Együtt lakott a barátnőivel, és éppen egy cipőkollekció tervezésének kellős közepén tartott. A nappalit beborították a lábbelik, rajtuk a Reka Vago felirattal. Az egyik barátnője vendégeket hívott, és amikor a lányok beléptek, felvisítottak: „Úristen, neked ennyi Vágó Réka-cipőd van?!”

„Én vagyok Vágó Réka” – felelte ő. És arra gondolt: nahát, ezek szerint ismernek?

Ma már ez nem kérdés.

Sok időt eltölt az ügyfeleivel, amikor egyedi cipőket tervez. Kifaggatja őket, milyen alkalomra szeretnének cipőt (esküvőre, bálba, elegáns vacsorára, új ruhához stb.), majd méretet vesz a lábukról. Felpróbáltat néhány modellt is, hogy lássa, miként fest ugyanaz a láb bizonyos fazonokban. S mivel valóban egyre többen ismerik őt, nem kell elmagyaráznia, hogy milyen stílusú cipőt szeret készíteni. Nőieset, színeset, merész formatársításokkal, na és a lényeg: vágykeltőt.

Merthogy Vágó Réka pontosan tudja, a nőtársait úgy lehet vásárlásra csábítani, ha valami újat, izgalmasat mutat nekik. „A nőnek nem azt kell ajándékozni, amire szüksége van, hanem amire vágyik” – ad használati utasítást. S ha az ő női fantáziáját izgatja egy új cipő, ez a vevőknél is ugyanezt a hatást váltja ki.

A megrendelők gyakran nem sejtik, hogy mibe vágnak bele; mintha kinyitnának előttük egy hatalmas termet, tele szépségekkel. Csupán egy cipőt szeretnének, de ez lehet százféle színű, százféle anyagból, százféle sarokkal. A nők ebbe szinte beleőrülnek, ám Réka azért van ott, hogy határt szabjon az álmoknak, és a megfelelő irányba terelgesse az ügyfeleket. Az első találkozás után elkészülnek a cipőtervek, ezeket legközelebb már az anyagmintákkal együtt nézik át. Megszületik a próbacipő, amelyet már a lábon tesztelnek, és ha ez is zöld utat kap, jöhet a befejezés.

Ügyfél sosem tudja kiborítani, olyankor mintha kötélből lennének az idegei. Egyszer azonban betért hozzá egy hölgy, aki nagyon közel jutott ahhoz, hogy e szabályt megcáfolja: semmi nem felelt meg neki. A tervező az életét feltette volna rá, hogy ez a nő sosem tér vissza – de azóta már a negyedik cipőjét rendeli. A vágykeltés működött...

Eleinte a balettcipők világában élt Vágó Réka, ötéves korától szorgosan balettozott. Ám kilencéves volt, amikor a Balettintézetben közölték a lesújtó hírt: túl nagyra fog nőni, ezért balerinának sosem lesz alkalmas. Hosszú éveken át a versenytánccal vigasztalódott, és a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre változatos válaszokkal szolgált (biológus, önkéntes tűzoltó, geológus, egyiptológus). Az iskolai rajztagozat és a divat iránti érdeklődés végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre sodorta.

A szép láb fontossága táncos korából jön. Ma is először „látványtervet” készít: milyen lesz a cipő sziluettje, és hogyan fest majd a lábbal együtt. Az egyedi cipőknél ez a fő ütőkártya – egy konkrét láb szépségeit kell kiemelnie és a hibáit elrejtenie. Gyakran kénytelen győzködni a vevőket, hogy igenis szép lábuk van. Vágó Réka szerint a jó cipő éppen olyan, mint a jó öltöny: lehet vállakat csinálni, alakot csinosítani.

Mindig is szeretett „gyurmázni”, formálható anyagokból három dimenzióban alkotni. Úgy érezte, hogy a textil kifolyik a kezei közül – a bőr viszont megtartja a formáját, és síkból térbeli dolgokat tud készíteni. Ma is ezt kedveli a legjobban: három dimenzióban elképzelni és a szabásmintából életre kelteni egy-egy cipőt. Különben is az i-re (az öltözékre) a pontot a cipő teszi fel.

Bevallotta utólag egy barátja, hogy amikor meghallotta, cipőtervező akar lenni, arra gondolt: szegény lány, éhen fog halni. De az élet Rékát igazolta. Miután 2003-ban elvégezte az egyetemet, ruhatervezőkkel kezdett dolgozni, akik az egyedi ruhákhoz gyakran nem találtak megfelelő lábbelit. Egyedi modellekkel indított tehát, majd cipőgyártó cégek is felkérték kollekciók tervezésére. Ma már elismert cipőtervező, saját kisszériás kollekciót is kínál, ám a szíve csücske továbbra is a személyre szabott alkotás.

Némi unszolásra férficipőkkel is elkezdett foglalkozni, és most készíti új férfikollekcióját. A teremtés koronáinak azért szeret tervezni, mert hűségesek a jól bevált dolgokhoz; igaz, őket elsősorban az érdekli: kényelmes? (Vágó Réka jó adag iróniával, férfihangon teszi fel a kérdést: kényelmes? Aztán elneveti magát.) A nők már hozzászoktak a kényelmetlenséghez, amely egy magas sarkú cipővel jár, de Réka szerint azért az önkínzásnak is van határa. Nem tartja például normálisnak, ha valaki – szépség jeligére – egy számmal kisebb cipőt vesz. Ilyenkor azt tanácsolja, hogy rejtse a szekrény mélyére, különben évekkel megrövidíti a magas sarkú hordásának lehetőségét.

Nemcsak magas sarkú cipőket tervez, hiszen egy nagyvárosi nőnek kétféle rekavago lábbelire van szüksége. Egy lapos sarkúra, amelyben munkába tud rohangászni – és egy magas sarkúra, amellyel el lehet késni a randevúról. Igazán fiatal vevői azonban nincsenek: olyan nők vásárolják a cipőit, akik tisztában vannak magukkal, és Réka úgy tapasztalta, hogy ehhez kell egy bizonyos érettség. És természetesen megfelelő anyagi háttér is (modellenként legalább százezer forint).

Végigkíséri a cipőkészítés folyamatát, de nem mindent a saját két kezével csinál. Saját felsőrész-készítővel és cipészszel dolgozik, akikkel már fél szavakból (vagy rajzokból) is megértik egymást. Imád rajzolni. Megkérdezték egyszer, mit hord magával a táskájában: szemceruza helyett színes ceruzát, színes filcet és egy füzetet.

Hány pár cipőd van? – érdeklődnek időnként az ismerősei. Maximum negyven-ötven – feleli ő, mire az ismerősök elámulnak: csak?! Igen ám, de ebből vagy harmincöt rekavago – vág vissza. (Ekkor rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Aztán Réka elárulja, hogy egy igazi cipőgyűjtő kétszáz párat is felhalmoz.)

Noha a cipői kilencven százaléka saját tervezésű, előfordul, hogy beleszeret egy külföldi dizájner alkotásába, és megveszi. Csak legyen benne egy kis spiritusz, egy kis plusz. És persze megvásárolja azt is, amit ő nem tud megcsinálni: gumicsizmát, sportcipőt.

Szeret visszajelzéseket, fotókat kapni. Hajnali négyig táncoltam benne! – dicsérte az új cipőt egy ügyfél. Volt, hogy egy menyasszonynak a barátnői is nála rendeltek cipőt a saját esküvőjükre. Vágó Rékán látszik, hogy még mindig nem teljesen emésztette meg: ismerik őt.

De egy cipő nem akkor készül el, amikor odaadja a vevőnek. Csak amikor a vevő elkezdi hordani, és a cipő felveszi a lába formáját.

Réka egy pillanatra megáll, aztán boldog mosollyal mondja: „Akkor már tényleg csak az övé”.