Gordon Brown után ismét az „elbűvölő” politikai brigád egyik tagja, Ed Miliband szerezte meg a brit ellenzék vezérének címét. A tévénézőkegy része örül majd, amikor az alig negyvenéves, jó megjelenésűnek tartott, barna szemű, enyhén selypítő, ám nyájasnak tűnő volt energetikai és éghajlat-változási miniszter minden szerdán déli harangszóra megjelenik a westminsteri alsóházi arénában, hogy az interpellációk során kesztyűt dobjon David Cameron kormányfő elé. A konzervatív-liberális koalíció túláradó boldogsággal vette tudomásul, hogy a két Miliband fi vér, a volt külügyminiszter és első számú favorit, David, illetve a nála öt évvel fiatalabb öccse között eldőlő versenyt végül Ed nyerte meg. Az ifjú politikus könynyebb ellenfélnek látszik, nem pusztán azért, mert ráillik a Mr. Nice Guy, „kellemes ember” címke, hanem mert a szavazás számszerű részleteinek nyilvánosságra kerülését követően egy darabig aligha lehet lemosni róla, hogy a balos, radikális szakszervezetek hozták pozícióba. Míg ennek ellenkezőjét meggyőzően nem bizonyítja, a lapok címoldalain, már csak a rím miatt is „Red Ed”, Vörös Ed marad.

Ő a Munkáspárt történetében az első vezető, akit vagy a parlamenti képviselők, vagy a párttagság többségi támogatása nélkül választottak meg.

A balosság vitathatatlanul csörgedezik Ed Miliband ereiben. A fivérek különleges háttérrel, mind apai, mind anyai ágon lengyel zsidó gyökerekkel rendelkeznek. Édesapjuk Ralph, a nagy becsben tartott marxista gondolkodó, már Brüsszelben született (érdekes módon Adolphe-ként), és 1940 májusában onnan gyalogolt el Ostendébe, hogy elérje a német megszállás elől menekülők utolsó hajóját a szigetország felé. Édesanyjuk, aki 75 évesen most is leánykori nevét – Marion Kozak – használja, Czestochowában rejtőzve, állandó veszélyben élte át a holokausztot, és egy zsidó menekültügyi szervezet révén került Londonba 1947-ben. David és Ed a liberális hírben álló észak-londoni Primrose Hill kerületben nőtt fel, ahol a családi házban rendszeresen megfordult a baloldali intelligencia színe-java, a Munkáspárt emblematikus egyéniségei közül többek között Tony Benn ésKen Living stone. A testvérek egészen mostanáig az átlagosnál sokkal közelebb álltak egymáshoz. Ugyanabba az állami középiskolába, majd ugyanabba az oxfordi egyetemi kollégiumba, a Corpus Christibe jártak, mindketten a választott pályafutásukhoz legalkalmasabb szakot, a történelem, filozófia, politikát végezték el. Ed csak jeles eredménnyel végzett, ellentétben a ritkán osztogatott Firstöt, azaz „vörös diplomát” kiérdemelt Daviddel. Az új munkáspárti vezető azzal próbálja tompítani a róla kialakult stréber képet, hogy nyilvánosságra hozta: míg az esti beszélgetések a politikáról, főleg a szocializmus világméretű felépítéséről szóltak, ő apja ellenkezése dacára megszállottan követte a Dallas szappanoperát. Állítólag még mindig szinte enciklopédikus tudással rendelkezik a Ewing dinasztiáról és annak olajbirodalmáról.

Oxford után Ed egy televíziós politikai műsor szerkesztőjeként helyezkedett el, de szívesebben forgolódott a vendégek, mint a vágóasztal körül. Itt fedezte fel a politika számára Harriet Harman, a Munkáspárt helyettes vezetője –és a többi immár történelem. A kilencvenes évek közepétől 2003-ig dolgozott Gordon Brown mellett előbb az árnyék-, majd az „éles” pénzügyminisztériumban. Már abban az időben úgy tudta „eladni” magát, mint aki „képes egybeolvasztani a Munkáspárt gazdasági elképzeléseit egy könnyebben érthető, elfogadható szociális dimenzióval”. Egy idő után úgy érezte, Brown előtérbe helyezte bizalmasát, Ed Ballst, aki most a vezetőválasztás során a harmadik helyre szorult. Így 2003-ban irányt váltott, és gyermekkori álmát követve elfogadott egy oktatói állást a Harvard Egyetemen. 2005-ben újabb fordulatot véve parlamenti képviselői helyhez jutott a Doncaster North választókerületben, ahol ugyan most megtartotta mandátumát, de nem tartozik a legaktívabb helyi politikusok közé. Visszatért egykori mentorához, Gordon Brownhoz, aki két évvel ezelőtt az energetikai és éghajlat-változási tárcával jutalmazta elkötelezettségét.

A közvélemény tulajdonképpen nagyon keveset tud arról, mit képvisel Ed Miliband. A kampány során, rokonszenvüket keresve előszeretettel használta a szakszervezetek nyelvezetét, hangsúlyozta az egyenlőség elvét, eltávolodva a Tony Blair által integrált gazdagoktól és a szabadpiac korlátlan érvényesítésétől. Nem csoda, hogy megválasztása után, ha nem is direkt formában, lemondta kongresszusi részvételét a Munkáspárt és a művészetek nagyvonalú mecénása, Lord Sainsbury. A New Labour projektnek búcsút mondva Ed egyformán helyteleníti az iraki háborút, a személyi igazolvány bevezetését, az egyetemi tandíjat és a harmadik kifutópálya megépítését Heathrow repülőterén. A volt kormányfő annál bölcsebb ember, mint hogy kiállt volna bármelyik jelölt mellett, de bizalmasai szerint szíve mélyén Ed Milibandet támogatta. A Leeds futballcsapatának szurkoló ifjabb politikus általában közvetlennek és kiváló kommunikációs készséggel megáldottnak hat a képernyőn a T M Lewin minőségi, de nem luxus férfikonfekció-lánc üzleteiben vásárolt kész öltönyeiben – ellentétben fivére darabonként 3000 fontot érő, bár kedvezményes áron vett, méretre szabott Ozwald Boateng-jeivel.

Ed Miliband ugyanúgy, mint 1994-ben Tony Blair, 2005-ben David Cameron, majd 2007-ben Nick Clegg az előzetes esélylatolgatásokat cáfolva szerezte meg pártja vezetését. A konzervatív pártelnökhöz hasonlóan, sokat lendített kampányán, hogy képes szabadon, jegyzetek nélkül beszélni, és Barack Obama gyakran ismételgetett kifejezésével „változást” ígérni. Ám az élet egy fontos területén Ed Miliband vészesen határozatlannak mutatkozik. Bár hoszszú évek óta él együtt a nyilvánosságtól ódzkodó Justine Thornton környezetvédelmi ügyekre szakosodott ügyvéddel, eddig nem szánta el magát a lánykérésre. A pár múlt év januárjában született kisfia, Daniel édesanyja nevén van anyakönyvezve, míg a következő gyermek november elején esedékes. Az új ellenzéki vezér párját ritkítja a brit politikai életben a házasságon kívüli együttéléssel, de szinte biztosra vehető, hogy ezen a helyzeten is belátható időn belül változtatni fog.