Dobozba zárt fantomfilmek

Most, amikor a látszólagos bőség után megint nincs pénz új magyar filmekre, ifjúsági mozikra pedig már régóta nem is volt, kiderült:dobozban porosodik évek óta két gyerekeknek készült produkció. Szellemi kár – kidobott pénz.

Cikkemet olvasói levél helyesbíti: nem igaz, hogy az utóbbi években nem készült nálunk gyerekfilm. Igenis készült, olvasónk unokaöccse gyerekszereplőként játszott is benne. A 2007 elején elhunyt Mihályfy Sándor rendező A mi Kinizsink című tévéfilmjéről van szó, az Indul a bakterház és más kedvelt ifjúsági mozik alkotójának egyik utolsó munkájáról. 2001-ben forgatták, bemutatóját 2002-re ígérték. De nem lett premier. Nógrádi Gábor ifjúsági regényének adaptációja elképzelt városkában, Zeréndváron játszódik, ahol a despota polgármester üldözi a hobbiállatokat, mert utálja őket. A gyerekek fellázadnak, és egy trükkel életre keltik Mátyás fekete seregének parancsnokát, Kinizsi Pált, aki hamar rendbe teszi a dolgokat. Mulatságos fordulatok közepette, persze.

Az író attól kezdve, hogy a forgatókönyvet is elkészítette, nem tud a produkció sorsáról. Nem telt sok időbe kideríteni, a film gyártását annak idején „kiszervezték” a tévéből a GO-Film nevű produceri irodába, az MTV egykori gyártásvezetője, Gojdár László cégébe. A producer pályázott az Országos Rádió és Televízió Testületnél, és meg is ítéltek javára 20 millió forintnyi gyártási támogatást. Dömény Péter, az – azóta megváltozott nevű – ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának igazgatója azonban arról tájékoztatott, hogy már a munka előfinanszírozásaként kifizetett 16 milliót is visszakövetelték „hibás teljesítés miatti érdekmúlás” címén. Hogy mi volt „hibás”, arról nem szól az igazgató levele, de azt még megtudtam belőle, hogy e produkció kapcsán még ma is – kamatokkal együtt – 21,7 millió forint behajthatatlan követelést tartanak nyilván Gojdár cégének terhére. Az ORTT-nek ennél többel maradt adós a GO-Film: 11 produkció gyártására kapott támogatást és összesen 85 milliós (!) tartozás szerepel a kontóján. Másban is találhattak „hibát” ezek szerint. A produceri irodát felszámolták, az összeget nem tudták visszaszerezni.

Egyébként 34 támogatott behajthatatlan követelését tartja számon a médiahatóság 1996 óta, e címen az összes kinnlevőség 260 millió. Ám ez az igazgató szerint csak „gyorsadat”, az általam megkérdezett, nevüket nem adó szakértők ennél jóval nagyobbra taksálják azt az összeget, amelynek viszszafizetését a testület időközben elengedte egyes producereknek. Azt egyszerűen „leírták” – a közpénzből. Szerettem volna személyesen érdeklődni Gojdárnál, azonban nyoma veszett. Eltűnt a szakmából, ami az előbbiek miatt nem meglepő. Az viszont igen, hogy – mint kiderült – a Nógrádi-filmadaptáció befejezett állapotban fellelhető az MTV-ben egy VHS (adásra nem alkalmas) kazettán. Valahogy elkészült mégis. Vigasznak sovány, mert a tévé nem vetítette, rejtély, miért. Sajnos, azMTV és a hazai filmgyártás története, tele van ilyen rejtélyekkel.

Legalább tesztvetítéseken láthatták már pár százan Balogh György 5-6 éve elkezdett, de máig be nem fejezett Tüskevár című moziját. A képsor kész ugyanis, a hangutómunka van hátra, 35 millió forint kellene hozzá. Ez a pénz azonban nem akar összejönni. Pedig a Pizzás című, a mozikba 40 ezer nézőt becsalogató első rétegfilmje után Balogh szélesebb közönséget megcélzó filmtervéért kezdetben lelkesedtek a mecénások. Még 2004-ben hárommilliót ítélt meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány a film előkészítésére. A gyártására már egy fillért sem. „Remake-re nem adunk” – volt az egyik indok, utalva a regény 1966-os tévésorozat-változatára. Holott ez nem remake (a film újraforgatása), hanem Fekete István híres művének mai feldolgozása.

A rendező végül elkezdte a munkát, más forrásból szerzett hozzá 60 milliót. Próbálkozott ismét az MMK-nál, hiába. Megkörnyékezte az egyik kereskedelmi tévét, ahol azt mondták, „nem eléggé verekedős a Tüskevár”, erre nem adnak. Nem járt sikerrel az ORTT gyerekfilm- és irodalmi adaptációs pályázatain sem. Itt áll egy leforgatott, dobozban levő filmmel. A reményt most az új oktatási államtitkárság ígérete gyújtotta fel benne ismét.

A két fantom egyike: az új Tüskevár
A két fantom egyike: az új Tüskevár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.