedig fény derül számos kor- és iskolatörténeti érdekességre, Molnár Ferenc életrajzának eddig nem ismert mozzanataira. Látható egyebek mellett az a jegyzőkönyv, amelyből kiderül, hogy a Lónyai utcai Református Főgimnáziumban működő önképzőkörnek egy bizonyos Neumann (Molnár) Ferenc volt a titkára, és a társaság összejövetelei – legalábbis a jegyzőkönyv tanúsága szerint – kísértetiesen hasonlítottak a regénybeli gittegylet tanácskozásaihoz.

A kiállítás készítői felkutatták Molnárnak azokat az iskolatársait, akiknek az alakja felismerhető a műben. Kiderült, hogy bár a regény cselekménye a fantázia szüleménye, a szereplőket valós személyekről mintázta az író. Csónakos például (Csónaki néven) valóban létezett, Molnár osztálytársa volt egy évig, aztán hat tárgyból megbukott ezért eltanácsolták a gimnáziumból.

Sokan attól tartanak, hogy a regény idővel „korszerűtlenné” válik, lassan annyira eltávolodunk az általa felidézett világtól, hogy a legifjabb generációk már semmilyen kapaszkodót sem találnak majd az alkotáshoz. Nem árt felidézni, hogy a művet már a megjelenésekor is ettől féltették, az első kritikusa például 1907-ben azt írta: A Pál utcai fiúk valójában egy „történelmi elbeszélés, hiszen ma már nincsenek is grundok, a gyerekek pedig inkább moziba járnak”. Az izgalmas kiállítás, amely a regény létrejöttének minden apró mozzanatát feltárja, egy dologra továbbra sem adja meg a választ: a remekművek keletkezésének egyszerűsége és megmagyarázhatatlansága titok marad.

Infó: Mint Millió üveggolyó A Pál utcai fiúk régen és ma… a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeumban (Veszprém, e rzsébet sétány 1.) 2011. január 23-ig.

Top 5

1. Csodálatos karsztvilág és Élet a barlangban

a Duna–Dráva Nemzeti Park programja az Abaligeti-barlangban és a Denevérmúzeumban naponta reggel 9-től este 6-ig.

2. Wordsworthtól a Beatlesig (Művészet és kultúra északnyugat-Angliában)

Előadás a Budapesti Művelődési Központban (Xi. kerület, e tele út 55.) október 5-én délután 5-kor.

3. negatív VARIETÉ (Moholy-nagyperformance)

Sziluett színházi előadás a Millenáris teátrumban október 6-án este 8-kor.

4. Beszélgetés a könyv és az irodalom internetes helyzetéről

Petőfi irodalmi Múzeum, október 6., délután 5-kor.

5. Hegyen-völgyön kémia

Farkas Ödön előadása az eLte Kémiai intézet (Budapest Xi ., Pázmány Péter sétány 1/A) eötvös előadótermében október 7-én délután 5-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.